Foci

2015.01.12. 16:50

Keszthelyi siker az Bolemányi János emléktornán

Zalaegerszeg - A ZTE FC legendás kapusa, Bolemányi János emlékére rendezték meg az immár hagyományos öregfiúk tornát az egerszegi Városi Sportcsarnokban. Tiszteletére emlékkiállítás is nyílt a Sóházban.

Kerkai Attila

Bolemányi János 2010-ben, 66 esztendős korában hunyt el, olyan generáció tagja volt, akik sporttörténelmet írtak a zalai labdarúgásban, s ő is elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a ZTE 1972-ben feljutott az élvonalba. A kék-fehérek idősebb szurkolói körében máig emlékezetesek vetődései, bravúrjai és halála után nem is volt kétséges, hogy emlékét a futballal is szeretnék megőrizni.

Vidóczi József (jobbról), a Haladás játékosa vezeti a labdát a végül tornagyőztes keszthelyiek elleni mérkőzésen. Fotó: Pezzetta Umberto

Mindebben a ZTE FC és Balázs Zsolt, a klub korábbi kapusa, ma pedig utánpótlásedzője oroszlánrészt vállalt, így minden évben megrendezik immár a Bolemányi János Öregfiúk Emléktornát. Az egerszegi tornán vasárnap öt csapat randevúzott egymással, bennük ismert játékosokkal. Az idei eseményen a Keszthely csapata győzött, megelőzve a többek között az Illés Bélát is soraiban tudó haladást, valamint a Nagykanizsát, az Andráshidát és a ZTE FC öregfiúk csapatát.

Különdíjak is gazdára találtak, így a legjobb játékosnak Somfalvi Cabát (haladás) választották, a legjobb kapusnak Kozma Imrét (ZTE FC), a gólkirályi címet pedig Szőcze Csaba (Keszthely érdemelte ki.

– Egyre színvonalasabb a tornánk, aminek pedig még jobban örülök, hogy egyre több korábbi ZTE-játékos és szurkoló jön ki évről évre erre az eseményre – mondta el elégedetten Balázs Zsolt. – Ami természetesen jó, hiszen egy alkalom az újbóli találkozásra és Bolemányi Jánosra is közösen emlékezhetünk.

Bolemányi János emlékkiállítás is nyílt vasárnap az egerszegi Sóházban, ahol a kapus ereklyéit, számtalan korabeli fotót is láthatnak az érdeklődők a futballista pályafutásából.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!