A gyerek érzelmi intelligenciáját fejleszti a mesélés

- Minden nap mesélek hét éves Benedek fiamnak és öt éves Bozsóka lányomnak - mondta a zalaegerszegi Kocsisné Horváth Katalin, aki már csak azért is tudja, hogy a megfelelően erős érzelmi bázis kialakítása fontos, mivelhogy addiktológus szakember, nehéz élethelyzetű emberekkel foglalkozik. Én magam is épülök általa, mert igazándiból nem szeretek olvasni, de így muszáj. Ilyenkor együtt vagyunk, a kicsik választhatnak mesét, összebújunk és belehelyezkedünk a történetbe. Ez a napi rituálé része, a meseolvasás végére megnyugszanak, lassítanak, kilépnek a pörgésből. Sőt, a mese azért is jó, mert beleszövik azt is, ami napközben történt velük, sok mindent ezalatt tudok meg én is róluk.

A Kocsis családban az édesapa is kiveszi a részét a meseügyből, ő ugyanis saját sztorikat talál ki, amit a gyerekek nagyra tartanak és élveznek. A személyre, azaz Benedekre, Bozsókára szabott mesék során észrevétlenül esik szó a szorgalomról, tiszteletről, barátságról, kitartásról.

Hol volt, hol nem volt... Kocsisné Horváth Katalin Benedekkel, Bozsókával és a mesekönyvvel  (Fotó: katona tibor)

Katalin és a gyereke apukája tehát egyfelől a közös tevékenység miatt tartja fontosnak a mesefogyasztást , de emellett bízik abban, hogy ekképp bővül a gyerekek szókincse, gazdagodik a fantáziájuk. Ugyanez okból korlátozzák a tévénézést, amit a gyerekek szerencsére nem is igényelnek oly mértékben mint kortársaik.

A család szellemiségét bizonyára elégedettséggel szemlélné a mesepszichológia szakembere, Kádár Annamária is. A Marosvásárhelyen élő, lassan azonban világhírre szert tevő pszichológus e tárgyban írt könyve tavaly rangos elismeréseket kapott. (Kádár Annamária már Zalában is megfordult, akkor lapunk is megszólaltatta.)

A legutóbbi budapesti előadásában is hangsúlyozta, az érzelmi intelligencia fejlesztése nem lehetséges mesék nélkül. Egyfelől azért, mert a szülőkkel együtt töltött minőségi időt keretezik, az édes semmitevésnek látszó közös tevékenység később kamatozik. A külső képek nélkül mesélt mese fejleszti a gyermeki fantáziát, míg a tévés mozgóképek épp ellenkező hatást váltanak ki. A jó és rossz hősökkel szembeni érzések felébredése azonosulást, elutasítász alakít ki. Kádár Annamária szerint a meséket nem kell értelmezni, magyarázni, azok maguk előhívják az életbátorságot, a komfortzónából való kilépés bátorságát, az érzelmek szabad áramlását.

Akinek nem mesélnek a szülei, az a gyerek sosem lesz igazán önálló, bátor, önmagáért felelős, a jót a rossztól megkülönböztetni képes felnőtt.

A mesehős, kilép a komfortzónájából, útravalót kap a hamuba sült pogácsa képében, a kihívás a sárkány legyőzése. Útja során feladatokat kap, segítenie kell az elesetteken, de közben nem feledkezik meg arról, hogy az üveghegyen túlra tart az élet vizéhez, észben tartja élete fő célját. Elfogadja a csodás véletleneket, a szerendipitást.