Milyen volt nőnek lenni az 1960-as években?

Ebből következően a különböző nőmozgalmi szervezetek, társulások és egyesületek is hamarosan megjelentek az ország közéletében. A pártállami időkben a rendszer komoly hangsúlyt helyezett a nők megnyerésére, ennek lettek fontos elemei az 1957-ben létrehozott nőtanácsok.

A szervezeti háló legtetején az Országos Nőtanács állt, majd alatta következtek a megyei, járási, városi és a falusi nőtanácsok, melyek szorosan a megyei és a járási pártbizottságok párt- és tömegszervezetek osztályainak működése alatt álltak. Ezek alapján elmondható, hogy a nőtanácsok létrejöttének kezdetben alapvetően politikai színezete volt, mivel fő céljukat abban határozták meg, hogy a dolgozó és a háztartásbeli nők között is erősödjön az aktív közéleti szerepvállalás, valamint az új kommunista berendezkedés is elfogadottabbá váljon az asszonyok körében. Az őszi, téli időszakban vált fokozottá az oktatások, továbbképzések szervezése. Külön figyelmet fordítottak a falusi nők társadalmi és érdekvédelmi nevelésére, mivel még ebben a korszakban is sokkal kisebb volt az ő érdekérvényesítő képességük a városi társaikénál.

A Zalaegerszegi járásban 1958-ban már 50 községben működött ez az egyesület, a következő évtized elején már szinte minden településen jelen volt. A politikai feladatok mellett egyre jobban előtérbe kerültek a nő- és családvédelmi, valamint kulturális és oktatási tevékenységek, például népszerű edukációs forma volt a Nők Akadémiája előadássorozat. 1963-ban Bocföldén például a következő témákról tartottak ismeretterjesztő bemutatókat. „1. Káros szenvedélyek. Még nem késő című film (egészségügyi és jogi előadóval). 2. Válás következménye. 3. Nők jogai és kötelességei, női bajok, női betegségek. 4. Édesanya szerepe a gyermek pályaválasztásában. 5. Lehet-e a jövőbe látni, hihetünk-e álmainkban? 6. Rákbetegségek és az ellenük való védekezés. 7. Időszerű kérdésekről. Kül- és belpolitikai tájékoztató.” A szakmai előadások mellett közkedveltek voltak a különböző délutáni foglalkozások is, mint a szabó-varró, sütő-főző és a kézimunka szakkör. Ezen alkalmakon az asszonyok nemcsak egy-egy alkotás elkészítésével foglalkoztak, hanem művelődési képzést is kaptak, például a szabó-varró szakkör keretén belül, egy-egy munkadarab készítése közben, a varrás alapműveleteinek elsajátítása mellett a hallgatók megismerhették a feldolgozandó anyag tulajdonságait, egymással beszélgettek a színek ízléses megválasztásáról, összhangjáról, s hogy milyen fazont válasszanak a telt és vékonyabb testalkatú hölgyek. A nőtanács törekedett arra is, hogy egyre több nő szerezze meg a minimum általános iskolai végzettséget. Ehhez is és más témakörökhöz az Országos Nőtanács mindig útmutató levelet küldött a helyi szervekhez, amelyek figyelembe vehették a helyi sajátosságokat is. Dolgozók iskolája néven esti kurzust is szerveztek háztartásbeliek részére, mivel szerintük a tanulás az egyik legfontosabb dolog a nő életében, általa könnyebben tudják az asszonyok érdekérvényesítő erejüket bevetni céljaik elérésében. Egy dokumentum így vélekedett erről: „a múltban kevés volt a tanulás és a művelődés lehetősége, de a jelenkorban elengedhetetlen a világ gyors ütemű fejlődése miatt a folyamatos ismeretszerzés”. A nőtanácsok tagjai általában a helyi értelmiség (tanárok, óvónők, orvosok) köréből kerültek ki. Az ő feladatuk volt a településeken élő nők összefogása, képzések és rendezvények lebonyolítása, mint például a decemberi ünnepkör vallásos jellegét elhomályosítani szándékozó Télapó- vagy fenyőünnepély.

