2022.10.13. 09:30
Sokba kerül, ha nem fizeti be valaki a szabálysértési bírságot
A szabálysértési bírság többszörösét fizetheti az, aki időben nem teljesíti kötelezettségét.
Forrás: Illusztráció / Piqsels
Erre figyelmeztet a megyei főügyészségi sajtószóvivő, dr. Pirger Csaba által kiadott tájékoztatás. Mint írta, a rendőrség által szabálysértés miatt kiszabott, és önkéntesen meg nem fizetett helyszíni bírság végrehajtása szigorú szabályok szerint történik. Ha az elkövető a bírságot nem fizeti be és közérdekű munkával sem váltja meg, úgy azt a bíróság elzárásra változtatja át. Ezt követően a rendőrség felszólítja az elkövetőt arra, hogy az elzárást a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetben töltse le. Ennek eredménytelensége esetén kerül sor a megbírságolt személy rendőri elővezetésére. Ez történt idén tavasszal, amikor a rendőrök Mikekarácsonyfán egy fiatal férfit igazoltattak, mert vezetés közben mobiltelefont tartott a kezében, majd 10 ezer forint helyszíni bírságot róttak ki rá. Ezt azonban nem fizetett be, ezért ezt a bíróság azt két nap elzárásra változtatta át, de a férfi az elzárás letöltését sem kezdte meg, ezért elővezetését rendelték el.
Az első alkalommal a férfit nem találták otthon, a második elővezetés már sikerrel járt. Az elkövető ekkor élve a részére biztosított lehetőséggel a rendőrök kíséretében a legközelebbi postahivatalban befizette a 10 ezer forint helyszíni bírságot. A elővezetés kétszeri megkísérlésével felmerült 21 ezer forint megfizetésére azonban az elkövető az eredeti bírság befizetése ellenére is köteles, és erről a rendőrség határozatot hozott. A férfi ez ellen panaszt nyújtott be, sérelmezte, hogy az eredménytelen elővezetés költségét is viselnie kell, továbbá, hogy a második alkalommal csupán 100 métert tettek meg vele a rendőrök, amikor a szolgálati gépjárművel a legközelebbi postára vitték.
A Zala Megyei Főügyészségen a panaszt elbírálták, és mint alaptalant elutasították. A vonatkozó jogszabály értelmében ugyanis az elővezetés költségét az elkövető köteles viselni, függetlenül attól, hogy az elővezetése sikeres, avagy sikertelen volt-e. A költség összegét pedig – ami szolgálati gépjármű igénybevételekor alkalmanként minimum 10.500 forint – szintén jogszabály állapítja meg, tekintet nélkül arra, hogy az elkövető legközelebbi készpénzbefizetésre alkalmas helyre kísérése ténylegesen milyen távolságot vett igénybe, zárult a tájékoztató.