„Isten azért ad nekünk örök életet, hogy a földit is szebben élhessük” – Interjú Steinbach József püspökkel

Hogyan érthető meg húsvét titka, a kereszthalál és a feltámadás? Mindez emberi értelemmel nehezen feldolgozható.

– Rendkívül fontos, hogy az egyház képes legyen megszólítani a ma emberét a húsvéti üzenettel, ami nagy fel­adat, hiszen ez a keresztyénség lényege, szíve. Nem véletlen, hogy a hét első napján, vasárnap, amikor Jézus Krisztus feltámadt, tartjuk az istentiszteleteinket, amelyek így mind húsvéti istentiszteletek. Lehántva a dogmatikai kérget, Isten határtalan szeretetéről szól a húsvéti örömüzenet, azt hirdetve, hogy Isten az élet Istene, aki nem akar halált, hanem teljes, boldog, bővelkedő életet szán nekünk a földön, azon túl pedig örök életet. Jézus Krisztus feltámadásában az a csoda adatott nekünk, hogy Isten az ő egyszülött Fiá­ban legyőzte a halál erejét s mindazt, amivel szemben az ember tehetetlenül áll: bűnt, rosszat, betegséget és a gonosz hatalmát. Megszabadította az embert mindezektől, és az örök élet tágasságába helyezte. Amikor az egyház erről szól, nagyon is e világi a tartalom. Isten azért ad nekünk örök életet, hogy a földit is szebben élhessük.

Tudunk ezzel az eséllyel élni?

– Meggyőződésem, az örök életbe vetett hit segít abban, hogy értelmesebben, lassabban éljünk. Ha örök életünk van, akkor nem minden itt és azonnal kell, ki tudjuk mondani azt is, hogy elég. Képesek vagyunk másoknak adni, megbocsátani és újrakezdeni, mert nagyobb távlat áll előttünk. Sajnos az örök életbe vetett hit nagyrészt hiányzik, ezért a földi létezésre koncentrálunk, ami persze Isten kimondhatatlan ajándéka, de beleveszünk az élvezeti kultúrába: minden azonnal, akár a másik ellenében is kell. Tele vagyunk önzéssel. Húsvét evangéliuma tehát a bűnbocsánat, a megújult élet ebben a világban, odaát pedig örök élet. Ez emberi értelemmel felfoghatatlan, csak hittel ragadható meg. Ahogyan Kierkegaard is mondja, először szükség van a hit merészségére, ami lényegében egy ugrás, amely után Isten tenyerében landolunk, s ott tapasztaljuk meg ennek igazságát. Isten az élet és az öröm Istene, s a feltámadásnak van vigasztaló aspektusa is, az, hogy odaát, hitben találkozhatunk a szeretteinkkel. Ha az ember hisz ebben, akkor a körülményektől független öröm a jutalma, amire most, a járvány idején is szükségünk van. Ez nem jelenti azt, hogy ne látnánk a problémákat, dehogynem, a hívő ember két lábbal a földön jár, de reménységgel előrenéz, és állandóan Istenére tekint.

Sokan beszélnek mégis Isten büntetéséről például a járvány vagy más, személyes nehézség kapcsán. Létezik ilyen a földi életben, az ítélet és annak következményei nem csak odaát várnak ránk?

– Ez rendkívül nehéz és bonyolult teológiai kérdés. Meg­győződésem, hogy a bajban vigasztalni és bátorítani kell, ez az egyház feladata általánosan is, de különösen a nehéz időkben. Másrészt vannak próbatételek, ez igazolható a Biblia alapján is. Isten így akar valamit elvégezni bennünk, de ennek értelme csak később derül ki. Tudnunk kell, rossz nem származik Istentől, csak jó, de a próbák átjönnek a kezén, mert azokkal célja van. Most a gyászolókat vigasztaljuk, a betegekért könyörgünk, a megterhelt orvosokat, gyógyítókat támogatjuk, erősítjük, ám a járvány után eljön annak az ideje, hogy feltegyük a kérdést: Uram, e próbatételen keresztül mire akartál rámutatni, mi az, ami nem jó az életünkben, amiben megújulásra van szükségünk, amit másként kell tennünk? Egyházunk azt fogalmazta meg körlevelében: nemcsak a régi életünket kérjük Urunktól, hanem azt, hogy adjon nekünk megújult életet. Harmadszor, a bűnös állapotunkból fakadó konkrét vétkeinknek ebben a világban is van következménye, amit hordoznunk kell. Ám ha ezeket le tudjuk tenni hitben Isten elé, akkor van bűnbocsánat, és fellélegezhetünk. Amikor Isten megítél bennünket, azt azért teszi, mert azon keresztül is kegyelmezni akar nekünk.

Az ünnepre zárva maradnak a templomok, az istentiszteletek csak a digitális, online térben, illetve a média segítségével megélhetők. Így nincs úrvacsora sem, és a személyes jelenlét hiánya sokaknak fájó lehet. Megélhető így a húsvét a maga teljességében?

