Ikon születik (fotókkal)

Munkái mellett ugyanis több olyan szakmai anyagot is közzétesz a tárlaton, amelyek a művek szellemiségén túl az elkészítés fázisait, alapvető törvényeit is közkinccsé teszik. Sőt, a megnyitón még bemutatót is tartott, a nézők szeme láttára alakult az egyik ikon. 

Krokker Krisztina húszévesen vetődött el egy  francia hegyvidéki falu görög katolikus templomába, ahol az ikonokat csodálva felsóhajtott: de jó volna ilyeneket festeni...

 Johann P. Baars neves ikonfestő,  papszerzetes meghallotta a fohászt, s azon nyomban  ecsetet nyomott Krisztina kezébe. Ezután másfél évig tanította, minden ellenszolgáltatás nélkül. A mesébe illő történet meghatározta a ma már háromgyermekes kertészmérnök hölgy életét, aki azóta is mély lelki elkötelezettséggel festi az ikonokat.

S mint legutóbbi tárlata  bizonyítja, sokat tesz azért, hogy a laikusok is bepillanthassanak e liturgikus képek megszületésének  műhelytitkaiba. Szemezgessünk mi is az érdekes ionformációk között.

-  Az ikon szó szerinti jelentése kép, táblakép, ám  ennél sokkal elvontabb fogalmat fejezett ki: valami elevennek a hasonmását, egy tükörképet, ami  helyettesíti az eredetit.  Ablakként fogható fel, ami egy másik dimenzióra,  az istenire  enged rálátni.

Az ikonok a Római Birodalom  idején, a IV-V. században születtek, amikor  egyházzá szerveződtek az őskeresztény gyülekezetek,  a zsinatok hitvitáiban kialakult a keresztény egyház dogmarendszere és benne a művészetekhez való viszonya is. Az akkor megalkotott szabályok mind a mai napig érvényesek és kötik az ikonfestőt. Aki egyébként soha nem írta alá a  művét. Ennek legfőbb oka, hogy a művész nem megalkotja az ikont, hanem izmai, keze, szeme segítségével a Szentlélek által vezettetve megfesti azt. Ő csak a fizikai képességeit és talentumát adja, eszközül szolgál.  Bár az évszázadok, a különböző kultúrák hatásai  és a nagy mesterek (mint például Andrej Rubljov)  iránymutatásai nyomot hagytak az ikonokon, a kanonikus formától nem tértek  el. Mint ahogy a témák sem változtak:  Jézus Krisztus, Isten anyja, szent próféták, apostolok, vértanúk,  az ő életükből egy-egy jelenet, továbbá a Biblia.

Az ikonfestészet gyökeresen más felfogást tükröz, mint a piktúra egyéb területei. Nem  törekszik a realisztikus ábrázolásra, az alakok testetlenek, nem igazak rájuk a fizika törvényei.     Az ábrázolt személyek méretét nem az anatómia vagy az optika törvényszerűségei, hanem az illető  lelki nagysága határozza meg. A  transzcendens tartalmak erősítése érdekében a  perspektívát is fordítottan alkalmazza. A vonalak ugyanis  nem a távoli horizonton futnak össze, hanem éppen fordítva,  magában a szemlélőben.  A néző így feloldódik a cselekményben és az ábrázolt események részesévé válik.

Az ikonfestés az alapozás összetett műveletét követően a motívumok előrajzolásával, bekarcolásával, a kontúrvonalak égetett umbrával történő áthúzásával indul. Ezt követi az aranyozás, aztán a festés, ami a legsötétebb színekkel kezdődik, s rétegenként épül fel, az adott szín egyre világosabb tónusaival. Legvégül rakják fel a ragyogást fokozó csúcsfényeket. Központi elem az időtlenséget sugárzó arc, amely belülről telik meg fénnyel. A szem alsó és felső vonala nem találkozhat, a száj mindig csukott.