Évfordulók

2023.09.13. 08:30

Ezen a napon történt

Pásztor András

27 évvel ezelőtt meghalt Tupac Amaru Shakur rapper, zenész.

Művésznevén: 2Pac, Makaveli, Pac. A filmszerepekben is látható, sokoldalú művész, a legtöbb lemezt eladó hip-hop énekes. 1996. szeptember 7-én, egy Mike Tyson – Bruce Seldon bokszmérkőzésen vesz részt Las Vegas-ban. Utána egy piros lámpánál, a Flamingo és Koval utca kereszteződésénél, egy fehér Cadillac gurul melléjük, négy utassal. Tüzet nyitnak rájuk, Tupac három-négy komolyabb golyót kap. Egyet a mellkasába és egyet az alkarjába, annak ellenére, hogy megpróbál a hátsó ülésekhez menekülni. Egy golyó pedig a fejét érte. Hét napig kómában fekszik, miközben rajongók ezrei imádkoznak érte a kórház területén. 1996. szeptember 13-án, pénteken, 16:03-kor meghal.
38 évvel ezelőtt megjelent a Super Mario Bros című játék, melynek főszereplő figurája emblémává vált.

A figurát Shigeru Miyamoto tervezte. Bár Mario már korábban is szerepelt a Donkey Kong, Donkey Kong Jr., és Mario Bros. című játékokban, a Super Mario Bros. tette őt közismertté, és a Nintendo egyik emblémájává.

 

13 évvel ezelőtt meghalt Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző.

Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt. Legismertebb slágerei: Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Próbálj meg lazítani, Minden asszony életében, Nemcsak a húszéveseké a világ, Isten véled, édes Piroskám, Úgy szeretném meghálálni, Kislány a zongoránál, Minek él az olyan, Tölcsért csinálok a kezemből, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Hosszú az a nap.
Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. Kabarék szerkesztője, menedzsere.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában