Antigravitációs gyakorlat

1962. május elsején ezer példányban jelent meg az első lapszám, havonta helyet adva a Nyugat-Európában letelepedett értelmiség és művésztársaság műveinek, gondolatainak. (Az első szám narancssárga színű volt, ezért az újságosstandokon a narancstermesztők lapjának is nézhették , szól az önironikus mondat.) A szerzői gárda aztán hamarosan kiegészült a Magyarországon épp elhallgattatott írókkal, költőkkel, akiknek így a Magyar Műhely lett a megnyilvánulási terepük.

- Ha valamire nem emlékeznénk az elmúlt fél évszázadból, most igen komoly mankóhoz jutottunk a felidézéshez, ugyanis több ezer oldalnyi III./III.-as jelentést kaptunk meg saját magunkról nemrégen - mesélte a keszthelyi könyvtárba gyűlt közönség előtt Nagy Pál író, költő, alapító szerkesztő. - Kiderült, hogy erős figyelem kísért idehaza bennünket. Meg kell mondjam, némelyik jelentés művelt besúgóra utal.

- Három periódusra osztanám a Magyar Műhely történetét - csatlakozott Papp Tibor a múltidézéshez. Ő Belgiumban tanult építésznek, hogy aztán Nagy Pállal együtt, éppen a Magyar Műhely megjelentethetősége érdekében - a nyomdászatban mélyüljön el. Számos alkalommal ők maguk szedték a folyóiratot.

- A kezdetekben a hazai, valamint az erdélyi, felvidéki szerzőknek adhattunk megjelenési lehetőséget, majd a hetvenes években a francia hatások alatt nyitottunk a radikális avantgard felé, mert rájöttünk, lépést kell tartani a modern irodalommal, nem elég csak magyar fájdalmainkat közzétenni.

A korábbi hullámokban - például 1945 után - távozó emigráns magyar irodalom színe-java karolta fel őket: Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző, Kerényi Károly köreihez tartozhattak.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

- Ha valamire nem emlékeznénk az elmúlt fél évszázadból, most igen komoly mankóhoz jutottunk a felidézéshez, ugyanis több ezer oldalnyi III./III.-as jelentést kaptunk meg saját magunkról nemrégen - mesélte a keszthelyi könyvtárba gyűlt közönség előtt Nagy Pál író, költő, alapító szerkesztő. - Kiderült, hogy erős figyelem kísért idehaza bennünket. Meg kell mondjam, némelyik jelentés művelt besúgóra utal.

- Három periódusra osztanám a Magyar Műhely történetét - csatlakozott Papp Tibor a múltidézéshez. Ő Belgiumban tanult építésznek, hogy aztán Nagy Pállal együtt, éppen a Magyar Műhely megjelentethetősége érdekében - a nyomdászatban mélyüljön el. Számos alkalommal ők maguk szedték a folyóiratot.

- A kezdetekben a hazai, valamint az erdélyi, felvidéki szerzőknek adhattunk megjelenési lehetőséget, majd a hetvenes években a francia hatások alatt nyitottunk a radikális avantgard felé, mert rájöttünk, lépést kell tartani a modern irodalommal, nem elég csak magyar fájdalmainkat közzétenni.

A korábbi hullámokban - például 1945 után - távozó emigráns magyar irodalom színe-java karolta fel őket: Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző, Kerényi Károly köreihez tartozhattak.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

- Három periódusra osztanám a Magyar Műhely történetét - csatlakozott Papp Tibor a múltidézéshez. Ő Belgiumban tanult építésznek, hogy aztán Nagy Pállal együtt, éppen a Magyar Műhely megjelentethetősége érdekében - a nyomdászatban mélyüljön el. Számos alkalommal ők maguk szedték a folyóiratot.

- A kezdetekben a hazai, valamint az erdélyi, felvidéki szerzőknek adhattunk megjelenési lehetőséget, majd a hetvenes években a francia hatások alatt nyitottunk a radikális avantgard felé, mert rájöttünk, lépést kell tartani a modern irodalommal, nem elég csak magyar fájdalmainkat közzétenni.

A korábbi hullámokban - például 1945 után - távozó emigráns magyar irodalom színe-java karolta fel őket: Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző, Kerényi Károly köreihez tartozhattak.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

- Három periódusra osztanám a Magyar Műhely történetét - csatlakozott Papp Tibor a múltidézéshez. Ő Belgiumban tanult építésznek, hogy aztán Nagy Pállal együtt, éppen a Magyar Műhely megjelentethetősége érdekében - a nyomdászatban mélyüljön el. Számos alkalommal ők maguk szedték a folyóiratot.

- A kezdetekben a hazai, valamint az erdélyi, felvidéki szerzőknek adhattunk megjelenési lehetőséget, majd a hetvenes években a francia hatások alatt nyitottunk a radikális avantgard felé, mert rájöttünk, lépést kell tartani a modern irodalommal, nem elég csak magyar fájdalmainkat közzétenni.

A korábbi hullámokban - például 1945 után - távozó emigráns magyar irodalom színe-java karolta fel őket: Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző, Kerényi Károly köreihez tartozhattak.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

- A kezdetekben a hazai, valamint az erdélyi, felvidéki szerzőknek adhattunk megjelenési lehetőséget, majd a hetvenes években a francia hatások alatt nyitottunk a radikális avantgard felé, mert rájöttünk, lépést kell tartani a modern irodalommal, nem elég csak magyar fájdalmainkat közzétenni.

A korábbi hullámokban - például 1945 után - távozó emigráns magyar irodalom színe-java karolta fel őket: Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző, Kerényi Károly köreihez tartozhattak.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

- A kezdetekben a hazai, valamint az erdélyi, felvidéki szerzőknek adhattunk megjelenési lehetőséget, majd a hetvenes években a francia hatások alatt nyitottunk a radikális avantgard felé, mert rájöttünk, lépést kell tartani a modern irodalommal, nem elég csak magyar fájdalmainkat közzétenni.

A korábbi hullámokban - például 1945 után - távozó emigráns magyar irodalom színe-java karolta fel őket: Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző, Kerényi Károly köreihez tartozhattak.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

A korábbi hullámokban - például 1945 után - távozó emigráns magyar irodalom színe-java karolta fel őket: Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző, Kerényi Károly köreihez tartozhattak.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

A korábbi hullámokban - például 1945 után - távozó emigráns magyar irodalom színe-java karolta fel őket: Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző, Kerényi Károly köreihez tartozhattak.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

A harmadik korszak már Magyarországon köszöntött a lapra, hiszen a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás szabadságán felbuzdulva, azonnal hazahozták a lapot, s átadták a szerkesztését a hazai fiatal tollforgatóknak.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

S itt kerül keszthelyi szál a MM-történetbe. Merthogy a lap a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar számára nyaranta baráti találkozókat is tartott, hol a francia Marly-le Roi-ban, hol az osztrák Hadesdorfban. (A James Joyce világlátása és a több Dózsa-szobor kéne Erdélybe témakörök jól megfértek egymás mellett, jelezték.) Az első magyarországi találkozót egyébként még 1985-ben Kalocsán rendezhették meg egyik nyugaton élő barátjuk itthoni édesapja birtokán. A hatalom tehetetlen volt, nem tilthatta be.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

1993-tól aztán már Balaton-parti városunk is otthont adhatott a konferenciának.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

- 94-ben itt zajlott a Kimerjük a Balatont című performance-találkozó, amikor a vízben álló emberlánc vödrökkel hozta ki a vizet, s helyette vitte be a vodkát, szerencsére, nem sikerült a csere - vidámkodtak a vendégek, miközben az est házigazdája, s az emlékezetes találkozók szervezője, Tar Ferenc hévízi gimnáziumi tanár felhívta a figyelmet arra a falon lógó MM-pólóra, amit Ágh Edit keszthelyi képzőművész tervezett abban az évben.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

Akkor esett az antigravitációs gyakorlat: a vizet próbálták felfelé kiönteni a vödrökből. A kísérlet sikerült, mindenki elázott... De volt Trabant-festés, fellépett a Sok a panasz együttes, egyszóval búcsúzkodtunk a szocializmustól.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

A találkozó végén is e tárgykörben váltottunk szót a Magyar Műhely nagynevű szerkesztőivel:

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, messze vagyunk az ideálistól.

- A demokrácia minősége nemcsak a kormányoktól függ, a társadalom állapota is árulkodó. - folytatta Bujdosó Alpár. Mondok egy példát: Ausztria és Magyarország hasonló nagyságrendű állam, ám míg odaát 4 millió ember fizet adót, addig itthon mennyi?

- Alig egymillió... - válaszolom.

- Pontosan. Ez nagyon nagy baj. Az adóelkerülés, a közterhek alóli kibújás a magyarok szemében nem elítélendő. Ez a társadalom igen rossz állapotára utal.

- Ne felejtsük el, itt voltak az oroszok...- figyelmeztet Papp Tibor, utalva tán a mentális rombolódás okaira.

- Miből tanulhatnánk?

- Ahol a kultúrát nem ápolják, ott a közös lelkiismereti kérdések megválaszolása is gondot okoz. Ha nem olvas, ha nem hallgat zenét, ha nem jár kiállításra, akkor semmi sem segít - vélekedett Bujdosó Alpár.

- A mai kulturális közállapotok aggasztóak - helyeselt Nagy Pál.

- Azért nem kell ennyire szörnyűnek látni a dolgokat. Idő kell, hogy a polgár rájöjjön, a jó utakhoz, a jó kórházhoz, a közterheket vállalni kell - vigasztalt a bécsi vendég.

- Önök 1956-ban idehaza egy élhetőbb világ megteremtéséért vállaltak kockázatot, s annak meghiúsulása után hagyták el az országot. Azóta megesett a rendszerváltás, sőt, több mint húsz éve el is telt. Ilyennek gondolták a szabad Magyarországot?

- Nem így képzeltük - mondja rezignáltan Papp Tibor.

- A demokráciának egyértelmű ismérvei vannak - teszi hozzá Nagy Pál. - Az 1945-47 közti periódusra például nem lehet panasz. Azután hosszú időt tehetünk zárójelbe ebből a szempontból. Azóta? Kormányoktól függetlenül meg lehet állapítani, mes