Az oktatásszervezési feladatok mellett egyre nagyobb figyelmet fordítottak a nők jogainak védelmére is. A Nőtanács felszólalt az egyenlő munkáért egyenlő bért elve mellett, mivel a legtöbb munkahelyen a nők hátrányba kerültek férfitársaikkal szemben, ugyanis a hölgyek a szülési szabadságuk alatt gyakran lemaradtak a legújabb munkafolyamatokról. Az egyik zalai község körzeti orvosnője például 500 forinttal kevesebb havi fizetést kapott, mint a szomszéd falué, mert nem tudta a szükséges továbbképzéseket időben elvégezni. Előfordult olyan eset is, hogy a tanácstagok e probléma kiküszöbölésére gyermekmegőrzést vállaltak, ameddig az édesanyák iskolába jártak, így segítve a gyermekes nők előbbre jutását a fizetési ranglétrán.

Az egyenjogúság kérdéskörével is több esetben foglalkoztak a mozgalom kötelékében. Egyik esetben egy zalai nő panaszt tett a munkahelye ellen, mivel csak a férfiak részesülhettek utazási kedvezményben. Jóléti kérdések is előtérbe kerültek, példának okáért a falvakban nehézkes volt a szintetikus mosóporok, tisztítószerek, konzervek és félkész ételek beszerzése, ezen észrevételt a nőtanács továbbította az illetékes szerveknek, reménykedve, hogy meglátásaik előbb-utóbb meghallgatásra találnak. Több sikeres segítségnyújtás után, az évek alatt a Nőtanács elnyerte az emberek bizalmát, így egyre többen fordultak a szervezethez kérésükkel, panaszukkal. Erre válaszul jött létre 1968-ban a Megyei Nőtanács Családsegítő Társadalmi Szolgálata, tagjai bírók, ügyészek, orvosok, pedagógusok lettek. 1969-ben a beérkezett panaszok jellegüket tekintve a következőképpen oszlottak meg: „házassággal kapcsolatos panasz: 45 db, gyermekekkel kapcsolatos panasz: 38 db, lakásügyi panasz: 24 db, munkába való elhelyezés, munkahellyel kapcsolatos panasz: 55 db, szociális ügyben: 11 db, egyéb panasz 17 db”. Láthatjuk, a munkahelykereséssel kapcsolatos esetszám jelentős mennyiséget tett ki, ami párhuzamba állítható a nők alacsony iskolázottságával és a vele együtt járó elhelyezkedési nehézségekkel. Jelentős volt a gyerekekkel összefüggő ügyek száma is, ami elsősorban a bölcsődei, óvodai felvétellel függött össze, hiszen korlátozott volt a férőhelyek száma ebben az időszakban. A házassággal kapcsolatos panaszok többsége a férfiak iszákosságára, durvaságára és a családdal való folyamatos konfliktusokra volt visszavezethető. Ezzel összefüggésben sok olyan beadvány is megtalálható az iratokban, amelyekben a házastárs kéri a férj alkoholelvonó kúrára való beutalását. A problémák megelőzésére és kezelésére több ismeretterjesztő előadást rendeztek megyeszerte, melyekben érintették az előbbi témakörökkel szorosan összetartozó kérdéseket.

Bár a Megyei Nőtanács végig erős politikai felügyelet alatt állt, ettől függetlenül is lekövethető, hogy az 1960-as években a nők életét milyen tényezők befolyásolhatták, miféle napi gondokkal küzdhettek. A hagyományos paraszti és a modernebb városi élet közötti átmenet, a nők munkába állása, a gyermekgondozási segély bevezetése, az alkoholizmus mind-mind jó példa arra, hogy a személyes és társadalmi problémák miképpen érintették a nőket ebben az évtizedben.