Stratégiai Tanács

2023.11.02. 10:08

Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának (videó)

Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának, amit jól mutat az, hogy idén rekordmennyiségű, nagyjából 630 ezer tonnányi kőolaj érkezik hazánkba a közép-ázsiai országból, ahol a Mol még idén megkezdi egy földgázmező kitermelését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.

MW

Szijjártó Péter: Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter közösségi oldala

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-kazah csúcstalálkozót követően arról tájékoztatott, hogy az ülés kiemelt napirendi pontja volt az energetikai együttműködés, ugyanis az elmúlt évek globális politikai, gazdasági és biztonsági válságai rendkívül megnehezítették az ellátás garantálását egész Európában.

Mi, magyarok, ebből a szempontból jól állunk, mert nem politikai, hanem fizikai valóságbeli kérdésként tekintünk az energiaellátás biztonságára, így ahogy eddig, a jövőben is garantálni tudjuk Magyarország biztonságos energiaellátását

– jelentette ki.

Hangsúlyozta: a diverzifikáció rendkívül fontos lesz a jövőben is, a kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít annak, hogy hazánk több forrásból tudjon energiaforrásokat vásárolni.

Ez esetünkben nem azt jelenti, hogy le akarunk cserélni egy már meglévő forrást egy másikra, hanem azt, hogy minél több forrásból tudjunk energiahordozókat vásárolni

– mutatott rá.

Szijjártó Péter ennek kapcsán kiemelte, hogy Kazahsztán a következő időszakban lényeges forrása lehet a diverzifikációnak, a közép-ázsiai ország szerepe nőni fog mind a kőolaj-, mind a földgázszállítás terén.

Már az idei évben rekordmennyiségű kőolajat vásárolunk Kazahsztánból, amely vegyesen szárazföldi, csővezetékes és tengeri szállítással érkezik Magyarországra

– jelentette be.

Beszámolt arról is, hogy idén mintegy 630 ezer tonnányi kazah kőolaj érkezik hazánkba, ami azért lehetséges, mert a kormány korábban kiharcolta azt Brüsszelben, hogy a szankciók ne érintsék a kaszpi-tengeri térség kőolajkitermelését.

Gondoljunk csak bele, hogy milyen hatása lett volna annak, ha nem tudjuk kiküzdeni ezt a kivételt. Akkor hiába gyakorolnak nyomást ránk Brüsszelből, hiába a diverzifikáció a legtöbbet mondott szó Európában, az energiabiztonság tekintetében nem tudtunk volna egy újabb forrást bevetni

– mondta.

A miniszter nagy sikernek nevezte, hogy a Mol kazah és kínai partnereivel tizenöt év felkészülési munka után még az idei év vége előtt, decemberben megkezdi a Karpovszkij földgázmező kitermelését Kazahsztánban. Közölte, a magyar vállalatra a termelés felfutásával körülbelül százmillió köbméternyi kitermelés jut majd évente, amelynek feldolgozását követően döntést lehet hozni értékesítéséről.

Az a tény, hogy magyar tulajdon is van a Kazahsztánban kitermelendő földgázmezőben, a következő években szintén erősíti az energiabiztonságunkat

– vélekedett.

A kőolaj és földgáz terén történő együttműködés aláhúzza a stratégia jelentőségét a magyar-kazah kapcsolatoknak, hiszen ma nagyon kevés stratégiaibb terület van annál, minthogy hozzájárulunk egymás energiaellátásának biztonságához

– összegzett.

Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Facebookon is bejelentkezett megérkezésük után Asztanából:

Úgy fest, Kazahsztánban is híre ment a magyar költőóriásnak
A magyar miniszter közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyből kiderül, kinek a nevét viseli Asztana utcája:

Az alábbi grafikonon a magyar-kazah kereskedelmi forgalom alakulása látható 2001-2022 között:

A magyar-kazah kereskedelmi forgalom alakulása 
Fotó: KSH/MTVA Sajtóarchívum/MTI

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában