Természetvédelem

2020.05.04. 07:34

Húszezernél is több fát ültetett tavasszal a 10 millió Fa közösség

Noha a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet nem kedvezett a közösségi eseményeknek, idén tavasszal már 21 ezer 655 fát és 950 cserjét ültettek Magyarország-szerte a 10 millió Fa Alapítvány önkéntesei.

A 130 csoportból álló országos közösség tagjai még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt tűzték ki célul, hogy ebben az évben 150 ezer fát ültessenek el.

A karantén korántsem kedvezett a tavaszi közösségi ültetéseknek, az aktivisták mégis több mint 20 ezer fát ültetettek el biztonságosan, főként magánterületen számolt be közleményében az alapítvány.

Baján, Bonyhádon és Szilaspogonyban alternatív, távolságtartó közösségi ültetéseket szerveztek, Szegeden a Nagycsaládosok Egyesületével közösen 700 fát helyeztek a földbe, Budapesten a 22. kerületben pedig 150 növényt, érintkezés nélküli facsemete-kiosztással.

A kecskeméti csoport rekord mennyiségű, összesen 13 ezer 518 fát és 845 cserjét ültetett el, nagyrészt a dabasi Czerócki Díszfaiskola tízezer darabos felajánlásából, a Tiszamenti Regionális Vízművek közreműködésével.

Heves megyében, Egerben és Szerencsen 1905 fát ültettek, a Szentendrei-szigeten 474-et, míg Budapesten a ferencvárosi csoport 164 fával gazdagította a kerületet.

A tavaszi ültetésekkel együtt az alapítvány önkéntesei 34 ezer 960 fát és 3469 cserjét, azaz összesen 38 ezer 429 növényt helyeztek a földbe az elmúlt tíz hónapban.

A 10 millió Fa Alapítvány elindította a 10 millió TV-t is, melynek adásai tudósok, gondolkodók, közgazdászok, etológusok, biológusok, kertészek, klímaszakértők, szociológusok, erdészek és művészek bevonásával segítenek eligazodni a jelen fontos kérdéseiben áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik