Életmód

2015.08.29. 16:10

Itt a túra ideje, gyalog vagy kerékpáron

LENTI - Azok számára, akik szeretik a természetet és szívesen mozognak, élménydús kikapcsolódást nyújthat egy-egy kerékpáros vagy gyalogos túra. A nyári hőség lassan alábbhagy már, a kora őszi időjárás kedvez a túrázóknak.

Korosa Titanilla

Nagy előnye még, hogy nem igényel speciális feltételeket, csak egy jó túrabakancs kell, illetve egy kerékpár, és már indulhatunk is. Előtte azonban érdemes átgondolni néhány dolgot, hogy a túrázás örömét semmi ne zavarhassa meg.

A Lentiben működő Mocorgók az Egészségért és a Környezetért Egyesület 12 éve szervez kerékpáros és gyalogos túrákat, évente több alkalommal. Régebben hegymászás is szerepelt a civil szervezet túrapalettáján, mára ez kevésbé jellemző. A biciklitúrák időszaka tavasztól őszig tart, majd ősztől tavasz elejéig inkább a gyalogtúrákat részesítik előnyben.

– Túráink távolsága változó, a cél az, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsunk – mondta Konkoly Andrea, az egyesület vezetője. – Az egészen rövid, 10 kilométeres gyalogtúrák elsősorban a gyerekes családoknak szólnak, a hosszabbak már 25–30 kilométer hosszúak, főként Lentiben és környéken szervezzük ezeket. A város és a vidék kifejezetten alkalmas a túrázásra, sok az erdő, szép a táj, jó útvonalakat találhatunk. A biciklizésnél is hasonló a tervezés, vannak rövidebb útvonalak, amiken azok is részt tudnak venni, meg tudják ízlelni a lényegét, akik nem kerékpároznak mindennap. Több- nyire 20–30 kilométeresek ezek a távok, az átlagtúra 50 kilométer, de ezt is mindenki teljesíteni tudja, aki ült már biciklin. Lenti környékén nincsenek nagy hegyek, dombos a vidék, így nem megerőltetőek a túrák, és persze a sebességet is a résztvevők felkészültségi szintjéhez alakítjuk.

A Mocorgók az Egészségért és a Környezetért Egyesület rendszeresen szervez gyalogos túrákat is Lentiben és térségében Fotó: Kósa Róbert

Konkoly Andrea szerint a túrázás egyre népszerűbb, ez a résztvevők számán is látszik.

- Egyre többen választják ezt a mozgásformát. Egyrészt a gyalogtúrához nem kellenek nagy beruházások, csak egy jó cipő vagy túrabakancs, aztán bárki túrázhat. A biciklizéshez nyilván szükség van kerékpárra, de egy átlagos eszközzel is elindulhatunk, a néhány tíz kilométeres túratávokhoz nem kell annyira komoly kétkerekű még folytatta. Mielőtt elindulnak a túrázók, érdemes átnézetni a biciklit, jók-e a fékek, a világítás, a váltók és meg vannak-e a KRESZ által előírt kiegészítők, a kötelező világítás, fényvisszaverő eszközök és a csengő. Nem kötelező, de a biztonságos közlekedéshez ajánlott a kerékpárossisak is. A kerékpárosruha is már kényelmi szempont, de egy szivacsos nadrág hosszú távon igen hasznos lehet, illetve vannak még kerékpárosmezek is, ezek zsebeibe belepakolhatjuk a kulacsot, vagy amire szükségünk van útközben. Ez főleg hosszabb útvonalon ajánlott, például a Balaton körbebiciklizésekor, amire az egyesület néhány tagjával minden nyáron elindulunk.

Ha gyalogtúrára vállalkozunk, először mindenképpen szerezzünk be egy kényelmes lábbelit, de nem árt tájékozódni az időjárás alakulásáról, és a választott útvonal térképes felderítéséről se feledkezzünk meg.

- Olyan gyalogtúrát ajánlott választani, amit túravezető irányít - magyarázta Konkoly Andrea. - Ha nem csapatosan, vezetővel indulunk el, legyen nálunk mobiltelefon vagy GPS, hiszen a mai technika ezt már lehetővé teszi. Ha netán mégis bajba kerülünk, keressünk olyan helyet, ahonnan jelezni tudjuk a helyzetünket, és így segítséget kaphatunk. A zalai vidék aprófalvas települészerkezetű, akármerre indulunk el, előbb-utóbb kiérünk egy faluba, ahol útba igazítanak. Persze nem árt indulás előtt megnézni az útvonalat egy térképen, vagy akár azt magunkkal vinni. Sajnos a térségben még elég rosszul vannak kitáblázva a jelzések, de az erdőben a felfestések alapján is lehet tájékozódni, illetve követni a túraútvonalakat.

A természet más veszélyeket is rejt. Bár nagyvadakkal errefelé nem találkozhatunk, más kártevők előfordulhatnak. A szúnyok ellen érdemes riasztóval felkészülni, aki ennél is óvatosabb, annak ajánlott a kullancsok elleni védőoltás. Ha melegben, erős napfényben indulunk el, gondoskodjunk bőrünk védelméről is. A túrázók igazi ellensége az időjárás, ezért mindig legyen a hátizsákban esőkabát.

- A gyalogtúrák során is van pihenőidő, több megállóhely, frissítőpont útközben, mindez csak a szervezéstől függ. A Mocorgók Egyesülete is szervez étkezéssel egybekötött túrákat is, mikor a bázisra visszaérve vacsora várja a túrázókat. Legnépszerűbb ezek közül az év végi éjszakai gyalogtúra, aminek legutóbb is több mint 100 résztvevője volt. Más esetben mindenki maga gondoskodik ételről és megfelelő mennyiségű vízről, amivel végigbírják a túrát - tette hozzá, majd arról is beszélt, hogy folyamatosan felhívják a túrázók figyelmét arra, hogy a természetben ne szemeteljenek. Magyarországon a természetvédelmet még mindig tanítani kell, és nincs igazán következménye a efféle környezetszennyezésnek. Ezzel szemben külföldön több helyen büntetik a szemetelőket. Ez az eljárás lehet, hogy nálunk is megoldást jelenthetne a problémára. Konkoly Andrea emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy kerékpározásnál nagyon fontos, hogy betartsák a túrázók a KRESZ szabályait.

Ezek is érdekelhetik