Menni, maradni? - Külföldön sem fenékig tejfel az élet

Ez nemcsak a magyar gazdaságnak nagy kár, hanem a társadalomnak is. Egyes nézetek szerint ugyanis ha csak egyik szülő, anyuka, vagy apuka megy ki, társa pedig otthon marad a gyerekekkel, az bizonyosan a família széteséséhez vezet. Így gondolja Döme Attila is, aki Nagykanizsáról került Németországba, Essenbe.

„Elkezdődik egy lassú, fájdalmas, de garantált elidegenedés – fogalmazott. – Aki kimegy, az első hónapokban spórol, próbál magától mindent megvonni, hogy minél több pénzt tudjon hazaküldeni. A külső ingerek, a kollégák hatására azonban ez az önmegtartóztatás egyre kisebb lesz. Nem kell hozzá sok idő és beilleszkedik a helyi közösségbe, éli a kis életét, amiben a család nincs jelen. Ritkábban gondol rájuk, kevésbé hiányoznak neki és egyre kisebb a hazaküldött összeg. Kimarad az életéből a gyermek első felülése, szava, nem mondja neki: apa. Mivel kezd értelmetlenné válni, ritkul a hazajárás is. Közben otthon a feleség lassan, de biztosan „elanyátlanodik”. Egyre inkább erőt vesz rajta a magány, mind depressziósabb lesz. Minden gond és probléma az ő vállát nyomja, ami kezd számára elviselhetetlenné válni. Ebben a helyzetben minden apró segítségnek örül – egyszer csak talál magának egy másik férfit, akiben támaszra lel. És a kapcsolatnak vége.”

A szintén nagykanizsai Erika és József (kérték, maradjunk a keresztneveknél) szerint azonban a dolog nem ilyen egyszerű. Mint ahogy a külföldi munkavállalás sem, még ha idehaza sokan úgy is gondolják.

– Sok múlik az emberi tényezőn, én azt gondolom, hogy amelyik kapcsolat emiatt tönkremegy, az egyébként sem élne sokáig – vélekedik Erika. – Mindkét félben kell, legyen annyi tolerancia, hogy átvészeljék azt a nehéz időszakot. Az én férjem már 12. éve dolgozik Londonban, de ez nem okoz semmi problémát közöttünk. Igaz, mi meg tudjuk oldani úgy, hogy egyik hónapban itthon van, a másikban pedig kint dolgozik.

József azt mondta, őket nem a hitelkényszer vitte ki: párját inkább a nyelv elsajátításának vágya, őt pedig az, hogy Magyarországon sehol nem talált olyan álláslehetőséget szakács szakmájában, ahol az elvégzett munkát normálisan megfizették volna. Erika 6 év után hazatért, ő viszont kint maradt, igaz, most már kényszerből, ugyanis felépített egy jól működő vállalkozást. Adódik a kérdés: ha így van, miért nem települ ki az egész család, apa és anya a két gyermekkel?

– Szerintem aki gyerekkel kimegy, ott már tényleg nagy a kényszer és minden mindegy – mondta Erika. – De nekünk még van mit feladni; nem szeretnénk például elszakítani őket a nagyszülőktől, kivenni az itthoni környezetből és biztosan az sem tenne jót nekik, ha egy londoni iskolában kellene tanulniuk. Ott ugyanis egy megfizethető állami iskola átlagosztályába rengeteg bevándorló gyermeke jár az albántól az indiaiig, ráadásul a legtöbb esetben az angol gyerekek sem az elit rétegből jönnek, hanem a külvárosból. Ez az egyik. Másrészt azért sem tudnám feladni az itthoni életünket az ottaniért, mert egy albérletben kellene szoroskodnunk esetleg teljesen idegen emberekkel. A szolgáltatások Angliában igen borsos áron futnak, és egy nagyobb család annyiért tudna lakást bérelni, hogy az elvinné az összes hasznot. Effektíve tehát nem lenne érdemes kint melózni. Emiatt is jobb ez így.

Ebben József is egyetértett párjával és hozzátette, ő maga is azon gondolkodik, hogy hazatelepül és itthon csinál egy vállalkozást.

– Csak párban, vagy egyedül érdemes nekiindulni és akkor is fel kell készülni a lehető legnehezebb helyzetekre – mondta el. – Sajnos, amit itthon lehet hallani a külföldi munkavállalásról, annak a fele sem igaz, az élet ott sem fenékig tejfel...