Gazdaság

2010.08.23. 16:02

Tereprendezésről vagy illegális bányászatról van szó Nagykanizsán?

Illegális bányászati tevékenység folyik Nagykanizsa ipari parkjában. A három éve tereprendezés címén zajló tevékenység "gazdája" az önkormányzat, pontosabban az ipari parkot működtető gazdasági társaság. Az ügyre lakossági bejelentés hívta fel a figyelmünket, csakúgy, mint a Pécsi Bányakapitányságét és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-ét.

zaol.hu

Olvasónk azt mondta: az ipari parkban egy, a Scania-bázis melletti területről óriási teherautókkal hordják el a földet. Informátorunk becslései szerint több, mint százezer köbméternyi anyagot szállítottak el eddig a térség nagy útépítéseihez. A bejelentést követően a Pécsi Bányakapitányság és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szakemberei is ellenőrzést végeztek a helyszínen.

Dr. Riedl István,
a bányakapitányság vezetője érdeklődésünkre elmondta: vizsgálatuk során megállapították, hogy az érintett terület az önkormányzat  tulajdona, s egy szintén önkormányzati tulajdonú gazdasági  társaságnak van engedélye a tereprendezésre.

- Ez alapján a felső talajréteg, illetve az alatta levő ásványi nyersanyag eltávolítására, mozgatására van közvetlen jogosultsága a társaságnak, a humusz alatt rejtőző ásványi nyersanyag viszont az államé, azt csak a tulajdonjog megszerzését követően értékesíthetné - magyarázta a szakember. - Erre eddig még nem került sor. Ám a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal felé a bányatörvényben előírt bányajáradékot bevallotta és befizette a város, ezért részünkről nem látunk okot szankcióra. Ellenben az ásványi nyersanyag jogtalan eltulajdonítása miatt büntetőfeljelentésnek lehet helye.

Riedl István hozzátette: a szemle során megállapították azt is, hogy a társaság a kiadott építési engedélyben foglalt műszaki tartalomtól a kivitelezés során nem tért el.


A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kommunikációs osztályától megtudtuk, a területen a balatonőszödi Andro-Bau Kft. végez földkitermelést, a kitermelt nyersanyagot pedig a 61-es számú főút feltöltéséhez szállítják. A dokumentumokból azt is kiderítették munkatársaik, hogy az Andro-Bau Kft. az ipari parkot működtető Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.-vel (NKVG Zrt.) kötött szerződés alapján végezte a munkálatokat. Az MNV Zrt. emailjében azt is jelezték a kommunikációs osztály munkatársai: kérték az NKVG Zrt.-től, hogy mutassák be a kincstári vagyon tulajdonosi joggyakorló  az akkori KVI  nyersanyag továbbértékesítésről szóló írásos engedélyét, illetve a fizetendő ellenérték átutalásáról szóló bizonylatot. A kanizsai Zrt. a megkeresésre közölte, ilyen engedéllyel nem rendelkeznek, ezért a továbbértékesítést a felszólításnak megfelelően leállítják. Kérdésünkre, hogy összesen mekkora mennyiségű ásványkincset termeltek ki, s milyen mértékű anyagi vesztesége származott mindebből a magyar államnak, nem tudtak pontos választ adni, mert a felmérés még most is zajlik.

Kámán László, a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója kérdésünkre közölte: nem tudott a szabálytalan kitermelésről, egyébként pedig nem ért egyet azzal, hogy a társaságnak, illetve az önkormányzatnak két jogcímen kellene fizetnie a nyersanyag-értékesítés miatt.

- 2007. április 16-án Zalakaros jegyzője adta ki az építési engedélyről szóló határozatot - kezdte Kámán László. - A tereprendezés különböző időszakokban történt, nagy része még 2009 előtt  én 2009 ősze óta állok az ipari parkot üzemeltető társaság élén. Úgy értesültem, hogy a munkálatok körül minden rendben van, kollégáimtól is ezt a tájékoztatást kaptam. A bányajáradékot megfizettük, arról pedig nem volt tudomásom, hogy a kitermelt földmennyiség ellenértékét is ki kellene fizetnünk. Ha az MNV Zrt. úgy dönt, hogy valóban van ilyen kötelezettségünk, el kell gondolkodnunk azon, van-e értelme, megéri-e tereprendezést végezni. Ez nagy mértékben befolyásolja majd későbbi, hasonló munkáinkat.

Kámán László kérdésünkre, hogy felvethető-e bárkinek a felelőssége a malőr kapcsán, azt válaszolta, ha jogszerű az MNV Zrt. álláspontja, akkor a helyzetet az elvárható módon tisztázni kell.

Megkerestük az ügyben érintett Andro-Bau Kft. ügyvezetőjét, Androsics Ferencet is. Ő elmondta: remélik, hogy mihamarabb sikerül megállapodni az önkormányzatnak az MNV Zrt.-vel, hiszen az építkezéshez szükség lenne a nyersanyagra. Hozzátette, ők meg voltak győződve arról, hogy az önkormányzat illetékesei jól körüljárták az ügyet, mielőtt szerződést kötöttek velük.

Ezek is érdekelhetik