Őrzik a pásztorhagyományokat: dudaszótól volt hangos Gébárt

Táborozás Gébárton

Az elmúlt héten az ország különböző tájairól és külföldről érkező vendégek táboroztak a festői környezetben.

– Igény merült fel arra, hogy a népzenészek és a fafaragók találkozzanak, együttműködjenek. Az első tábor úgy is épült fel, hogy főleg népzenészeket hívtunk meg, és aerofon hangszerekkel foglalkoztunk. A szakemberek felismerték, hogy a ház lehetőségei túlmutatnak a várakozásaikon. A fafaragók mellett a keramikusmestereink is képesek voltak elkészíteni egy-egy hangszert. A zenészek elmondása alapján remek hangszerek születtek, még a második táborban is – emlékezett vissza a kezdetekre Prokné Tirner Gyöngyi, a Gébarti Kézművesek Háza szakmai vezetője.

A tábor szakmai vezetője Szabó Zoltán népzenész, a népművészet ifjú mestere, etnográfus, aki lapunknak elmondta: Zalának és a szomszédos horvát területeknek van egy közös dudatípusuk, amely sehol máshol nem található meg a Kárpát-medencében:

– Itt, a Délnyugat-Dunántúlon megmaradt egy hangszer, amely kuriózum Európában is. A dudák sípszárába ezen a vidéken három sípot építettek be a pásztorok. Őriznek ilyen háromsípos hangszert a keszthelyi Balatoni Múzeumban, a nagykanizsai múzeumban, és a Néprajzi Múzeumban is van négy-öt – említette Szabó Zoltán.

A táborvezető a hangszer történetéből kiemelte: az első világháborúban a duda szinte egyeduralkodó volt. Bár fokozatosan tört előre a cigányzene, a vonószene, de még mindig szükség volt a dudások tevékenységére, hiszen a háborút követően nem volt annyi anyagi forrás, hogy például hattagú zenekart fizessenek, így újra dudásokat hívtak a lakodalmakba.

– Egy olyan hangszerről van szó, amely Európában minden népnél megtalálható. De ázsiai példát is hozhatok: Kínában dudával kísérik az operákat, és a japánok is használják. A 12. századi, Krisztus születését ábrázoló alkotásokon a pásztorokat dudával jelenítik meg Németalföldtől egészen Itáliáig. A 16. századtól az utolsó­ítélet-ábrázolásokon az ördögök is dudával jelennek meg. Nagyon izgalmas hangszer, és itt, a Délnyugat-Dunántúlon megőrizték ezt a különleges változatát, amelyik hangzásában is elkülönül a többitől. Mi arra szövetkeztünk, hogy ezt a dudatípust ismertté tegyük. Szeretnénk ráirányítani a közönség figyelmét, hogy az itt élők legyenek büszkék rá, mert valóban egyedi.

Hosszúfurulya, okarina

A táborban a háromsípos duda mellett a hosszúfurulya volt a főszereplő, de más hangszerekről is szó volt, az egyik az okarina. A hangszer egy különleges példánya, egy galamboki pásztoré a Néprajzi Múzeumban látható.

– Az okarinát más néven körtemuzsikának hívják. Ez egy cserépsíp, amelyet itt, Gébárton, Csuti Tibor fazekasmester műhelyében el is tudtunk készíteni. A magyar pásztorok a 19. században használtak okarinát, több pásztortól tudjuk, hogy ott volt a tarisznyájában a hosszúfurulya, a rövidfurulya, a flóta és az okarina, és több esetben a duda is. Ezeket a pásztorhagyományokat fontosnak tartjuk ápolni – fogalmazott Szabó Zoltán.

A táborozók a program keretében megnézték a kézművesek házában Szelestey László néprajzkutató pásztorművészeti gyűjteményét, mely újabb impulzust adott nekik. A látottak alapján elkezdték a saját hangszerüket is díszíteni.

Abban egyetértenek a tábort szervezők, hogy ez a találkozási forma rendkívüli módon segíti a mester és a tanítvány kapcsolatát. A mesterek gyakran egymáshoz is küldik tanulni a diákjaikat, Szabó Zoltán például Végh Andorhoz, aki a zenélés mellett a hangszerkészítésnek is a mestere.

– Alapjában véve ennek a tábornak az indítója az volt, hogy újraélesszük a dudazenei hagyományt, átadjunk egyfajta tudást a hangszerkészítésről, hangszerkezelésről. Szeretnénk, ha minden táborozó megtalálná a számítását, ha hangszert akar készíteni, akkor hangszert készít, ha zenélni akar, akkor zenél – foglalta össze a tábor lényegét Végh Andor népzenész, dudakészítő népi iparművész, a népművészet ifjú mestere, egyetemi adjunktus.

Mindig vannak a táborban újak és visszajárók. Az utóbbiak közé tartozik Király Dávid Székesfehérvárról, akivel a Fölszállott a páva című műsorban találkozhattunk. A zenész kilenc éve játszik magyar dudán, és rendszeres résztvevője a tábornak.

– A rockzene felől jöttem, és egyszerűen megtetszett a duda hangja, utánanéztem, hogy hol lehet vele foglalkozni, és gyakorlatilag azóta tart ez a kötődés. Meglátásom szerint a duda azért nem terjedt el, mert a mai generációk már teljesen más zenei világban nőnek fel. Nem szívják magukba az anyatejjel a népzenét, hiszen már a szüleik is alig ismerik ezt a világot, ők sem ezt hallották fiatalként.

Dávid a kezdetektől részt vesz a táborban. Elmondása szerint azért jó Gébárton, mert családias hangulat fogadja a résztvevőket, és mivel kevesen vannak, a program nem feszített, és mindenki azt tanul, amit szeretne.

Ha az ember füle rááll a dudaszóra, hamar megszeretheti az egykor nagyon népszerű hangszeren játszott népi dallamokat.