harmadik rész

2020.11.14. 16:00

Mostar – a kettészelt város

Mozsár Eszter kollégánk ezúttal balkáni kalandjait osztja meg a zaol.hu olvasóival.

Mozsár Eszter

Még mindig ősz, ám a tavalyi 1400 kilométeres túránknál járnak a gondolataim. Az igazság az, hogy beleszerettünk a Balkánba. Boszniába különösen. 2018-ban először a piramisokhoz mentünk, azóta szeretnénk annyiszor visszatérni, ahányszor csak lehet. Visokoban egy bosnyák hölgy vendégszeretete miatt a szívünk egy darabkája ottmaradt. Vendéglátónk fogadott nagymamánk lett. Szánkban még mindig ott a finom baklava íze, a közös fotó a motorral, (mert a fia is motorozik). Akárhányszor érkezünk, a szomszédoknak dicsekszik a telefonnal készített szelfivel. Aztán elutazáskor könnyes búcsú, ahogy a visszapillantóból látom, integet és tekintetével végigkísér, amíg csak elhagyjuk utcájukat. Boszniáról fogok még írni: Szarajevó, a Remény alagútja, a felfedezésre váró piramisok, a jajcei vízesés. Ám most kanyarodjunk vissza Mostarhoz.

2019-ben Görögországba készültünk, ám anyu betegsége miatt átszerveztük a szállásfoglalásokat és úgy vártuk az őszt. Aztán anyu elment augusztusban, mégis a rövidebb, hatnapos bosnyák-horvát terv maradt az úticél. Persze nem panaszkodunk, hiszen érintettük a Neretva-völgyét, Mostart, Makarskát, Zadart, majd a Plitvicei-tavakat. Mindegyik külön megér egy hosszú hétvégét, egyszer talán lesz annyi pénzünk és szabadságunk.

Szóval a Balkán. Van valami romantikus elképzelése az embernek, mielőtt kijelöli a célpontot a térképen, aztán a valóság persze kicsit más. Mert ott a saját bőrödön érzed az alig két évtizede lezárult délszláv háború nyomait, látod a golyózápor lyuggatta házakat. S azt is érzed, hogy az élet él és élni akar. Turistaként nem feltűnő a belső, etnikumi feszültség, de talán már jóval kisebb, mint évekkel ezelőtt. Kellemesen csalódunk: az utak a hegyek között különösen jók, a kanyargás élvezet, a természet pedig ezerarcú és gyönyörű. Ritkán látott és látogatott helyek. Albánia és Montenegro még bakancslistás, Szerbiába annyira nem vágyunk. Még.

Házi feladat: mindenki nézze meg, pontosan hol is helyezkedik el a Balkáni-félsziget. Először én is meglepődtem, hogy milyen nagy és mennyi országot érint.

Neretva-völgyét és Mostart visokoi és makarskai szállásunk között érintettük. A Neretva folyó a Zelengora hegységben ered és az Adriai-tengerbe torkollik, 225 kilométeres. Sokáig motoroztunk a partján, elképesztő türkizkék színű vize és a hatalmas hegylánc, az úgynevezett Neretva-kanyon fehérségének a konsztrasztjában. Jablanica városban csak áthajtottunk, majd Mostar felé vettük az irányt. Ha még délebbre folytattuk volna az utat, a deltatorkolatnál mandarin ültetvényeket láhattunk volna.

Mostar. Először Csontváry festményén találkoztam vele kamaszkoromban. Mondtam tréfásan Zolinak, legközelebb a libanoni cédrusokat és Baalbeket szeretném látni, ha már a festő nyomában járunk.

Mostar. A Neretva választja ketté szimbolikusan is, egyik partján horvát katolikusokkal, másikon muzulmán bosnyákokkal. Csodás mediterrán hangulat, az újjáépített híd és a belvárosi rész méltó módon várja a látogatókat. Az egykori település fénykorában az Ottomán Birodalom fontos kereskedelmi központja, az 1566-ban épült Stari Most hídról kapta a nevét. Alighogy megérkezünk, még a motorról sem tudunk leszállni, egy muzulmán fiatalember parkolóhelyet akar nekünk eladni valami félreeső helyen. Persze pénzért vigyáznának rá. Alig tudjuk lezárni, később biztonságban hagyjuk a motort fényes nappal a főutcán. Kétkerekűre – mint általában a világban mindenhol – még jegyet sem kell venni.

Valamennyire érződik a szezonvég, az éttermekben még bőven akad ülőhely, a bazársoron pedig kényelmesen elférünk. Férjem a szokásos hűtőmágnest vadássza, én pólóval, kasmírsállal, s a Balkánra jellemző rézfülbevalókkal lettem gazdagabb. Több szuvenírt csak azért nem vásárolunk, mert a motor két doboza már tele van a Visokóban vett kéziszövésű keleti szőnyegekkel. A motoros logisztikára majd egyszer kitérek, csak annyit, hogy férjem nagylelkűen ajánlja fel mindig az ő dobozának egy részét az én ruháimnak. Igazi gentleman.

A Thabana negyedben régen harminc aranyműves és tímár élt, kellette portékáját. Üzletük helyén most vendéglátóegységek és apartmanok. A modern részen csak átsuhantunk, minket az Öreg Híd ejt igazán rabul. A helyiek – számítva a fotós turisták nagylelkűségére – nyaktörő mutatványosként ugranak a mélybe, persze csakis pénzért. Amint a gyűjtőkörút sikeres, a segítők jeleznek a bátrabb fiatalembereknek, hogy kezdődhet az attrakció.

A város megszenvedte a délszláv háborút, az egykor egymás mellett harcoló bosnyákok és horvátok kibékíthetlen ellentétének eredménye: az összes híd elpusztult, köztük 1993-ban a híres Öreg Híd, ezen kívül megsemmisült 27 ottománkori mecset, a ferences rendi monostor, a püspöki palota és 50 ezres könyvtára. A sebeket máig viseli a település. Bármennyire is furcsa, az Osztrák-Magyar Monarchia idején fejlődött a legtöbbet, kulturális, gazdasági, közigazgatási területen mindenképp. Aztán jött az első, a második világháború és a délszláv. Az Öreg híd romjait az SFOR csapat magyar műszaki alakulata emelte ki a néhol 50-60 tonnás kőtömböket. A Firenzei Egyetem segítségével tervezték újjá, világbanki támogatással építették, 2004-ben adták át, 2005 óta UNESCO örökség.

Mostar, a kettéosztott város, ahol egy híd jelképezi az emberségbe vetett hitet, az összefogást.

A sorozat előző részei:

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/motoros-turak-hivnak-az-oszi-szinek-video-4653181/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/motoros-kalandok-nemcsak-motorosoknak-hogy-nem-talalkoztunk-mukucsokkal-4639225/

Ezek is érdekelhetik