Borúra derűselfness!

- Nem állítom, hogy nincsenek nehézségek. Vannak. És kellenek - mondja Liám. - A földi létben a gyertya fényéhez hozzátartozik az árnyéka is, nem létezik fény árnyék nélkül. Létezésünk nemcsak öröm és vidámság, van nehézség, fájdalom, rosszkedv is. Ezt tudomásul kell venni. Csak nem szabad beleragadni semmibe, meg kell tanulni továbblépni és tudni, hogyan segíthetünk magunkon. Nem várhatjuk mindig mástól - orvostól, természetgyógyásztól, egy pirulától - a megoldást. A kulcs bennünk van, felelősséget kell vállalnunk saját életünkért, boldogulásunkért, az egész-ségünkért.
Igen, így: egész-ségünkért.

Ez a derűselfness terápia alapgondolata. Azok ott voltak a két hete rendezett keszthelyi természetgyógyász napon, megtapasztalhatták: a módszer működik.

Mosolygó Liám és csapata a színpadon az örömtánc lélekfelszabadító erejéről tanúbizonyságot téve derűre hangolta a közönséget. Amikor közös táncra invitálta a sorok közt helyet foglaló érdeklődőket, szinte mindenki, kétségeit hátrahagyva, a rivaldafénybe lépett: az aprócska gyermektől az ősz hajú asszonyokig. A bemutató csúcspontja a koreográfia nélküli, őszinte öröm-össztánc volt.

- A derűselfness lényege, hogy próbáljuk magunkat és környezetünket derűsebbé tenni, ami tulajdonképpen öngyógyítás. Az orvostudomány is elismeri, a jó hangulat, a pozitív életszemlélet sokat segíthet egészségünk megőrzésében, visszaszerzésében.

A selfness körülbelül tíz éve indult Németországból; lényege, hogy az ember felelősséget vállaljon az egészségéért, megismerje, elfogadja, szeresse önmagát, és így testi-lelki harmóniában, egész-ségben éljen.

A derűselfness Mosolygó Liám innovációja, módszerei a mindennapokban is hatékonyan alkalmazhatóak. Apró lélekvitaminok ezek, amelyektől felszabadul a test és a lélek.

- A tréningeken a résztvevők elsajátíthatják az egyik legfontosabb dolgot: önmagunk szemébe nézni, ön-magunkat(!) - vagyis minden teremtménynek az isteni részét, a lelkét - meglátni saját magunkban, a szemünkben.

S ha már a szem! Van egy módszer, amellyel mosolyra bírhatjuk a lélek tükrét. Méghozzá reggel, hogy jól induljunk a napunk. Függetlenül attól, hogy odakint köd van-e, nyomasztanak-e megoldásra váró feladatok vagy csak nehezen ébredtünk.

Kócosan, álmosan a tükör elé állunk, kezünkkel végigsimítjuk testünket, fejünket és arcunkat. Majd ujjainkkal elkezdjük húzogatni a szánkat, hogy mosolyra görbüljön, közben saját szemünkbe nézünk. Már maga az érintés is gyógyít, ha azt szeretettel tesszük. Öt-tíz mozdulat után egy sóhajtással kiengedjük lelki görcseinket és már magunktól is mosolygunk. Csupán öt perc az egész, hogy derűsebben induljon a napunk.

- Lélekmosolynak, lélekedzésnek nevezzük ezt a módszert, amit naponta célszerű gyakorolni. Ugyanis amíg testünket sokféle fitness és wellness módszerrel tartjuk karban, a lelkünkre nem gondolunk. Pedig fontos, hogy a lelkünket mindennap tápláljuk, és belülről is tisztálkodjunk.

Liám szerint mindannyian rendelkezünk a teremtés ezen ajándékával: a "derűcsiholás" képessége mélyen bennünk van, hiszen boldogságra születtünk. Ennek tudatos megélése a mai világban nagyon fontos egész-ségünk megőrzése érdekében. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ismerkedjünk, kommunikáljunk önmagunkkal.

- Imádkozzunk, meditáljunk, gyönyörködjünk, táncoljunk, mosolyogjunk, segítsünk másoknak. Saját lelkünket ugyanis csak úgy tudjuk felemelni, ha magunk előtt emeljük a körülöttünk levő teremtmények lelkét. Ez az univerzum egyik csodálatos törvénye, amit mindenki megtapasztalhat.

S útravalóul még egy jó tanács Mosolygó Liámtól: ha nehéz helyzetben vagyunk, keressünk valakit, aki segítségre szorul, és ajánljuk fel szolgálatunkat, mert az univerzum mindig kiegyenlíti az energia körforgását. Nehéz helyzetünkből tehát saját magunkat emeljük ki azzal, hogy egy másik teremtmény felé szeretettel, elfogadással fordulunk. Minél több ember lelke találkozik az örömben, annál derűsebb lesz a világ körülöttünk.

Minden Afrikában kezdődött - több mint húsz éve, egy piaci szemetes mellett. Mosolygó Liám a férjével élt kiküldetésben Tanzániában. Épp a piacra tartottak, amikor egy hulladékhegy tetején megpillantottak egy vézna kisfiút. Egy félig rohadt banánt emelt ki a szemétkupacból, ám a szeme mosolygott. Liám szóba elegyedett a láthatóan nélkülöző gyermekkel. Azt próbálta megtudni tőle, vajon minek örül. A válasz egyszerű s meglepő volt: „Annak, hogy élek”...