A lélek dolgairól dr. Gedeon Zoltánnal

2022.02.14. 20:00

Ördögöt látok, vagy egy görög istent?

Képzeljék el: létezik egy varázsital, ami segít kitalálni a másik ember gondolatát, hogy mit szeretne, mire vágyakozik, mi bántja, mitől fél. Nem lenne szükség beszélgetésre, száműzhetnénk sok vitát, kínos félreértéseknek vehetnénk elejét, minden simán menne – ki ne hajtana fel ebből a nedűből egy jó nagy pohárral? Varázsital híján azonban kommunikálnunk kell(ene), s hibát hibára halmozunk, főleg ha érzelmekről van szó. Dr. Gedeon Zoltán pszichiáter, neurológus, pszichoterapeuta, aki rendszeresen publikálja írásait a zaol.hu oldalon, most egy mesebeli történettel példázza mindezt. Ebben is lesz varázserejű főzet, de az másra való, majd meglátják. Az alábbiakban közöljük, aztán szokás szerint ki is elemezzük.

Szabó Judit

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Jankó bűbájos ember volt. Egy kis házban élt a falutól jó két kilométerre a hegy alatt egy barlangban. A barlangot nagy kövek védték a betolakodóktól és a kíváncsi tekintetektől. Nem mintha az emberek mertek volna kíváncsiskodni, Jankó gonosz varázsló hírében állt. Nagy tudású, de az ördöggel cimboráló, csúnya, visszataszító ember volt. A babonák szerint egyik őse nem is ember, hanem farkas lehetett. Mégis, bármennyire megvetették, undorodtak és féltek tőle, időről időre hozzá kellett forduljanak. Mikor már sem az orvos, sem a pap nem tudott segíteni, felmentek Jankóhoz, utolsó kényszeredett mentsvárként. Jankó sokszor segített is, de annak mindig nagy ára volt. Néha nagyon nagy ára.

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Így történt ez azon a hideg novemberi napon is, mikor a falu molnára vette vállára a tarisznyát, vagyis inkább a keresztet, hogy kérjen valami lehetetlent. 

 

- Adjon isten, Jankó! – köszöntötte illendőképpen a remetét.

 

- Mi dolgod itt, molnár? – válaszolt amaz.

 

- Kérni jöttem. 

 

- Hát tudok én olyat adni, ami neked nincs meg, falu molnára?  – adta Jankó az ártatlant. Tudta, hogy nem szeretik, szívük szerint elüldöznék, megvernék, vagy tán még el is veszejtenék, de kell nekik, és félnek tőle.

 

- A lányommal van baj. Nagy beteg. Meg fog halni. Magas a láza, köhög, alig kap levegőt. Azt mondja az orvos, talán már a holnapot sem éri meg.

 

- Hozd fel őt ide éjfélkor, meggyógyítom. 

 

Mire a molnár felnézett, csak az üres sziklák néztek vissza rá... Lassan telt a nap, a beteg minden perccel gyengébb lett, szinte látni lehetett, ahogy a lélek lassan, de feltartóztathatatlanul elhagyja az őt megtartani képtelen testet.  Mire éjfél lett, a süvítő orkán eszeveszett erővel verte az ónos esőt a szikláknak. A hegy megközelíthetetlenné vált. Úgy tűnt, nincs remény, azonban pont éjfélkor Jankó három rettenetest döngetett a súlyos tölgyfa ajtón.

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

- Te nem jöttél, molnár, én mégis itt vagyok. Lehet, hogy nekem a fontosabb? – kérdezte Jankó gúnyos grimasszal. – Láttam a lányod, csak én segíthetek. 

 

Azzal a varázsló sürgölődni kezdett. Rotyogott a főzet, szálltak a varázsigék, pergett a dob, gyorsult a tánc. Hajnalra a lány éledezni kezdett, reggelre meggyógyult. Jankó kimerülten rogyott a földre. A családot előbb a boldog megkönnyebbülés, majd a rettegés kerítette hatalmába.

 

- Mit kérsz érte, Jankó, mit adjunk neked?

 

- Nem vagyunk kész, molnár! Hogy végleg meggyógyuljon, még sok kezelésre lesz szükség. Holnap is eljövök.

 

Mikor elment, a fausti dilemmát hagyta maga mögött. Mindannyian érezték, hogy eladták a lelküket az ördögnek. Az érzést csak erősítette az a furcsa hamis fény, ami Jankó szemében búcsúzáskor megvillant. A gonosz, ahogy a barlangja felé baktatott, csak a lányt látta maga előtt. Hosszú barna haját, nagy, mandulavágású szemét, karcsú, hajlékony alakját. A hangját is megőrizte torz lelkében. 

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Hazatérve a barlangjába évszázados könyveket vett elő, rég kihalt nyelveken mantrázott bűbájos verseket. Közben főzött, főzött és főzött az erdő rejtett növényeiből, főzött állatok maradványaiból, főzött egzotikus fűszerekből illatos folyadékot. Másnap a molnár leányához sietett vele, és meghagyta, hogy tíz percig szagolgassa az elegyet, mielőtt megissza. A lány úgy is tett, de Jankó nem volt megelégedve az eredménnyel. A barlangban durvább lett a tánc, hangosabb a zene, a varázslötty, a szerelmi bájital sokkal ízletesebb, illatosabb. A lány szagolta, itta, ahogy kellett, de Jankó csak redőzte a homlokát.

