Shakespeare klasszikusa

2021.11.29. 19:37

A Hamlet bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Tompa Gábor rendező szerint az előadás lényege az igazság keresése.

Mint a produkcióról tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, Hamlet és társai igazságkeresésének a végkifejlete tragikus, mégis azt üzenik, hogy a fősodorral szemben haladva is harcolni kell az igazságért.

A rendező megjegyezte: nem tette könnyebbé a dolgát, hogy többször is rendezte már a Hamletet. Mint felidézte, a kolozsvári magyar színházban a kommunista diktatúra utolsó éveiben rendezett előadás idején egyértelműek voltak a viszonyok. Úgy vélte: a mostani Hamletnek a felületes oktatási rendszer által lebutított, a sajtó és a „high tech” által manipulált világban, „egy sokkal szubverzívebb totalitarizmus kellős közepén” kell az igazságot keresnie.

Elmondta: sok belső vívódás után Arany János fordítására építették az előadást, mert ez hordozza Shakespeare szövegének az állandó rejtelmességét, és ez kölcsönözi a szükséges emelkedettséget az előadásnak.

A Hamlet szerepét vendégként alakító Vecsei H. Miklós szerint kihívás, hogy a hétköznapi beszélgetések természetességével sikerüljön megszólaltatni Arany János szavait. Úgy vélte: ha az előadók hisznek abban, hogy meg tudnak egy másik dimenziót jeleníteni, katartikus lesz az előadás.

A színész a drámairodalom legfontosabb szerepének tartja a Hamletet. Mint fogalmazott,

a dán királyfi alakja nem egy karakter, hanem az emberek összessége.

Visky Adrás, az előadás dramaturgja rámutatott, hogy a Hamlet a Rómeó és Júlia után immár a második idei Shakespeare-előadása lesz a kolozsvári társulatnak. Úgy vélte: a Hamletet színre víve a színház mindig az ars poeticáját fogalmazza meg.

A kolozsvári Hamlet díszletét Both András, jelmezeit Bianca Imelda Jeremias, zenéjét Vasile Sirli jegyzi. A bemutatót december 3-án tartják a színház nagytermében. A járványügyi szabályoknak megfelelően az ülőhelyek harminc százalékára fogadhatnak nézőket.

Borítókép: illusztráció. Vecsei H. Miklós Miskin herceg szerepében A félkegyelmű című előadás próbáján a Pesti Színházban 2018. február 27-én.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!