A gyomok becsületéről

Ami kánikulában nem égbekiáltó bűn, hiszen elterülve a földön, pozsgás leveleivel bebugyolálja a talajt, karógyökerével mélyről felszippantott nedvességből párás mikroklímát alakít ki a vetemények körül. Külföldi kertészek direkt meghagyják talajtakarónak, sőt, összegyűjtött magját szétszórva benépesítik vele a kertet. A stréber nitrátfelhalmozó növényt az ökogazdaságok zöldtrágyaként vetik.

Furcsa szerzet az ember, a veteményesben csak az agyon­ajnározott növényeinket tartjuk becsben, ami magától kelt, mint értéktelen gyomot, kiebrudaljuk. Jó példa rá szegény, lenézett porcsin. A közösségi oldalon írta róla egy asszonyság: lehet bármilyen finom, ő bizony a világ kincséért meg nem enné.

Termesztett formája szinte csak a levele méretében különbözik gyomtestvérétől, de sajnos könnyen elvadul, visszatér eredeti szerényebb formájához. A nemesített változat Egyiptomban, Szudánban és Hollandiában hétköznapi kiskerti zöldségfélének számít, Nyugat-Európa többi országában viszont nem bíbelődnek vele annyit, vadon begyűjtik, és friss saláta-alapanyagként viszik a piacra.

Már az ókori népek, görögök, rómaiak is termesztették, de még a középkorban is jelentős tápláléknövénynek számított, az újabb zöldségfajták csak a múlt század elején szorították le az étkezőasztalról. Az újratermesztők közül a hollandok járnak az élen.

Mi is elkezdhetnénk megbecsülni, ami magától megterem a kertünkben. Érdemes, hiszen még a kis vadóc porcsinnak is magas a C-vitamin-tartalma, – régen skorbut ellen használták. Nem kell szégyenkezni az E- és a B-vitamin-készleteivel sem, bétakarotin- és glutation-gazdagságával pedig joggal büszkélkedhet. Mindezt együttvéve játszva erősíti immunrendszerünket, lassítja az öregedést.

Dúskál omega-3 zsírsavakban, különösen az alfa-liponsavban, amely egyedülálló az anti­oxidánsok között: részt vesz az energiatermelésben, védi a sejteket a szabadgyökök ellen, zsírban és vízben is oldódik, ezért minden porcikánkban el tudja látni ezt a feladatot. Én a barátkozást már a kertben elkezdtem: elrágcsáltan pár levelet: nem is olyan rossz, íze enyhén savanykás, egy kicsit a sóskáéhoz hasonló. Vagdostam belőle nyersen az uborkasalátába – nem tiltakozott miatta senki. A következő alkalommal krémlevessel próbálkoztam. Az apróra vágott vöröshagymát kis olajon enyhén megfonnyasztottam, felengedtem vízzel, beleraktam az alaposan megmosott (elég földes, mert a talajon kúszik) és öregéből feldarabolt leveleket, zsenge hajtásokat és térfogatilag ugyanannyi (például 2-2 marék) apróra kockázott krumplit, ami a liszt helyett sűríti majd az ételt, és megsóztam. Mire a krumpli megpuhult, a porcsin is megfőtt, levettem a tűzhelyről, megszórtam 2-3 evőkanálnyi apróra vágott petrezselyem­levéllel, tejjel és tejszínnel felengedtem, leturmixoltam, és folyamatosan kevergetve (!) összeforraltam. Mikor már forrt, szórtam bele egy kis reszelt sajtot, és fél perc múlva lekapcsoltam alatta a gázt. Mindenkinek ízlett, igaz, fogalmuk sem volt róla, hogy az alapanyag ezúttal is a porcsin volt, a mihaszna, csóró kis gyom…