A püspökség volt gazdasági helynöke Németország után Kiskanizsán szolgál tovább

Az atya a megromlott egészségi állapota miatt nyugdíjba vonult dr. Páhy Jánost váltotta a plébánosi székben július elsejétől.

- A Sümeg és Devecser között található Nemeshanyban születtem 1959-ben – bocsátotta előre Nagy Vendel atya. – Eredendően autószerelőként végeztem, de visszatekintve látom, hogy a papi pálya felé már általános iskolásként elindultam. Én voltam ugyanis a sekrestyés a templomunkban, aztán egy idő után a másik faluban is segítettem az atyának, aki szentmisék után mindig magához hívott beszélgetni. Nagyon megérintettek ezek a beszélgetések, a hatásukra valami elindult bennem, s a szakmunkás éveimet úgyis csak átmenetinek tekintettem, mert mindig szerettem volna továbbtanulni. Így következett a ferences gimnázium. Innét már nem volt megállás: 1986-ban szenteltek pappá Sümegen. S persze, az én életemből sem maradt ki a katonaság, de engem az ott (Lenti-Zajdán és Baján) tapasztaltak – bármennyire is el akartak tántorítani a célomtól – inkább megerősítettek abban, hogy pap legyek. Hadd meséljek el csupán egy példát. Volt egy katonatársunk, aki a Kádár-korszakban embert ölt, 16-17 évesen, s csak azért nem akasztották fel, mert akkor még nem volt 18 éves. Kapott 7-8 év börtönt, aztán még behozták két évre katonának. Próbáltam vele végig emberségesen bánni (én akkor már tisztes voltam), mert a társaimmal, az „atyusokkal” – így hívtak minket a világi tisztek – az elején megfogadtuk, hogy mi nem fogjuk szívatni a kiskatonákat. Majd amikor leszereltünk, már civilben lementünk a kantinba kávéra, kólára a társaimmal és ez az ember akkor odajött hozzám, hogy ő fizetni szeretne nekem. Természetesen, nem fogadtam el, mondván, kell neki is az a kis zsold, amit kapott. Ezen úgy meghatódott, hogy mint egy kisgyerek, elkezdett sírni és csak annyit mondott: kár, hogy elmentek, jók voltatok. Akkor úgy éreztem, megérte az a két év a hadseregben. S az is megmaradt bennem, amikor a politikai foglalkozáson egy tiszt mutatott egy földgömböt, amelyiken a szocialista országok pirossal voltak beszínezve. Azt mondta: „Nézzék, atyusok (így hívott minket, leendő papokat és lelkészeket), a szocializmus már győzött a világ egyhatodán. És meglátják, eljön az idő, amikor győzni fog az egynyolcadán, az egytizedén is és így tovább!” Dőltünk a nevetéstől, s ő még csak nem is sejtette, miért...

Az atya 1986 és 90 között Sümegen szolgált káplánként, majd Zselickislak és Kaposvár, a Szent Margit és Szent József plébánia következett. Balás Béla volt megyéspüspök felkérésére ellátta a Kaposvári Püspökség gazdasági helynöki (ez világi szinten a gazdasági igazgatói posztot jelenti) teendőit és a katolikus gimnázium vezető hittanára is volt. Mint elmondta, a fiatalságtól továbbra sem akar elszakadni – összesen 24 évig dolgozott az ifjúsággal. Ebbéli tapasztalatait szeretné kamatoztatni most Kiskanizsán is, mert úgy látja: habár vallásosak az itt élők, a jövő azon múlik, hogyan sikerül a templomba bevonzani a fiatalságot, hiszen ők jelentik az utánpótlást.

- Ez számomra a fő irányvonal, mert bármennyire is aktívan élik meg hitüket a kiskanizsaiak, ha a fiatalok kikopnak a templomból, akkor ez az erény nagyon hamar semmivé lesz – jelentette ki az atya, aki a városrészbe helyezése előtt egy éven át Németországban szolgált. – Ezt főként ide, a templomba, a közösségi házba szervezett, rájuk szabott programokkal, foglalkozásokkal próbálom elérni, mert úgy vélem, előbb a szívükhöz kell megtalálnom az utat, mert a hittan addig csak „tanulnivalót” jelent számukra. Teljesen másként viszonyulnak az egészhez, ha az okítást megalapozza egy kialakult jó kapcsolat. Emlékszem, egyszer egy kislány a tábortűznél kérdezett tőlem valami hittannal kapcsolatos dolgot, s miközben válaszoltam neki, azt vettem észre, hogy odajött egy gyerek, aztán még egy, jött az ötödik, a nyolcadik, s végül egész gyerekkoszorúban találtam magam. Érdekes, hogy ugyanazt mondtam el a hittan órán is, de ott nemigen érdekelte őket…

A németországi szolgálatot 3 évesre tervezte, úgy képzelte, hogy egy kicsit pihen a 14 évnyi gazdasági helynöki munka után, ugyanis nem csak a püspökség pénzügyi folyamatait felügyelte, hanem hittanári teendői mellett részt vett pályázatok készítésében, műszaki szempontból koordinálta a szerte az egyházmegyében zajló beruházásokat, s ő vitte az egyházmegyei katolikus iskolák főhatóságának ügyeit is.

- Tudni kell, hogy Németországban kevesebb munkája van egy papnak, mint itthon, ezért ez az időszak számomra valóban a pihenésről, a nyelvtudásom csiszolásáról (ugyanis már 28 éve rendszeresen járok ki a Freiburgi Egyházmegyébe egy-egy hónapra helyettesíteni) szólt volna, de új püspökünk, Varga László atya másként gondolta és egy év után hazahívott – idézte fel Nagy Vendel. – Egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor az erről értesítő levelét olvastam, de úgy gondoltam, ha a Szentlélek így akarja, akkor legyen így és hazajöttem. Hogy mik a terveim? Fel kellene újítani a templom és a plébánia tetőszerkezetét, s a közösségi házon is lenne még tennivaló, de ezekkel ebben az évben még nem akarok foglalkozni, sokkal fontosabbnak tartom most, hogy mindenkivel, felnőttekkel, gyerekekkel, a kiskanizsai hívekkel megtaláljam a közös hangot. Az éppen Sarlós Boldogasszony ünnepével, a kiskanizsai búcsú napjával egybeeső első szentmisémen azt mondtam a híveknek: én nem akarok mást, csak köztetek lenni, találkozni veletek, de nem csupán hétköznapi módon, hanem a Szentlélekkel eltelve. Mert a hétköznapi találkozások során gyakran mást gondolunk és mást cselekszünk, ugyanis a találkozás emberi módon történik. Gondolatainknak, beszédünknek és cselekvésünknek összhangban kell lennie, de ezt csak a Szentlélekkel eltelve tudjuk elérni. A találkozásainkba én ezt a minőséget szeretném belevinni. Hiszem és vallom, hogy a kereszténység az öröm vallása, ezért nekem örömben kell együtt lenni a hívekkel – persze, a bánatban is ott vagyok velük, de alapvetően az a feladatom, hogy az örömöt hirdessem nekik. A Szentlélekből fakadó humorral, jókedvűen, életpéldákkal szerintem menni fog.