Vádirat

2017.10.25. 11:50

Mentősre támadott a részeg férfi

A mentőszolgálat dolgozóját támadta meg az a részeg belorusz férfi, akit a napokban vádoltak meg közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével.

Arany Gábor

Ez év augusztus 19-én este a hévízi Festetics téri rendezvényen vett részt a férfi a nagybátyja társaságában, és eközben a nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott el.

Ettől annyira berúgott, hogy előbb az egyik asztalnál aludt el, majd miután felállt a közeli bokorba zuhant be. A fekvő férfihoz a járókelők hívták ki a mentőket, akik megpróbálták ellátni a férfit; a földről felállították, a hordágyra fektették és ott tépőzáras övvel rögzítették.

Ekkor a részeg férfi kiabálni kezdett, leoldotta magáról az övet, leszállt az ágyról és a mentőautóhoz ment, a jármű két hátsó ajtaját nagy erővel bevágta, amitől az egyik behorpadt. Ezután fényképezni kezdte a gépkocsi rendszámait, a jármű elejéhez ment, s amikor meglátta, hogy a mentőápoló a gépkocsi jobb oldalán az ajtón behajol, odalépett és az ajtót nagy erővel rácsapta, majd rányomta, amitől a mentőápoló hátán bőrpír keletkezett.

Erőszakos magatartását látva a közelben tartózkodók végül a férfit leteperték a földre és a rendőrség megérkezéséig ott tartották. Nem csillapodó indulatkitörései miatt vele szemben a járőr is csak kényszerítő eszköz alkalmazásával tudott intézkedni.

A történtekről tájékoztatást adva dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője közölte, a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg a keszthelyi járási ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában