Siklósi Mihályné: Egy asszony a polgármesteri székben

A nemek közötti különbség e téren való eltüntetése alapvetően persze csak szlogen maradt, de ez nem zárta ki, hogy egyes nők számukra korábban elérhetetlen vezető pozíciókat szerezzenek meg például a közigazgatásban. Így kerülhettek főispáni, járási főjegyzői vagy éppen polgármesteri székbe is hölgyek, jellemzően a fiatalabb korosztályokból.

Az ország első polgármesternőjét 1948 májusában iktatták be Újpesten, majd sorra következtek a többiek, mígnem ötödikként, 1949. július 2-án Siklósi Mihályné személyében Zalaegerszeg is egy női polgármestert kapott. Ez szó szerint értendő, mivel akkoriban már teljes mértékben az állampárttá lett Magyar Dolgozók Pártja káderpolitikája érvényesült, a helyi embereknek – választások híján – vajmi kevés beleszólása maradt arra nézve, ki legyen a vezetőjük.

Siklósi Mihályné, leánykori nevén Gulyás Rozália, 1921. február 22-én született a Heves megyei Adács községben, társadalmilag meglehetősen mélyről indult. Apja, Gulyás József, a MÁV pályamunkásaként, míg anyja, Bakonyi Mária napszámosként dolgozott. Nyolcan voltak testvérek, közülük hárman korán meghaltak. A felnőttkort megért testvérei is a kommunista mozgalomban vagy annak oldalvizén találták meg a társadalmi továbblépés és a karrierépítés lehetőségét. Gulyás Rozália a hat elemi elvégzése után munkába állt, a szomszédos Hort községbe, egy uradalomba járt el dolgozni öt éven keresztül. Tizenhat évesen férjhez ment egy helybeli vasutashoz, de egy évnél nem tartott tovább ez az első házassága. 1939-ben Budapestre került – más verzióban férje elől szökött – háztartási alkalmazottnak, ahol magánúton elkezdte a polgári iskolát, de azt nem fejezte be. 1943 végén az Orion-gyárban vállalt munkát. Leendő második férjét, Siklósi Mihályt 1943-ban itt, Budapesten ismerte meg, akivel a háború után, 1946-ban házasságot kötött.

Gulyás Rozália 1945 áprilisában először a szociáldemokrata pártba lépett be, majd pár hónap múlva átlépett a Magyar Kommunista Pártba. Az Orion-­gyárban, ahol pártszervező is lett egyúttal, 1945 végéig dolgozott, míg az üzem gépeit – mint német érdekeltségű gyárat – a Szovjetunióba nem szállították a jóvátétel fejében. 1946-ban, az Orion újraindulásakor visszatért oda, de egy év múlva „kiemelték”, és sorra végezte a kommunista pártiskolákat, amikkel a tarsolyában egyre komolyabb pártfeladatokat kapott, lényegében hivatásos pártmunkássá lett. Ezen folyamat első állomásaként az 1947-es választások előtt egyhetes bentlakásos agitátorképző iskolán vett részt, minekutána már ő is agitátorokat képzett. A választások előtt falujáró munkát végzett Fejér megyében, a Váli járásban, majd a választások után háromhetes pártiskolára küldték, miután az Orion-gyár párttitkára lett.

1948 nyarán a XIII. kerületi (Angyalföld) pártbizottságra került nőtitkárnak. 1948. szeptember 20-án a budatétényi három hónapos előadóképző iskolára küldték, majd 1949 januárjában Zalaegerszegre, a megyei pártiskolára helyezték előadónak. Közigazgatási karrierje itt vette kezdetét, a káderpolitika, a „káderforgó” szeszélye folytán 1949. július 2-án Zalaegerszeg polgármesterévé tették meg. Ezzel párhuzamosan a Belügyminisztériumból megbízták a megyei személyzeti előadó munkakörével is. 1949 szeptemberében a Belügyminisztérium újabb megbízást akart adni neki, nevezetesen a felsőgödi hat hónapos közigazgatási iskola politikai vezetőjének akarták elvinni, de a pártközpontban úgy döntöttek, hogy inkább maradjon Zalaegerszegen a polgármesteri székben.

Ebbéli tevékenysége lényegében formális volt, hiszen effektíve mindössze fél évig volt ebben a pozíciójában, említésre méltó esemény és eredmény nélkül. 1950 januárjában végül mégis a felsőgödi hat hónapos közigazgatási iskolán kötött ki, de mint hallgató, melynek elvégzése után visszakerült ugyan Zala megyébe, de már nem mint polgármester, hanem a frissen alakult tanácsi apparátusban kapva szerepet, a Zala Megyei Tanács Igazgatási Osztályának vezetőjévé nevezték ki 1950. július 14-én. Pár hónappal később, az október végi „tanácsválasztás” után tovább emelkedett a ranglétrán, a megyei tanács egyik elnökhelyettesévé választották. 1951 januárjában, az akkor megbukott és elhelyezett zalaegerszegi városi MDP-titkár, Seress János helyére akarták áttenni, de ez a terv nem vált valóra. Ekkoriban a megyei tanácson az elnök, Farkas József pártiskolai tanulmányai miatt lényegében ő számított az első számú operatív vezetőnek.

Siklósiné, aki ekkor már évek óta külön élt a férjétől, és valamikor az ötvenes évek elején el is váltak – de férjezett nevét megtartotta –, 1952 júniusában sikerrel felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakára. A korra ugyancsak jellemző módon hat elemivel – érettségi nélkül – bekerülhetett az egyetemre. Egy évvel később Zala megyéből Budapestre helyezték, ahol először a XXII. kerületi tanács elnökhelyettese lett, majd előrébb lépve, 1954 októberétől az V. kerületi tanács elnökeként dolgozott. Közben folyamatosan járt az egyetemre, vizsgáit bukás nélkül, viszonylag jó eredményekkel abszolválta. Diplomamunkáját – melyet a kisajátítás polgári jogi vonatkozásairól írt – sikeresen megvédve, 1957. július 20-án doktorrá avatták.

Dr. Gulyás Rozália karrierje nem sokkal később radikális fordulatot vett, ugyanis 1958. március 8-án felfüggesztették állásából, április 24-én őrizetbe vették, majd letartóztatták közokirat-hamisítás, vesztegetés, valamint hivatali hatalommal való visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt. Mint az a Fővárosi Bíróság előtt lefolyt bűnperéből kiderült, egy nőismerősével az 1956-os forradalom után külföldre távozottak által hátrahagyott V. kerületi tanácsi bérlakások kiutalásával üzérkedtek. A Fővárosi Bíróság 1958. szeptember 15-én dr. Gulyás Rozáliát első fokon négy év börtönre ítélte, amelyet a Legfelsőbb Bíróság az 1959. május 13-án kihirdetett jogerős ítéletével három évre mérsékelt. Büntetéséből 1960-ban, kedvezménnyel, feltételesen szabadult és a vendéglátóiparban helyezkedett el először takarítóként, majd büfésként. 1963-ban a Dél-budai Vendéglátó Vállalatnál, 1969-ben pedig a VI. kerületi Vendéglátó-ipari Vállalatnál állt alkalmazásban. Dr. Gulyás Rozália életének további részletei nem ismertek, mindössze annyit tudunk, hogy 1983. december 13-án hunyt el Budapesten.