– Egy évvel ezelőtt, amikor szintén rendkívüli húsvétot éltünk meg, nem gondoltuk volna, hogy idén is hasonló helyzetben leszünk. A személyes jelenléttel járó istentiszteleteket – a kormányzati rendelkezésekhez igazodva – országos tanácsunk nem engedélyezi, bízva abban, nem tart már soká ez az állapot. Viszont nagyon fontos, hogy tartunk istentiszteleteket, a lelkészeink egy év alatt kiváló módon kitanulták, hogyan lehet használni az online tér lehetőségeit és eljuttatni az üzenetet. Szinte minden gyülekezetünk a nagyhéten is folyamatosan tart alkalmakat, amiket közvetítünk, több helyen pedig – akár a fiatalabb családtagok segítségével – próbálták bevezetni az időseket az internet használatába, hogy minél többen bekapcsolódhassanak ezekbe. Ahová így nem jutunk el, oda gépelve elvisszük a prédikációkat, telefonon tartjuk a kapcsolatot, tehát intenzív a pasztorációs munka. Egy éve húsvétkor pedig kidolgoztuk azt a formát, amit most is szeretnénk alkalmazni. Az internetes istentiszteleten elmondjuk az úrvacsorai liturgiát, megtörjük a kenyeret, felemeljük a kelyhet, elhangzik a hitvallás, a bűnvalló imádság, és azt kérjük, akik jó lelkiismerettel részesei tudnak lenni, azok családi körben, házi úrvacsoraként vegyék magukhoz a szent jegyeket, követve lelkészük útmutatását.

Egy településen, ha nincsenek is közösségi alkalmak, az ember jövet-menet találkozhat a lelkészével, s telefonálni sem tilos. A lelkipásztorok tudnak így is bátorító, vigasztaló, meg­nyugtató üzenetet közvetíteni?

– Nagy erre az igény, az emberek vágynak arra, hogy megszólítsák őket, s mi ezt Isten szavával, igéjével tesszük, most a húsvéti bátorító evangéliummal. Az egyház nemcsak direktben hirdet igét, hanem beszélgetve, a híveket meghallgatva, ami már önmagában is lelkigondozás, egy adott ponton pedig megszólalhat a húsvéti üzenet. Mindezen túl a gyülekezetek aktív tagjaival online imaközösségben vagyunk, ami nagy áldás, de soha ne felejtsük el, ez személyes műfaj, és amikor az Úristen ad szabadulást, akkor akár azon az áron is, hogy az online alkalmakat egy időre abbahagyjuk, várjuk vissza a híveket a templomokba, gyülekezeti termekbe.

Természetesnek vesszük, hogy a lelkipásztorok mellettünk állnak, de ritkán, vagy tán sosem gondolunk bele abba, nekik is lehet fájdalmuk, nehézségük, akár gyászuk. Ez a helyzet nyilván önöknek sem könnyű, és hallva a megbetegedésekről szóló híreket, rá kell döbbenjünk, a szolgálat is hordoz veszélyeket. Fel kell ismernünk, imádkoznunk kell papjainkért, lelkészeinkért, s figyelnünk a lelkükre.

– Mi is emberek vagyunk, sok küzdelemmel, és bizony akadnak olyan rendkívüli hely­zetek, amikor engedéllyel a kórházba is be kell mennünk. Gyászolókat fogadunk, temetünk, a hitoktatóink bejártak az iskolákba, amíg lehetett, és az ügyintézés is folyamatos. Vannak személyes találkozások, természetesen a biztonsági szabályokat betartva. Létezik tehát kockázat, de az életet működtetni kell az egyházban is, így ki vagyunk téve mi is a veszélynek, és ne felejtsük el, az egzisztenciális válság az egyházakat is érinti, hiszen például ha nincs istentisztelet, perselypénz sincs, ami a gyülekezetek fenntartásának fontos része. De nem akarok gazdasági ügyekről beszélni, csak jelezni, ugyanúgy részünk van a nehézségekben, s közöttünk is vannak olyanok, akik gyászt hordoznak, sőt, a közegyház is megélt több gyászeseményt. Nagyon köszönjük, ha ránk is gondolnak, értünk is imádkoznak, s könyörögnek azért, hogy az Úristen nekünk is adjon erőt. Éppen ezért bármikor, ha orvoshoz megyek, eszembe jut, aznap a sokadik páciens vagyok, de a doktornak így is van rám figyelme, miközben neki is fájhat a háta, lehet beteg, hordozhat testi nyavalyát, lelki problémát, mivel ő is ember. Hasonlók a lelkészek is, viszont egy áldott, jól működő gyülekezetben a lelkipásztor olyan szeretetet kap, amely sokszorosan kárpótol mindenért, és erőt ad.