Gyász

2024.02.26. 16:30

Elhunyt Oláh György, Pacsa díszpolgára, az iskola egykori igazgatója

Hétfőn délután helyezték örök nyugalomra Oláh György egykori iskolaigazgató, a város díszpolgára hamvait a pacsai temetőben, a díszpolgári parcellában. Az elhunytat Pacsa város saját halottjának tekintette, az önkormányzat és Kelemen Tamás polgármester búcsúzó szavait Cséry Gergő plébános tolmácsolta, ahogy Pálos Henrietta, jelenlegi iskolaigazgatóét is, aki a tantestület nevében emlékezett elődjére.

Arany Horváth Zsuzsa

Oláh György portréja a ravatalánál

Fotó: Arany Gábor

Oláh György (1944-2024), Nagykanizsán érettségizett, a Pécsi Tanárképző Főiskolán diplomázott matematika–kémia szakos tanárként, Debrecenben szerzett kémia szakos középiskolai tanári oklevelet. Élete során egyetlen munkahelye a Pacsai Általános Iskola volt. 1962-től itt tanított, 1988-tól 2004-ig az intézmény igazgatói tisztségét töltötte be nyugdíjba vonulásáig. Önkormányzati képviselőként, a pacsai televízió megalapítójaként, a helyi sport- és horgászélet aktív alakítójaként hosszú évtizedekig állt a település közösségének a szolgálatában.   

Iskolai pedagógiai munkája mellett a helyi kézilabdacsapat edzője volt közel két évtizeden át, nagy szerepet vállalt a sportkollégium megalapításában, működtetésében. Igazgatói tevékenysége alatt hatékony tárgyi fejlesztés valósult meg, az egykori gimnázium épületének bővítése, átépítése tette lehetővé, hogy egy épületen belül működhessen az iskola. 

1985-ben és 1988-ban állami kitüntetést kapott, 2005-ben címzetes igazgató lett, 2010-ben pedagógus szolgálati emlékérmet adományozott számára az oktatási és kulturális miniszter, 2016-ban nyerte el a Pacsa Város Díszpolgára címet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában