Hella Ferenc nagykanizsai lelkész, és a keserédes karácsonyok emléke

Elszakítva Magyarországtól

Debrecentől mindössze 30 kilométerre lévő Érmihályfalván született, melyet az ott élőkkel együtt a gyalázatos versailles-i békeszerződés szakított el Magyarországtól. – Ennek a vidéknek a szülötte Ady Endre is, aki Érmindszenten látta meg a napvilágot, a nyelvújító Kazinczy Ferenc Érsemjénben született, s a szintén közeli Sződemeter szülötte Kölcsey Ferenc – bocsátotta előre Hella Ferenc. – Az én falumból, Érmihályfalváról pedig Zelk Zoltán költő, prózaíró indult. Érmihályfalva ottani léptékkel számítva város, a nagykanizsaihoz hasonló polgári főutcával s körülbelül tízezer lakossal.

Nagyközségként az utolsók közt, 1989-ben lett várossá nyilvánítva Ceaușescu városiasítási programja keretében. Egy nagy konzervgyár működött a településen, mely a környékbeli falvak lakóinak is munkát adott, emellett sok kisgazdaságban alapanyagot termeltek az üzemnek. Ezen kívül dohány- és bútorgyár is működött Érmihályfalván. Azonban az idill látszólagosnak bizonyult, csak jegyre adtak élelmiszert az országban még a 80-as években is. – Máshogyan működött a romániai szocializmus, mint a magyarországi – mesélte a lelkész, akinek édesapja szobafestő, édesanyja konzervgyári munkás volt, később pedig a helyi egészségügyi központban kapott takarítói állást. – Leginkább a Magyar Televízió adásait néztük, és láthattuk, hogy a boltokban szinte mindent árusítottak.

Ceaușescu rendszerében élve

Nálunk a családok egy zsebnaptárhoz hasonló füzetecskét kaptak, s amikor reggel elmentem a boltba kenyérért, a boltos bekarikázta, hogy az aznapra jutó kenyeret már elvittem. Fejenként 25 dekát lehetett venni, többet nem. Ráadásul milyen kenyér volt az. Fekete és sületlen, ha összenyomtuk, úgy maradt. Azóta se szeretem a barna kenyeret. Ferenc 7 éves volt, amikor szülei elváltak, azután édesanyja anyagi értelemben véve is egyedül nevelte őt és húgát. Szerencséjükre a nagypapáék a téeszben dolgoztak, s állatokat is tartottak. Ennek köszönhetően a gyerekek sok tehéntejet ihattak, ami kicsit talán kompenzálni tudta a hiányos táplálkozást. A nagymama testvére pedig néha sütött finom házi kenyeret. – Akik panelházban laktak, azoknak még rosszabb soruk volt – folytatta a lelkipásztor. – Nekik hajnali 3 órakor fel kellett kelni, hogy lemenjenek sorban állni a bolti tejért, s a vizet is lentről hordták fel. A boltokban csak egyféle cipőt lehetett kapni, nem volt választék, ami volt, azt kellett szeretni.

Klasszikus hiánygazdaságról beszélhettünk, mert Ceaușescu akkor kezdte el törleszteni azt az irdatlan nagyságú államadósságot, amit egyébként ő halmozott fel. A villanyt este egyszerűen lekapcsolták. Kiskoromban kakaóval keltem és azzal feküdtem, de eljött az az idő is, amikor már nem lehetett kapni kakaót. Azután már csak a cukros, meleg tej maradt. Meg a fekete kenyér, ezeket vittük az iskolába. Zsíros kenyér volt a menü hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton is. Ha szerencsénk volt, delikátot szórhattunk a zsírra, esetleg cukrot. Kemény időket élt meg akkor Romániában mindenki – én pedig értetlenül álltam az előtt, hogy ha magyar a családunk, akkor mit keresünk ebben az országban?! A nagypapa volt az, aki Érmihályfalvára, a nagynénjéhez települt át a bécsi döntés után, abban az időben, amikor Erdélyt visszacsatolták.

Nagynénje és annak férje földmívesek voltak, gazdálkodtak, s mivel gyermekkel nem áldotta meg őket a Jóisten, örökösük nem volt. Azért hívták el Hella Ferenc nagypapáját, hogy átvegye a gazdaságot, s alapítson ott családot. A szomszédban élt egy eladósorban lévő lány, ő lett később a ma Nagykanizsán élő lelkész nagymamája. Aztán jött a 2. világháború, ami után újra lezárták a határt, ezúttal végleg. – Nagypapa sokszor ebédelt sírva, amikor meghallotta a bagaméri templom harangját (ezen a Hajdú-Bihar megyei településen nőtt fel), mert nem engedték haza látogatóba a szüleihez soha többé, csak akkor, amikor az apja temetése volt 1966-ban – magyarázta Ferenc. – Sajnos nem tudhatta előre, hogy a költözéssel nem csak saját életét tette tönkre, meghatározta az utána jövőkét is.

Szinte mindenki szegénységben élt

Ezzel együtt a húgommal mi nem éreztük úgy, hogy szegénységben éltünk, mert abban az időben kevés kivételtől eltekintve mindenki így élt. Nem volt furcsa, hogy a 90-es években, 16-17 évesen ehettem először banánt, amikor holland segélyszállítmányok érkeztek az országba. Hogy a karácsonyfa alá mindig praktikus dolgok, pólók, zoknik kerültek. Hogy a szaloncukrot édesanyám csinálta, és miután kicsomagoltuk, a sztaniolpapírt ki kellett simítanunk, hogy el lehessen tenni jövőre… Hella Ferenc a gyerekeinek és a híveknek is szívesen mesél régi karácsonyairól, mert azt szeretné, ha tudnák, azok az ünnepek a gondok ellenére is szépek voltak. Ugyanis volt bennük valami, amit úgy hívtak: szeretet.