2021.09.27. 11:30
Idén is csatlakoztak a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz Zalalövőn
Elsősorban a családokat kívánta megszólítani a Kultúrházak éjjel-nappal nevű országos programsorozat keretében a Salla Művelődési Központ és Könyvtár. Szombaton társasjátékokkal, kézműves- foglalkozásokkal, valamint családi élménytúrával is várták a látogatókat.

Gálné Gál Ágnes kisfiával, Edvárddal (balról), valamint az intézmény két munkatársa, Kovács Mónika és Bischofné Hesinger Katalin Szabó Izabellel és Szabó Liliennel a kézműves-foglalkozáson
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Gyuricza Ferenc
A Salla Művelődési Központ és Könyvtár állandó résztvevője az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő országos rendezvénynek, s mint azt Kovács Mónika könyvtáros, intézményvezető- helyettes elmondta: a kínálatukban vannak állandó elemek, de mindig igyekeznek újdonságokkal is meglepni a hozzájuk betérőket. Ezúttal egy családi városnéző élménytúrára invitálták az érdeklődőket, amelynek útvonala Zalalövő értékeit, többek közt a Salla Múzeumot, a Hősök oszlopát, a tájházat vagy a Borostyán-tavat érintette.

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap
Kovács Mónika azt is elmondta, az élménytúrát azért illesztették bele a programba, mert úgy látják, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta nehezebben mozdulnak ki otthonukból az emberek, talán éppen azért, mert még tartózkodnak attól, hogy közösségbe menjenek. Ennek a túrának viszont éppen az a lényege, hogy egyénileg vagy néhány fős baráti társaságban teljesíthető.
– A művelődési központban társasjátékokkal, kézműves-foglalkozásokkal készültünk reggel nyolctól délig, majd délután két és hat óra között – folytatta az intézményvezető-helyettes. – A kisebb gyerekek többnyire szüleikkel, nagyszüleikkel érkeztek, ez is volt a célunk, hogy a családok számára kínáljunk olyan kikapcsolódási lehetőséget, ahol közös élményekben lesz részük. A nagyobbak inkább egyedül, baráti társaságot alkotva érkeztek, őket a számítógépes játékok, sportolási lehetőségek vonzották.
Kovács Mónika szólt arról is, hogy a kultúrházak éjjel-nappal programja mellett az országos könyvtári napokhoz is csatlakoztak, így október elején újra komplex rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket.