Nyári legelőn a békés bivalyok Zalaköveskúton

Első alkalommal bepillantást nyertünk Szabó László gazdaságába, később pedig tanúi lehettünk a bivalyok kihajtásának, ám akkor csupán néhány száz métert tettek nyári szállásuk felé lomhán az állatok, még napokba telt, míg feltérképezték a dombokat.

Most júniusra teljesen birtokba vették a legelőket. A déli melegben jól esett a fák alá húzódni, dagonyázni akkor mennek vissza a téli szállás területére, amikor kedvük tartja. A nyalósót is ott találják, ám ezúttal inkább bőrünket tisztogatva nyalakodtak inkább. Némelyik borjú elől lábunkat kellett kapkodni, előszeretettel húzták ki a cipőfűzőt vagy bármit, ami egy kicsit is a hosszú szálú fűre emlékeztette őket. A közepes borjak „csupán” 250 kilót nyomnak, amennyire lehet, vigyázunk a lábunkra.

A 700-800 kilós tehenek békésen legelésznek, csupán a traktor hangjára kapják fel a fejüket és csodálkozva bámulnak az utánfutón ücsörgő emberszabásúakra (akik nem a gazdáik), hogy mit keresnek birtokukon. A borjakat féltve néha meg-megindul egy tehén, de rájönnek, hogy nem kell tartaniuk semmitől.

Egy kisebb háremből nagy nehezen kibontakozik a büszke bika, megmutatja magát, már amennyit látunk belőle a rászáradt sártól. Az Alföldről érkezett tenyészbika nagy nehezen megszokta a zalai dombságot, nem kis kihívás lehet számára az „asszonyok” között futkosni a meredek tájon.

Zsófi elmondja, két hét múlva nagy munka lesz, ugyanis az egész bivalyállományt megnézik, az évenkénti vérvétel kötelező, mivel csak így lehet a betegségeket kiszűrni, valamint a tenyészetről is mindent tudnak dokumentálni, ez a vevők és a gazdák szempontjából ugyancsak fontos információ.

Gyuri emlékeztet, a háború ideje alatt alig volt 200 bivaly az országban, ma már 7 ezer körüli az állomány, köszönhető a lelkiismeretes fajtamentésnek. Ügyelnek, hogy ne legyen beltenyészet. Ez sajnos Olaszországban már nem igaz, a finom Mozarella sajt nagyüzemi gyártása magával vonja a nagyüzemi tartást is.

A békés állatok között felzötyögünk a tetőre, a Kandikó jut eszembe.

Panorámaképet készítünk, Kallósd, Sénye, Zalaszentlászló, Vindornyalak, Vindornyaszőlős és Rezi félkörívében állunk éppen. Nem messze tőlünk van a Teréz anya-kilátó, 270 méter magasról onnan is pompás lehet a kilátás.

Néhány fűfoltban szamócát találunk, a bivalyok mintha csak nekünk hagyták volna ezeket a foltokat, hadd legeljünk mi is örömünkre, gondolhatják.

A hegyi úton nem jön szembe senki, néhány szőlős porta után átmegyünk a gazdaságba. A növendék bikaborjak azt hiszik este van, megindulnak felénk, Zsófi visszatessékeli őket a tóba, úszkáljanak még a jó nyári melegben. A szamarak és lovak a porfürdőzés után odajönnek némi simogatásra.

A házban a jócskán megnyírt három éves komondor, Pehely fogad ugrándozva minket. Szőre mint a gyapjú, nyugodtan elvegyülhetne a rackák között. A macskák nem különben követnek, cirógatást várnak.

Az elkertelt udvar hátsó részében a magyar rackák egy csoportban, csupán a kos jön a kecskéknek szánt etetésre, félre is löki őket. Megteheti nagy csavart szarvával. Nevetve mondjuk, kicsit identitás zavaros a sok bak, anyakecske és gida között.

A gidákat sem hagyjuk ki a simogatásból, bár most jobban a finom lucernára koncentrálnak.

Persze a kecskéket sem kell félteni, egyik bak a bála tetején pózol.

Búcsúzóul megtekintjük Gyuri egyik rovarhotelét, ahol az óriás hangyák szorgosan bontják a nekik szánt rothadt fagerendát.

Mivel a szürkemarhákra és magyar tarkákra nem volt időnk, megígérjük, augusztusban még visszatérünk és megmásszuk a gazdaság feletti dombot, ahol Gyuri elmondása szerint úgy hullámzik a fű, akár a tenger.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/elet-a-zalakoveskuti-bivalyok-kozott-5043001/