Gazdaság

2007.10.15. 02:27

Hisznek a vásár létjogosultságában

Nagykanizsa (va) - Örömteli látogatottsági adatokkal zárt az idei Ka- nizsa Vásár tegnap délután a Vásárcsarnok mögötti parkolóban.

Varga Andor

Persze ez a mérőszám - lévén szó ingyenesen látogatható rendezvényről - némileg más, mint a Zalaegerszegi Vásár Kft. egyéb, fizetős programjai esetében, ám Schwáger Konrád vásárigazgató így is elégedetten összegezte az ez évi tapasztalatokat.

- Szombaton kicsit erős volt a szél, ma azonban az időjárás is mellénk állt - fogalmazott tegnap, nem sokkal kapuzárás előtt. - Pontos számaink nincsenek, de ma talán négyezer látogatónál is többen megfordultak itt, ami nagy öröm, hiszen azt mutatja: közérdeklődésre tart számot a rendezvény. Az ismert okok miatt a szervezés nem volt zökkenőmentes, de hiába mondják sokan, hogy Kanizsán minden megállt . Mi továbbra is hiszünk ebben a vásárban, a hosszú távú létjogosultságban.

A környezetvédelmi és informatikai alcímű rendezvényen előbbi szakterület valóban nagy hangsúlyt kapott. Elsősorban a gyerekekre várt sok ide vágó rendezvény - a sorban a Saubermacher-Pannónia Kft. szárazelem-gyűjtési akciójának eredményhirdetésével. Az akcióban 15627 darab (420 kilogramm) elem gyűlt össze, a legtöbbet (1400 darabot) Blaska Zsanett (Kiskanizsai Általános Iskola) szállította . Ezt a teljesítményt egy kerékpárral honorálták az akció szervezői.

Ezek is érdekelhetik