Kell egy „már megérte” pillanat – Interjú Bődör Bencével, az amatőr zalai természetfotóssal

Mióta foglalkozol fotózással?

Gyermekkorom óta fontos szerepet játszott az életemben a természet szeretete és tisztelete, melyet a nagyszüleim és szüleim révén kaptam. Később annyi csodálatos dologgal találtam szembe magam, hogy, késztetést éreztem az élményeim átadására olyanoknak, akiknek nem adathat meg a lehetőség, hogy megéljék az ilyen pillanatokat… Így kezdődött az én történetem.

Hobbiként tekintesz rá?

Igen, két éve kezdtem el komolyabban foglalkozni vele, de egy éve érzem azt, hogy kezdek tanulni a hibáimból és egyre jobban fejlődök.

A természetfotózáson belül, mi az, ami Téged érdekel? Hogyan kapod lencsevégre a vadvilágot?

Döbröce és környékének állat- és növényvilágát örökítem meg, azon belül a vadfotózás iránt érdeklődöm leginkább, illetve érdekel a vadászat világának más szemszögből való bemutatása. Nem lesről, nem szórónál fényképezek, hanem cserkelve próbálom megközelíteni a vadakat. Amit az adott helyzet megkíván. Van, amikor mezítláb osonok, hóban, sárban, tarlón kúszik-mászik az ember, a jó fotó reményében. Sohasem tervezek előre semmit, ez benne a kihívás, kínálkozik egy helyzet, amiből megpróbálom a legtöbbet kihozni, de sajnos nem mindig sikerül. Elsődlegesen azt nézem meg, hogy különösebb zavarás nélkül a vad közelébe férkőzhetek-e és a szélirányt veszem figyelembe. Tisztában kell lenni a vadak viselkedésével, mozgásával és jelzéseivel.

Te az objektíveddel vadászol?

Felfoghatjuk úgy is, hogy vadászat, csak éppen fényképezőgéppel történik.

Mi volt az eddigi legemlékezetesebb élményed?

Életem első sikeres gímszarvasbika fotózása. Épp szüreteltünk, amikor a gödörközről hallatszott a szarvasbőgés. Gondoltam rápróbálok, de mikor beértem az erdőbe, elhallgattak. Olyan csend volt, hogy lépni sem mertem, mintha az egész erdő azt várta volna, hogy ismét halhassa. Mikor elindultam hazafelé, meghallottam, hogy a hegyoldalban újra rákezdett. Óvatosan megközelítettem, de két kisebb bika is volt vele, vigyáznom kellett, mert keresztezték az utamat. Elindultak, én is velük. Követtem a hang irányát, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy megindult felém. Kilépett a takarásból és lefényképeztem, majd a kattintás hangjára köddé vált.

A természetfotózás mostoha műfaj, kitartást és türelmet igényel. Te hogy kezeled?

Úgy gondolom, hogy minden alkalommal kell egy „már megérte” pillanatot keresni, ami miatt nem lesznek hiábavalók az erőfeszítések. Szokták kérdezni, hogy megéri-e ennyit menni hiába, amikor sokáig nem sikerül semmi, de tudom, hogy egyszer lesz majd egy olyan momentum, ami kárpótól az összes fáradtságért és sikertelenségért.

Vettél már részt valamilyen pályázaton? Amennyiben igen, milyen eredménnyel szerepeltél?

A nagyobb szakmai pályázatok még váratnak magukra. Középiskolában Keszthelyen, a Helikoni Ünnepségeken ezüstminősítést kaptam képzőművészeti kategóriában. A Zalaerdő Zrt. pályázatán néhány képemet kiállították. Később, az ezen a pályázaton megjelent őzbak fotóm, a sohollári Zala Megyei Vadászati évadnyitó plakátján kapott helyet. Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy megyei viszonylatban is rangos eseményen szerepelhetett a képem.

A jövődet hogyan képzeled el? Úgy, mint természetfotós?

Célom a folyamatos fejlődés. Jelenleg az egyetemi tanulmányaim kötnek le, de a későbbiekben több időt és energiát szeretnék belefektetni. Azt hiszem, hogy a fényképezés mindig fontos szerepet fog betölteni az életemben.