A pénznek ehhez semmi köze, minden a jó szándékon múlik – Ötven éve a pályán

„Annak idején nulla forinttal, pénz nélkül építettem egy kis műhelyt, segített a kőműves, a lakatos és az is, aki az ajtót, ablakot csinálta, majd mindenkinek ledolgoztam a tartozásomat tisztességesen. Azóta folyamatosan gyarapodunk, ez már a harmadik székhelyünk, 23 éve vagyunk itt” - foglalja össze tömören az elmúlt több mint fél évszázadot Király László, elárulva sikere titkát is: „Annak ellenére, hogy én is pénzből élek, mindig a kuncsaftot képviseltem, ha úgy hozta a sors, még a családdal vagy magammal szemben is.”

A hosszú időn át autófényezéssel is foglalkozó karosszérialakatos-mester kifejti: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számára a tisztesség mindennél fontosabb. E vezérelv jegyében soha senkit sem csapott be, teszi hozzá, s így hamar híre ment előbb Keszthelyen, majd a környéken is. Éppen ezért nincs szüksége reklámra, mondhatni, címét, telefonszámát az ügyfelei kézről kézre adják.

Ifjúkorában autószerelőnek készült, az ipari iskolában azonban a fényezőképzésre vették fel, mert ott volt szabad hely.

- Elég hamar megszerettem, és gyorsan rájöttem, mert az élet igazolta: erre születtem - mondja némi mosollyal. - Persze annak idején akadtak, akik le akartak beszélni erről, azt állítván, ez egy veszélyes szakma, akár bele is lehet halni. Nos, bebizonyosodott: nem volt igazuk.

Az első aprócska, cserépkályhával fűtött kétállásos műhely - amelynek építésében, kialakításában s később a munkában édesapja is sokat segített - hamar felfutott, ezért rövid idő elteltével felvett maga mellé egy kollégát. Majd a folyamatos fejlődésnek, gyarapodásnak köszönhetően még kétszer költöztek az ötven év alatt, s persze egyre gyarapodott a létszám.

- Érdekes módon már a ’70-es években, a legelső műhelyemben is feltűnően sok jugoszláv és francia kuncsaft keresett meg - meséli Király László. - Nem tudom, hogyan találtak rám, nyilvánvalóan valakitől hallottak rólam, de az sosem derült ki, ki ajánlott. Később a Hévízre járó osztrákok is hozzám hozták az autójukat, amit rendbe tettem addig, amíg ők gyógyultak, pihentek. Ezekből az ismeretségekből idővel jóbarátságok is születtek. Azután a „törzskörhöz” csatlakoztak a németek, akik közül sokan nem üdülni, hanem lakni érkeztek a térség valamely településére, s ők a mai napig visszajárnak akár javításra, futómű-beállításra vagy épp motorolajért.

Közben a mester megtanult németül, és a siker hatására, huszonhárom esztendeje a jelenlegi helyre, a Tapolcai útra költözött a szerviz és műhely. „Amikor itt készen lettünk, hazamentem, kihúztam a zsebeimet és mutattam a feleségemnek: megint üres” - eleveníti fel László, aki ma már a fiával közösen vezeti a vállalkozást. „Ő viszi majd tovább, bár kezdetben nem sok kedve volt hozzá, ám időközben megszerette, s első diplomája után most szerzi a másodikat autómérnöki szakon.”

- Ötven év korszakait nehéz összehasonlítani - gondolkodik el a zárókérdésen Király László. - Ám érdekes módon hajdan még a szegény embernek is volt pénze arra, hogy például műszaki vizsga előtt rendbe tetesse az autó külsejét is. Ez ma már nem így működik. Persze az árak időközben a „százszorosára” emelkedtek.

S végül a fél évszázad sikerének rezüméje: „A pénznek ehhez semmi köze, minden a jó szándékon múlik. Nem kell ehhez más, és akkor az ember megmarad a szakmájában, és persze embernek is” - zárja a keszthelyi karosszérialakatos- és autófényezőmester.