Hallgassa élőben!

Fitch: Közép- és Kelet-Európa adósosztályzatai átvészelték a koronavírus-sokkot

A magyar gazdaság kilábalása előbb indul, mint a többi közép-európai EU-gazdaságé, mivel a magyarországi oltási program is előbbre tart, mint a térség többi országában.

Adósosztályzati szempontból viszonylag jól átvészelték a koronavírus-járvány okozta sokkot Közép- és Kelet-Európa, valamint az egykori szovjet térség gazdaságai, de az osztályzati kilátásokat megterhelték a térség köz- és külső finanszírozási mutatóira gyakorolt járványhatások – áll a Fitch Ratings szerda este Londonban ismertetett térségi helyzetértékelésében.

A nemzetközi hitelminősítő kiemeli, hogy az ebben a térségben általa minősítéssel ellátott 21 ország közül csak kettőnek, Szlovákiának és Örményországnak az államadós-besorolását rontotta a koronavírus-járvány elhatalmasodása óta, viszont ugyanebben az országcsoportban hat besorolásra tart érvényben leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást.

Magyarország „BBB” szintű, befektetési ajánlású szuverén osztályzatát a Fitch Ratings stabil kilátással tartja nyilván.

A közép- és kelet-európai EU-térségen belül Szlovákia és Románia államadós-besorolásának kilátása ugyanakkor negatív a Fitch osztályzati listáján.

A Fitch Ratings a befektetési kategória alapszintjén, saját osztályzati módszertana alapján „BBB mínusz” besorolással tartja nyilván Romániát.

Egy másik globális hitelminősítő, a Moody’s Investors Service ugyanennek megfelelő „Baa3” osztályzatot tart érvényben Romániára, szintén leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással.

Ha a román államadós-osztályzatokat a Moody’s és a Fitch egyaránt leminősítené, Románia ezeknél a hitelminősítőknél átkerülne a befektetésre nem ajánlott kategóriába, és ebben az esetben a nemzetközi intézményi befektetők körében sem számítana többé befektetésre ajánlott osztályzatú szuverén adósnak.

A nemzetközi gyakorlat alapján ugyanis a befektetési társaságok általában két hitelminősítő osztályzatát veszik figyelembe annak meghatározásához, hogy egy adott szuverén vagy kereskedelmi adós besorolását befektetésre ajánlottnak tekintik-e vagy sem.

A Moody’s a „Baa3” szintű magyar államadós-besorolásra felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást tart érvényben.

Szerda este ismertetett térségi helyzetértékelésében a Fitch Ratings hangsúlyozza, hogy az általa Magyarországra érvényben tartott „BBB” – a Moody’s magyar besorolásánál egy fokozattal jobb – államadós-osztályzat a magyar gazdaság erőteljes szerkezeti jelzőszámait és a hasonló besorolású társállamokéhoz képest ugyancsak erős növekedési teljesítményét tükrözi.

A cég megállapítja azt is, hogy e növekedési teljesítményt a beruházási aktivitás táplálja és a stabil magyar bankrendszer támasztja alá.

Mindezt a Fitch tanulmánya szerint ellentételezi a magas – jóllehet egyre kedvezőbb összetételű és dinamikájú – magyar államadósság-ráta és a múltbeli „unortodox” szakpolitikai lépések sora.

A Fitch Ratings megerősítette, hogy a 5,1 százalékosra becsült tavalyi visszaesés után az idén 3,2 százalékos, jövőre 5,6 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban.

A Moody’s Investors Service a magyar gazdaságról összeállított idei éves országjelentésében 2021-re 3 százalékos, 2022-re 5,1 százalékos növekedést valószínűsített.

A londoni Cityben vannak ennél jóval derűlátóbb elemzői előrejelzések is.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics legfrissebb térségi prognózisában közölte: várakozása szerint a magyar gazdaság kilábalása előbb indul, mint a többi közép-európai EU-gazdaságé, mivel a magyarországi oltási program is előbbre tart, mint a térség többi országában, és a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt magyarországi korlátozások feloldása is már megkezdődött.

A Capital Economics mindezt egybevetve a magyar gazdaságban az idei év egészére 4 százalékos, 2022-ben 6 százalékos GDP-növekedést valószínűsít.

Az elemzőműhely számításai szerint ugyanakkor a magyar hazai össztermék értéke 2022 végén még így is 2 százalékkal elmarad majd a koronavírus-járvány előtti szintektől.

Hozzászólások

termelői és kézművesvásár Benedek Bálint
Retró piaci hangulat Újudvaron
Vb-2022 / 38 másodperce
Csak beoltott szurkolók nézhetik élőben a vb-meccseket
Az első közel-keleti labdarúgó-világbajnokság 2022. november 21-én kezdődik.
Gyász
"Drága gyermekem, neked csend és nyugalom, szerető édesanyádnak, a sírig tartó fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BICSÁK NORBERT (Norci) életének 26. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. június 21-én, hétfőn 14 órakor lesz a ramocsai temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy DEVECZ JENŐ életének 83. évében örökre megpihent. Hamvait 2021. június 23-án, szerdán 16 órakor helyezzük örök nyugalomra az ortaházi temetőben. Előtte 15 óra 15 perckor gyászmise az ortaházi imaházban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁSA DÉNES életének 81. évében örökre megpihent. Temetése 2021. június 22-én, kedden 15 órakor lesz a szentpéterföldei temetőben. Előtte gyászmise 14.30-kor. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Emléke él, és élni fog míg szívünk dobog, őrizzük képét, mosolyát, a hangját, mert nem halt meg ő! Mindig él nekünk, csak messze távozott..." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk FARKAS FERENC (műszerész) halálának 6. évfordulóján. Felesége, gyermekei és családjuk
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KÉKESI PÉTER halálának első évfordulóján. Lelki üdvéért szentmise június 21-én, hétfőn reggel 7.15-kor a Mária Magdolna-templomban. Szerető felesége és családja
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Fájó szívvel tudatjuk, hogy SCHROLL PÉTERNÉ szül. Holics Anna életének 92. évében 2021. június 14-én örökre megpihent. 2021. június 23-án, szerdán 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a kemendollári (kemendi) temetőben. Lelki üdvéért az engesztelő gyászmisét 9 óra 15 perckor tartjuk a pókaszepetki római katolikus templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Emléke legyen áldott! Gyászoló család (fiad és családja, unokáid és családjuk)
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLTAI TAMÁSNÉ szül. Barkó Bernadetta életének 73. évében örökre megpihent. Temetése 2021. június 25-én (pénteken) 14.30-kor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázat: Mikor a Nap lemegy, beáll az éjszaka. (Victor Hugo) Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH KÁLMÁNNÉ szül. Cser Teréz életének 94. évében elhunyt. Temetése 2021. június 23-án, szerdán 13 órakor lesz a nagykanizsai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Mély fájdalommal búcsúzunk tőled: lányaid, vőd, unokáid, unokavőd, unokamenyed, dédunokáid. Nyugodj békében.
"Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal. És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata; mikor a nap lemegy beáll az éjszaka." Mély fájdalommal tudatjuk midazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIKLÓS KÁLMÁN 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 23-án, szerdán 14 órakor lesz a kisbucsai temetőben. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg a szívünk dobog, De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁCS LÁSZLÓ Pogányszentpéter volt polgármestere, volt iharosberényi TSZ elnök és vadásztársasági elnök életének 73. évében elhunyt. Temetése 2021. június 22-én, kedden 11 órakor lesz a sánci temetőben. Gyászolják: lánya, fia, testvére, menye, veje, unokái
"Küzdöttél, de már nem lehet, A csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg kit elfelednek, Örökké él, kit igazán szeretnek" (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, feleségem, lányom, menyem SELÁFNÉ BOROS MÓNIKA életének 45. évében örökre megpihent. Temetése 2021. június 22-én, kedden 14 órakor lesz a Nagykanizsa-Sánci temetőben. Gyászmise aznap 13 órakor a sugár úti Szent Imre Kápolnában. Gyászoló család
"Hol szívhez szív beszél, nem kell szóáradat. A néma szeretet a leghívebb áldozat." Mély fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatjuk, hogy SZEILER ISTVÁN fodrászmester 2021. június 15-én 78 éves korában elhunyt. Kedves halottunktól 2021. június 21-én (hétfőn) 10 órakor veszünk búcsút a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Az engesztelő gyászmisét a temetés előtt 9 órakor mutatjuk be lelki üdvéért a keszthelyi Kis Szent Teréz Bazilikában. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló felesége és családja
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, emlékét őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR EDIT a Zala Volán volt dolgozója életének 68. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. június 22-én, kedden 15 órakor lesz a bezerédi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Dolgos keze, fájó szíve megpihenni tér, emléke szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VINCZE ANDRÁSNÉ szül. Vass Erzsébet Terézia életének 78. évében elhunyt. Temetése 2021. június 22-én, kedden 14 órakor lesz a babosdöbrétei temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Nem múlnak ők el, Kik szívünkben élnek, Hiába szállnak Árnyak, álmok, évek..." KUCSEBÁR ALÍZ emlékére halálának 20. évfordulóján Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY LAJOS életének 80. évében örökre megpihent. Temetése 2021. június 19-én (szombaton) 9 órakor lesz a zalaapáti hosszúfalusi temetőben. Előtte gyászmise 8.30-kor a zalaapáti templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, megpihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSANKÓ GYÖRGY életének 69. évében örökre megpihent. Búcsúztatója 2021. június 18-án 15 órakor lesz a tüskeszentpéteri temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család.
"Élete nem volt más, csak munka és fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismertét és szerették, hogy ID. RUDOVICS LÁSZLÓ életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021. június 21-én, hétfőn 15 órakor lesz a söjtöri temetőben. Elötte 14 óra 15 perckor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÉLLEY TIBOR életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021. június 21-én, hétfőn 14 órakor lesz a pókaszepetki temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Az emlékezéshez nem emlék, Hanem szeretet kell. S akit már szerettünk, Azt soha nem felejtjük el." El nem múló fájdalommal emlékezünk KERTÉSZ ZSOLT ISTVÁN halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
visszakapta szabadságát / 33 perce
Éjszaka érkezett a méretes tőponty
Benedek Bálint
elfogatóparancs / 44 perce
Kettős emberölés: ezt a férfit keresi a rendőrség
Időjárás / 44 perce
Nem enyhül a hőség hétfőn Zalában
zaol.hu
Tömegek légzéselégtelenséggel / 1 órája
Rendkívüli jelentőségű Covid–19 orvosi konferenciát szervezett Nagypáli község
Arany Horváth Zsuzsa
fesztivál / 1 órája
Teljes a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó programja
Földönfutókká tették őket / 1 órája
A hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcoltakra emlékeztek Nagykanizsán
Benedek Bálint