Letöltendő élet: önsajnálatból jeles

Első, nagyobb volumenű nagyjátékfilmjében benne volt a lehetőség, más kérdés, hogy a Letöltendő élet ezt messze nem használja ki.

Jahkor (Ashton Sanders) elkövet egy kettős gyilkosságot és börtönbe kerül. Nem tudni, miért tette, a körülmények áldozatává vált vagy szimplán a hatalmát szerette volna fitogtatni. A rácsok mögött találkozik szintén életfogytiglanos apjával, akivel sosem volt túl rózsás a kapcsolatuk. Jahkor visszatekint az életére, hogy miként jutott idáig, illetve van-e számára visszaút.

A cselekmény ígéretesen indul, s kezdetben erős börtöndrámára lehet számítani, de nagyjából a játék­idő ötöde játszódik a fegyházban. Ez önmagában nem probléma, ugyanakkor rányomja a bélyegét a kész műre. Hogy miért? Mert Cole valami hatalmasat akart mondani, minden szeletkéjét fel akarta tárni a gettóélet kétségbeesésének és az azzal járó viszontagságoknak. Olyan, mintha az Isten városát szerette volna áthelyezni Oakland hányatott sorsú negyedeibe, csak éppen elfelejtette élettel megtölteni magvasnak szánt gondolatait.

Jahkor ugyanis folyamatosan életbölcsességeket pufogtat, holott nem tud kilépni a saját maga által ásott gödörből. Mindig más a bűnbak, másé a felelősség, noha lenne lehetősége arra, hogy kitörjön ebből az életstílusból. Próbálkozik, de folyamatos rossz döntései és sokszor következetlen viselkedése miatt kifejezetten antipatikus karakter, akiért nem igazán lehet sem izgulni, sem szimpatizálni vele.

Miután bekerül a börtönbe, gondolnánk, hogy egy érdekes apa-fiú kapcsolatnak leszünk tanúi, ahogy egymásra utaltságukban megtanulnak egy család lenni. Nos, nem. Időnként beszélgetnek, a törődés némi szikráját felfedezhetjük az eszmecseréikben, de ennyi. Ezen pedig az sem segít, hogy az apát megformáló Jeffrey Wrightnak pokolian kínosan áll a gettógengszter szerepe. Ő egy sokkal kifinomultabb fazon, és bizony kilóg a lóláb, amikor a „beleállok az arcodba” pillanatokról van szó.

A kétórás játékidő lassan csordogál, de vitathatatlan, hogy vannak ütős pillanatai. A film képes meglepni, időnként elkap a lendülete, de egyszerűen képtelen eldönteni, mi akar lenni. Tanmese a továbblépésről, börtön­dráma, egy megromlott apa-fia kapcsolat metaforája, netán szenvedéspornó, ami szerint ebből az életből nincs kiút. Mindent akar egyszerre, ám egyik fronton sem állja meg a helyét. Igyekszik, de nem elég komplex, sokszor szét­esik és csak szárazon elmesél egy lehangoló történetet.

Kár érte és kifejezetten bosszantó, mert megvan benne a potenciál. A Letöltendő életre tökéletesen illik a sokat markol, keveset fog és a két szék közt a pad alá esete. Cole pedig görcsösen erőlködik a közhelyesség elkerülésén, mégis közhelyekkel dobálózik. Frusztráló, mert képes elkapni a fonalat, de ahogy a főhős, úgy a végeredmény is elmerül az önsajnálatban, ahelyett, hogy egyedi üzenetet próbálna közölni.