A Zala-völgyben barangolt a pókaszepetki természetjáró kör

Szombaton 9 órára tizenketten jöttünk össze a meghirdetett téli kirándulásra. Az indulás előtt a pókaszepetki hősi emlékműnél gyertyagyújtással tisztelegtünk a 76 évvel ezelőtt a Don mentén elesett magyar honvédek előtt.

A túrát már nagyon vártuk. Egész héten bíztunk benne, hogy kalandozásra alkalmas időnk lesz. A természetfelelős meghallgatta kérésünket, és kicsit borongós, de fokozatosan enyhülő időben vágtunk neki utunknak. Istvánd alatt, a réten meg­idéztük Jégtörő Mátyás szellemét. Egyetlen befagyott tócsa sem kerülte el az apró jégtörők lábait. Közben bevettünk egy bálákból épített „várat”. Pihentünk kicsit, majd a régi vásáros úton haladtunk tovább. A Foglár hídjánál ismerősökkel találkoztunk, akik a patak mentén fácánokra vadásztak. Az istvándi erdőszélet elérve újra a télben jártunk. A fák koronája nem engedte a nap sugarainak a hótakaró elolvasztását, így még kisebb hócsatát is tudtunk vívni. Birtokba vettük a vadleseket, és gyönyörködtünk a téli tájban. A kékes­szürke felhők egymást kergették a horizonton, de békében hagytak bennünket: nem hintettek fehér takarót a vidékre.

A domboldal megmászásakor kicsit elfáradtunk, ezért a dombtetőn rövid pihenőt iktattunk be. A csalóka idő a farkasboroszlán apró vörös virágait is előcsalta. Néhány helyen a fák tövében a kankalin is virágzásnak indult. A dabronyi völgybe leereszkedve kibontakozott előttünk a horgásztó jégtükre, melyen a nap sugarai fényjátékot játszottak. A tónál megpihentünk újra, és elfogyasztottuk a magunkkal hozott ebédünket. Éva néni megint finom mandarinnal kedveskedett nekünk, melyet nagy étvággyal fogyasztottunk. A piros háromszögjelzésen továbbhaladva Dötk felé ballagtunk. A nap ereje a fagyott, hepehupás úton hamar megmutatkozott. Kicsit megolvadt a föld, így cipőnk nagy adag sarat gyűjtött össze, nehezítve haladásunkat. Volt, ahol csúszott is a fagyos talaj, mely néhányunk ruháját terepszínűre varázsolta. Dötk határát elérve a patakhídnál megpihentünk újra, majd birtokba vettük a közeli játszóteret.

Utunkat folytatva újabb „bálavárat” gyűrtünk le. Lábaink már nehezek voltak a megtett kilométerektől, de azért rendületlenül haladtunk tovább, mert minél többször állunk meg, annál nehezebb az előttünk lévő út legyűrése. Közben a nap áttörte a szürkés felhők takaróját, és a szivárvány színeibe festette át őket. Előttünk az út majdnem sár­tengerré változott, így minden erőnket össze kellett szedni, hogy menni tudjunk. Sikerült is célunkat elérni: három óra után visszaértünk a pókaszepetki iskolához, 15 kilométert tudhattunk mögöttünk.

Ügyes volt a csapat. A legfiatalabbak is egyetlen zokszó nélkül teljesítették a túrát, de a többi résztvevő is megérdemli a dicséretet. Elfáradtunk, de sok élménnyel gazdagodtunk.

Februárban újabb vidékek megismerésével folytatjuk. Túráinkon szívesen látunk mindenkit, hisz közös kincsünk, a Zala völgye megismerése, megóvása fontos feladatunk.