Hiányzó önbizalom (kommentár)

A Fidesz betartja választási ígéretét, kisebb lesz a parlament 2014-től – íme a kormánypárti olvasat. A Fidesz saját hatalmát megőrzendő, átírja a választási rendszert – ez pedig az ellenzéki válasz.

Horváth A. Attila

Mivel maga Lázár János nyújtotta be egy hete az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot, nem valószínű, hogy lényegesen módosítaná azt a parlament, így már javában latolgatják esélyeiket a politikai szereplők. A Bajnai Gordon-féle (független elemzőnek aligha tekinthető) Haza és Haladás alapítvány például azt állapította meg, hogy az új rendszer szerint sem a kilenc, sem az öt évvel ezelőtti választást nem veszítette volna el a Fidesz. E számítások vélhetően helytállók, a következtetések azonban politikai jellegűek, mivel az erőviszonyok állandóságát tekintik alapnak, azaz abból indulnak ki, hogy a többség 2014-ben is a Fideszt támogatja majd. Érdekes ellenzéki álláspont ez, hiszen az önbizalom teljes hiányáról árulkodik: nem számol azzal, hogy a választók tömegesen vonhatják meg és helyezhetik más pártba a bizalmukat – már ha találnak vállalható alternatívát. Az kétségtelen, hogy a körzethatárok átrajzolásakor saját táborának területi pozícióit is figyelembe vette a Fidesz, és az is tény, a töredékszavazatok új számítási módja a nyertesnek kedvez. Ám, hogy ki lesz a nyertes, az elsősorban nem a választási rendszeren, hanem a pártok kívánatosságán múlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!