A miklósfai Vadkerti-Tóth Jánosné Mariann több mint 15 éve termeszti családjával a tarlórépát

A répa nagykövete is lehetne a fiatalasszony, hiszen kicsivel több, mint 15 éve termeszti, savanyítja családjával a tarlórépát. Pedig korábban csak névről ismerte a zöldséget, egy faluval arrébb, Liszóból származó édesanyja ugyanis nem készített répaételt. Miklósfai édesapja azonban ismerte a savanyú káposzta mintájára gyakran babbal készített, paradicsomos egytálételt, igaz, konyhai feldolgozása ennél sokrétűbb. 

Vadkerti-Tóth Jánosné Mariann csillogó szemmel mesélt a kerek répáról, miközben egymás után hámozta a jellegzetes illatú zöldséget, melyből egy-két szeletet nyersen is elropogtatott.

– A répa hagyományos, kovászos tartósításához Miklósfán mindössze négy idősebb asszony értett, ezért sokáig a családunk is vásárolta a főzéshez szükséges alapanyagot – mesélte. – Amikor bekerültem a mezőgazdasággal is foglalkozó Vadkerti családba, szerettem volna kipróbálni, milyen répát vetni. Az első időszakban még eladtuk a termést, aztán néhány évvel később ecettel tartósítottam. Öt évembe került, mire elsajátítottam a tradicionális módszert, de az a mai világban már nem kivitelezhető. Kis mennyiség esetében talán igen, hiszen minden munkafolyamatot, az erjedést állandóan figyelni kellene, a nyugdíjasoknak erre jobban volt idejük. 

Mariann a répafajtákról is beszélt. A horpácsi lila nagyon népszerű és keresett volt, a sopronhorpácsi fajtamentő szerint még a kínaiak is felfigyeltek a zöldségre, mely éretten kis túlzással akkora volt, mint egy kerék. Nekik is termett belőle három kilogrammos, amely a festékesvödör alját kitöltötte. De nagyon úgy néz ki, már csak a kiskertekben bukkan fel, ahogy a szentesi fehér fajta sem maradt fenn. Utóbbihoz hasonló van ugyan a piacon, viszont az is olasz már. Vadkertiék pedig szlovén magból dolgoznak, így fordulhat elő, hogy ugyan lila-fehér, mégis hosszúkás répát szüreteltek. Apropó szüret! 

– A magot korábban július 26-án, vagyis Anna hetében vetettük a búzatarlóba, ám a megváltozott időjárási körülmények között ezt két héttel eltoltuk, így nem sül meg idő előtt a zöldség – folytatta. – Mert bizony a szívem szakadt meg még egyetlen apró, egy centiméteres répáért is, amikor a tikkasztó hőségben valósággal elpárolgott a földből. A növény ugyanis kedveli a sok esőt, melyből idén sem volt elegendő. Vegyszer nélkül jól megterem abban a talajban, amelyben előtte a búza. A kitolódott ültetésnek köszönhetően novemberben a család és a barátok szedték fel a répát az egyhektáros földünkről. Amíg az előző években 200 mázsa termett, addig idén mindössze hatvan, ami jelentős különbség. 

Mustárolaj-tartalmától egyedi illata valósággal lenyűgözi Mariannt, aki nyersen, de gyors salátákhoz is gyakran felhasználja a zöldséget. A városban mindössze egyetlen kereskedővel áll kapcsolatban, de szájhagyomány útján mindenki megtalálja. Manapság őszi-téli táplálkozási kultúránkból hiányoznak a gyökérzöldségek, amelyek régen megvoltak. Alig esznek az emberek céklát, fekete retket vagy tarlórépát nyersen. Ha megkérdeznénk, milyen gyökérzöldséget fogyasztanak legtöbbször, a többségük biztosan a húslevesben főtt sárga- és fehérrépát mondaná. Ettől függetlenül örül annak, hogy családjuk őrizheti a hagyományt a kerek répa hazájában, bár szerinte sokkal többre hivatott a zöldség, megilletné legalább akkora hírnév, mint a vecsési savanyú káposztát.