Magyarok és olaszok a halálban társakká váltak

Az évfordulóhoz kapcsolódva nemrégiben az észak-olaszországi Doberdó-fennsíkra szerveztek kegyeleti látogatást a Letenyei Polgári Egylet tagjai. Az út során több háborús emlékhelyet is felkerestek azon a területen, ahol egykor az Osztrák–Magyar Monarchia és Olaszország csapatai egymás ellen harcoltak, hogy leróják tiszteletüket a „nagy háború” hősei, az ott elesett több százezer magyar katona előtt.

A látogatás során San Martino del Carsóban a velük utazó letenyei plébános, Aigner Géza tartott szentmisét, ahova Vas megyéből Szent Márton ereklyéjét is magukkal vitték. Az egykori frontvonal helyszínein és az ott zajló események, harcok történetében való eligazodást szakavatott idegenvezető és a Nagy Háború Blog történész szerzői is segítették a látogatók számára.

Ma már barátként tekintünk az olaszokra, ám száz évvel ezelőtt még egymás ellen harcoltak eleink Észak-Olaszországban. A Piave és az Isonzó folyó mentén, a Doberdó- fennsíkként emlegetett területen több ezer magyar katona lelte halálát, miközben hazáját védte. Az egykori Osztrák–Magyar Monarchia és Olaszország hadseregei ezen a környéken véres csatákat vívtak az első világháborúban.

Mindezek emlékét több helyen is őrzik, az utódoknak van hol leróni kegyeletüket a hősök előtt. Így tettek nemrég a Letenyei Polgári Egylet tagjai is, akik utat szerveztek az észak-olaszországi emlékhelyek felkeresésére, amelyen e sorok írója is részt vett. – Ezzel az úttal emlékezünk az első világháború századik évfordulójára – mondta a zarándokútról Vida László, a Letenyei Polgári Egylet elnöke.

– Közösen róttuk le kegyeletünket a háború hősei előtt, s Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, térségünk országgyűlési képviselője is elküldte megemlékező gondolatait. Hét emlékhelyen helyeztünk el egyletünk nevével ellátott nemzeti színű szalagot. Az események felidézésében és a helyszínek megismerésében Fülöp András, a Visegrádi Szent György Lovagrend tagja, a Vas megyei Grádics Egyesület elnöke volt segítségükre, aki a nagy háború színtereit, emlékhelyeit, temetőit kutatja levéltári adatok alapján. Az alkalmi idegenvezető a közel ötórás út alatt adott sokrétű történeti áttekintést a korszakról és a Monarchia hadseregéről. – Hat éve kutatjuk az első világháború emlékhelyeit – mondta Fülöp András. – Vas megyeiként főként a 83-as és a 106-os gyalogezred és a 11-es huszárezred történetével, harcaikkal és a temetkezési helyeikkel foglalkozunk. Már három dokumentumfilmet készítettünk, ezek kutatásaink eredményeit mutatják be. Az olasz hadszíntéren Doberdónál és a Piave mentén jártunk, illetve felkerestük a mai ukrajnai területeket is, ahol a keleti front húzódott. Ott is találtunk olyan elhagyott temetőket, amelyekről már csak a helyiek tudtak. A történeti áttekintést 1915- ben kezdte.

– Olaszországgal szemben semleges volt az Osztrák–Magyar Monarchia mindaddig, míg 1915. április 26-án meg nem egyeztek az olaszok az antanttal, és egoista politikájukkal fel nem rúgták a semlegességet. Dél-Tirolt, Dalmáciát és Triesztet, valamint Albániát ígérték nekik, ezért az antant oldalán bekapcsolódtak a háborúba. Ez nem hiányzott a központi hatalmaknak – a Monarchiának és Németországnak –, hiszen Szerbiában sem álltak jól, és az oroszokkal vívott harcok sem voltak dicsőségesek, bár 1915- ben a gorlicei áttörés könnyített a terheken a keleti fronton. Olaszország a belépésekor egy átgondolatlan stratégiát követve területszerzésbe kezdett, mintegy 700 kilométeres frontvonalat tartottak támadás alatt egy hónapon át. 1915 májusában került sor a hadüzenetre, rá egy hónapra kezdődtek el a harcok, 35 hadosztályt vonultattak fel a Monarchia hat hadosztályával szemben. Bár más volt a két hadsereg felépítése, ez így is kétszeres olasz túlerőt jelentett, ám nem értek el célokat.

Összesen 11 isonzói csatát számolunk, a 12. volt a caporettói áttörés, ami meghozta a központi hatalmaknak a döntő sikert, és megfutamították az olasz haderőt. Utóbbi vesztesége a háború alatt 650 ezer halott, a Monarchiáé 450 ezer. A háború négy éve alatt 250 négyzetkilométernyi területet sikerült elfoglalni vagy egyik, vagy másik félnek. A Doberdó-fennsík egy 60 négyzetkilométeres terület, ezért folyt a harc döntő része. Itt található Gorizia település, melynek elfoglalása stratégiai célt jelentett az olaszoknak, innen indult volna meg a támadás két irányba Ljubljana, illetve Trieszt felé. Ezen a területen sok magyar ezred küzdött, a katonák közel fele volt magyar sorozású. Érkeztek Karánsebesről, Nagyváradról, Temesvárról, Szegedről, Székesfehérvárról, Debrecenből és Budapestről. Négy éven át a sziklába vájt árokrendszerekben folyt a harc, az ellenséges első vonalak sok esetben csak négy-öt lépés távolságra húzódtak egymástól, e mögött volt a fő védelmi vonal lövészárokkal, szögesdróttal, műszaki akadályokkal, géppuskafészkekkel megerősítve 5-600 méter széles sávban, és itt volt az éppen állásban lévő csapatok jó része.

Ezen túl a harmadik zóna, a cikcakkban húzódó lövészárok és a hozzá rendelt védelmi vonalak voltak 500-1000 méter szélességben, így egy arcvonal két-három kilométer széles is lehetett. A harcok menete általában úgy zajlott, hogy erős tüzérségi előkészítés után gyalogsági rohamot vezényeltek az ellenséges lövészárkok ellen, amit a másik fél persze megpróbált feltartóztatni. Fülöp András a zalaiak érintettségéről is beszélt. – A 20-as honvéd gyalogezredet és a 20-as népfelkelő gyalogezredet találtam, ami Nagykanizsa házi ezrede volt, és a közös sorozású 48. császári és királyi gyalogezredet, melynek tagjait Zala vármegyéből toborozták a frontra – magyarázta.

A kegyeleti út résztvevői ezek után ismeretekkel felvértezve érkeztek meg az út első állomására, Fogliano-Redipuglia katonai temetőjébe, ahol a Monarchia 14 500 katonája nyugszik, közülük 2550 nevesítve. A szépen gondozott sírkert magyar nevű hőseinek fejfáját nemzeti színű szalagok díszítik. 2014- ben Ferenc pápa is felkereste ezt a helyszínt, most pedig az utazókat kísérő letenyei plébános, Aigner Géza emlékezett meg az elesettekről. Ezután a település mellett található osszáriumot látogattuk meg, mely mérete miatt is felkelti a figyelmet, a 22 szintes építményre 500 lépcső vezet fel. – Az 1930-as években Benito Mussolini emléket állíttatott az első világháború halottainak itt, külön temették el a Monarchia katonáit, és külön az olaszokat. Redipugliában 39 857 olasz katonát nevesítettek, és 60 ezret névtelenül temettek csontkamrába – tudtuk meg Fülöp Andrástól. Innen az 500-ak dolinája felé vettük az irányt, ami az ott életét vesztő ötszáz katonáról kapta a nevét, itt szabadtéri múzeumban látható egy rész az eredeti frontvonalból. Rövid buszozás után érkeztünk meg Doberdo del Lagóba, majd a száz éve a frontvonalban elhelyezkedő San Martino del Carsóba utaztunk. A falut akkor rommá lőtték, de újjáépítették. Itt a Szent Márton tiszteletére szentelt templomban Géza atya szentmisét celebrált. De nemcsak emiatt vált érdekessé a látogatás, hanem azért is, mert idegenvezetőnk magával vitte az útra Vas megyéből Szent Márton ereklyéjét, így a hívek azt is megérinthették a szentmisén.

Ezzel egy újabb kapcsolódási pont tárult fel az északolasz település és hazánk, közelebbről Vas megye között, hiszen Szent Márton az egykori Savariában, vagyis Szombathelyen született. Meglepetést is tartogatott a templom, ottjártunkkor a Zirci Ifjúsági Fúvószenekar adott éppen ott koncertet. Az emlékezőket San Martino del Carsóban Marco Vittorio polgármester, Don Giovanni Sponton plébános és a világháborús relikviagyűjteménnyel büszkélkedő Gianfranco Simonit, a Grande Guerra múzeum fenntartója fogadta. A látogatás után a Sacra Zona következett majdnem 300 méter magasságban. A stratégiai jelentőségű Monte San Michelét, azaz Szent Mihály-hegyet a magyarok védték, az olaszok támadták. A Szent Zónához nem nyúltak hozzá az olaszok az elmúlt száz évben a karbantartáson túl. Itt van az általuk állított emlékmű, amin a következő olvasható: „Itt küzdöttek az olasz és magyar katonák, s váltak a halálban társakká.” A San Michele-hegyen tovább bővült idegenvezetői csapatunk, szakavatott résztvevők csatlakoztak hozzánk. Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert történész, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tagjai, a Nagy Háború Blog szerzői rendkívüli „történelemórát” tartottak a csoportnak a helyszínen. Emellett láthattunk kiépített kavernát a tüzérségi állásokkal, a Schönburg- alagút bejáratát, majd az egylet vezetői megkoszorúzták a magaslaton álló magyar keresztet és a nagyváradi gyalogezred emlékművét is.

A történészek közben számos információt osztottak meg, például hogy ezt a területet a természetes határok miatt választotta a Monarchia hadvezetése védekezésre alkalmasnak, illetve arra is fény derült, hogy Doberdót fegyveres erővel az olaszok elfoglalni nem tudták, a területet a Monarchia hadvezetése kiürítette. A történészek emellett az 1916-os nemzetközi felháborodást kiváltó gáztámadásról is részletes leírást adtak. A program kora este Visintiniben zárult, ahol egy magyar kápolna található, amit még 1917-ben IV. Károly király kezdett el építtetni, ám a háború végével abbamaradt a munka. A kápolnát a 2000-es években a magyar állam újíttatta fel az eredeti tervek alapján, hogy ne merüljön a feledés homályába.