 

- Jól vagyok, Jankó bácsi – csilingelte a lány a hatodik napon –, mit akarunk még meggyógyítani?

 

- Jól vagyok, jól vagyok, csak ezt tudod mondani? Majd akkor vagy jól, ha én is azt mondom, háládatlan leány! Azzal a mürmüc dúlva-fúlva elviharzott a főzéshez.

 

- Hát ennek már a fele se tréfa! – szólt az öreg molnár, és Jankó után kiáltott: ha még egyszer meglátlak a lányom körül ólálkodni, bármily nagyot tettél, ellátom a bajodat!

 

Jankó visszafordult, nem szólt, de a tekintete mindent elárult. Magáénak akarta a lányt. Azt mindenki tudta a faluban, hogy semmitől sem riad vissza, hogy elérje a célját. Képes rontást küldeni, betegséget, halált. Azt beszélték, még birkává is változtatott egyszer egy makacskodó pásztort. A molnár bátorsága mit sem ért a varázslat ellen. Tudta ezt a molnárné is, így a legközelebbi látogatásakor kikapta Jankó kezéből a bögrét, és egy szuszra kiitta a teljes főzetet. Két perc nem sok, annyi sem telt bele, a molnárné szeme elkezdett káprázni. Finom muzsikát hallott, ami lágyan betöltötte a szobát, vágykeltő illat áradt szét mindenütt, majd mehetnékje támadt. 

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Jankót olyan szépnek látta, mint embert még sosem. Egy görög isten testébe bújt reneszánsz költő és tudós állt előtte. Jankó iszonyú dühös lett, szeme vérben forgott, orrlyukai akkorára tágultak, mint a felajzott bikáé. Minden izma megfeszült, és úgy vágta be maga mögött az ajtót, hogy kiszakadt tokostul. Rohant vissza az erdőbe, a hegyre. A molnárné átlépett a tátongó résen, és szó nélkül követte az ördögöt. Nem is látták soha többé.

Dr. Gedeon Zoltán 

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap / Archív

Jankó üzenete nem ért célba, főzete nem hatott, mert a betegség során – mint most a Covidnál – a lány elvesztette szaglását, ízlelését. A varázserő pedig ebben rejlett, ez volt az üzenet, amit a lány nem értett, hiszen nem volt meg a képessége, hogy megértse – adott háttérinformációt a történethez dr. Gedeon Zoltán. – Ez azonban nem csak vele fordulhatott elő: hétköznapjaink, kapcsolataink gyakori velejárója és megrontója lehet érzelmi képességink hiánya. 

 

Az emberi kommunikáció során információt, érzelmeket adunk át egymásnak. Kommunikálunk a megjelenésünkkel, akaratlan biológiai működésünkkel, mint például az izzadás, a félig tudatos mozgásainkkal, mint a járkálás vagy a dobolás az asztalon – folytatta a főorvos. – Leszűkítve a kommunikációt a beszédre, ma már nagy szakirodalma van annak, hogy mit üzen a tartalma és a formája, hogy milyen következtetéseket lehet levonni a közlő beszédtempójából, hangfekvéséből, hangerejéből, a hangsúlyból, a szünetekből, vagy a beszéd közbeni tudatos nonverbális eszközökből, mint a mimika, a térközszabályozás, a tekintet. Munkahelyi tréningeken is behatóan foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, üzleti sikerek vagy bukások múlhatnak rajta. Kevesebb szó esik azonban arról, és írásunknak most ez a témája, hogy a befogadó képes-e dekódolni az üzenetet. Ha gyerekekkel beszélünk, ösztönösen tudjuk, milyen gondolatokat képesek befogadni, és azon a szinten kommunikálunk velük. Felnőtteknél is általában gyorsan fel tudjuk mérni, hogy értelmileg ki mire képes, és ahhoz igazítjuk a közlést. Az érzelmi befogadás már bonyolultabb kérdés, és gyakori, hogy tévedünk beszélgetőpartnerünk képességeit illetően, azt hisszük, „félszavakból” is megért bennünket, vagy az ő érzelemvilága is van olyan gazdag, mint a miénk. Számos párkapcsolati és áttételesen pszichiátriai probléma adódik ebből: ha megfogalmazunk valamit, amivel érzelmeket közvetítünk, partnerünk a szavakat érti, az üzenetet nem kapja meg mégsem. Ezért fontos az érzelmekről már gyermekkorban, a családban beszélni, nem burkoltan, nem virágnyelven, hanem azokat felismerve és pontosan kifejezve. Sokat javulnának a kapcsolatok, ha nem arra várnánk, hogy társunk kitalálja a gondolatunkat, hanem elmondanánk neki, minek örülnénk, a viselkedése milyen érzéseket kelt bennünk, ha megerősítenénk abban, hogy szeretjük, ha megfogalmaznánk az igényeinket ahelyett, hogy esetleg negatív jelzőket aggatunk rá, minősítjük. A nőknek ez könnyebben mehet, de a férfiaknak is fontos: téves az a sztereotípia, hogy a macsó férfi nem beszél, nem fejezi ki az érzéseit, de nagyon mély érzelmek rejlenek benne. Amit nem kommunikálunk, az a másik számára olyan, mintha nem is lenne. Az érzések felismerését és kifejezését meg lehet tanulni. Ha a családból ezt nem hozzuk magunkkal, akkor versek, a minőségi romantikus irodalom, például Jókai regényeinek olvasása segíthet. 

 

Sorozatunk korábbi részei:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában