A Lendva környéki és a magyarországi lelőhelyek szoros kapcsolatban álltak egymással

A tárlat két részből áll, egyrészt tartalmazza azokat a korabeli fotókat, amelyek a Lendva környéki kőolaj- és földgázkitermelés során készültek, s melyek ma már a Galéria és Múzeum archívumának tulajdonában vannak – mellette pedig a térség két meghatározó energetikai vállalkozása, a Nafta Lendava és a Petrol Geoterm által a kiállításra átadott korabeli gépeket, eszközöket, alkatrészeket és dokumentumokat tekinthetik meg az érdeklődők.

– A Muravidék mozgalmas XX. századi gazdaságtörténetének egyik legfontosabb mozzanata volt, amikor az 1940-es években Lendva környékén megindult a szénhidrogén-bányászat – mondta a kiállítás kapcsán dr. Lendvai Kepe Zoltán, a Galéria és Múzeum főmuzeológusa, a tárlat kurátora. – A 75 éves jubileumot az első sikeres fúrástól, 1943. január 21-től számítjuk, amikor az 1940-ben megalakult MANÁT, azaz a Magyar-Német Ásványolaj Kft. a Magyarországhoz visszacsatolt területen, a Lovászival szomszédos Völgyfalu határában, az Alsólendva-1 elnevezésű kúton földgázt talált. A fekete arany, azaz a kőolaj és a földgáz kitermelése egészen az 1990-es évekig meghatározó szerepet játszott a magyarországi Zala megye nyugati része, a horvátországi Muraköz és a szlovéniai Lendva-vidék gazdaságában. Az említett vidékeken alig akadt olyan család, amelynek valamelyik tagja ne került volna a kőolajipar vonzásába. A vidék szénhidrogén-bányászatának alapját jelentő kőolaj- és földgázmező a földkéreg több ezer méternyi mélységében azonban nem ismer ember alkotta politikai határokat, így ez a mai Magyarország nyugati, Szlovénia keleti és Horvátország északkeleti területére terjed ki.

Dr. Lendvai Kepe Zoltán hozzátette, a földrajzi és politikai határok különbözősége miatt alakult úgy, hogy a szénhidrogén-termelésben teljesen elfogadott fogalommá vált a Mura-Zala-medence, amelyhez a Lendva-vidéki lelőhelyek is tartoztak. Érdekes, s éppen ehhez a térséghez kapcsolódó momentum, hogy a világon az első ismert kőolajelemzést végző Winterl Jakab, a budai egyetem vegytan tanára éppen a történeti Zala vármegyéhez tartozó, muraközi (ma Horvátország részét képező) Peklenicából származó fekete, nyúlós kőolaj vizsgálatainak eredményét publikálta 1788-ban egy párizsi folyóiratban. Kőolaj-kitermelés ugyanis már a 18. század harmincas éveitől zajlott a térségben, igaz, akkor még nem bányászati eljárással, hanem természetes úton, egy kőolajforrás révén.

– A Lendva-vidéki szénhidrogén-bányászat részben a magyarországi kőolaj-kitermeléshez kapcsolódik – folytatta a főmuzeológus. – A MANÁT szakemberei ugyanis pontosan tudták, hogy hol kell a próbafúrásokat elvégezni, éppen a zalai mezőkre alapozva. Az első sikeres fúrást hamarosan továbbiak követték, s a földgáz mellett az olajat is megtalálták. Ezzel párhuzamosan Petesháza térségében is megkezdődtek a próbafúrások, szintén sikeresen. A második világháború alatt a Muravidéken összesen kilenc kutat fúrtak, ebből hatot Völgyifaluban, s hármat Petesházán.

Dr. Lendvai Kepe Zoltán a Lendva-vidéki szénhidrogén-bányászat ismertetése során kiemelte: a második világháború után a kitermelés a jugoszláv állam kezébe került, az említett cégeket is államosították. Az iparág fejlődését jelzi, hogy 1952 végén 81, 1954-ben pedig már 102 fúrótorony állt Petesháza határában. A kőolajbányászat csúcspontjának az 1951-es esztendő számított, amikor összesen 72 ezer 386 tonna kőolaj került a felszínre a Lendva-vidéken, ez közel a fele volt Jugoszlávia össztermelésének. A muravidéki olajmezőkre oly’ mértékben alapozott a jugoszláv állam, hogy még Petesháza kitelepítése is szóba került, a falu magyarok lakta területeit iparteleppé akarták átminősíteni, s csak az erős tiltakozások hatására álltak el ettől a tervtől.

A főmuzeológus arra is kitért, hogy a bányászat jelentős társadalmi-gazdasági változásokat is hozott, a környék iparosodása az olajvagyonnak köszönhető, s a civil életre is jótékony hatást gyakoroltak a munkálatok. Ugyancsak ez alapozta meg a termálturizmust, hiszen a kőolaj utáni kutatások során fúrták azokat a kutakat, amelyek a lendvai és a moráci, azaz Moravske Toplice-i fürdők alapjául szolgáltak. Ma jóval kisebb mértékű a kőolajbányászat a térségben – a mezők elapadása évek óta téma – ám történeti jelentőségük akkor is megkerülhetetlen.