A zalai állatorvos, aki eljutott a brit mocsárvilágba

Mindezt dr. Szinku Mihály zalatárnoki állatorvos mondja, aki választott hivatása mellett helytörténet-kutatással foglalkozik, illetve a népfőiskolai mozgalom keretében folyamatosan tart előadásokat is. Mindezen tevékenységéért a közelmúltban a Zala megyei önkormányzat a Civil társadalomért és a kisebbségekért díjjal tüntette ki.


- Előadásaim általában a történelmi témájúak, de március elején egy szakmai programra kértek fel, az állatról emberre terjedő betegségekről fogok beszélni - foglalta össze röviden. - Ennek mindig van aktualitása, hol a madárinfluenza, hol a kergemarhakórként elhíresült BSE-járvány, de a H1N1 fertőzés is sertésinfluenzának indult. Emellett az élősködők, a paraziták és a férgek kölcsönösen terjednek oda-vissza, tehát van miről szólni. A történelmet mégis jobban szeretem. Most újra előtérbe került a Deák-család, azt próbálom bemutatni, hogyan emelkedtek ki, s miként kerültek Zsitkócról Zalatárnokra, Kehidára, illetve Söjtörre. Deák Ferenc nagysága mellett a család többi tagjáról kevésbé szoktunk beszélni, pedig voltak ott még tehetséges emberek. A haza bölcse unokatestvérének leszármazottjai között találunk egy mérnököt, aki fiatal korában részt vett a Margit-híd tervezésében. Vagy ugyancsak érdemes megemlíteni Deák Jenőt, aki Zalatárnokon született, majd a fővárosba kerülve tanárember lett belőle. Színdarabokat írt és fordított német nyelvből, s ezeket játszották is a XIX. század végén. Neki köszönhetünk egy rendkívül érdekes anekdotakönyvet, amely göcseji dialektusban íródott. Ezt az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója, dr. Monok István segítségével sikerült felkutatni, s újra megjelentetni.

Dr. Szinku Mihály hozzátette, a könyvkiadás kapcsán az elmúlt hetekben-hónapokban több bemutatót is tartott, járt többek között Bakon, Söjtörön, Baktüttősön, Lentiben, illetve Nagykapornakon is. Hetente, kéthetente vállal egy-egy előadást, hivatása mellett ennyire jut ideje.

- Ma már teljesen más az állatorvosi feladat, mint amire annak idején készültem, s amivel eleinte találkoztam is - folytatja. - Amikor 39 évvel ezelőtt a Göcsejbe kerültem, akkor még egy zárkózott közösség élt errefelé, a falusi emberek csak a papot, a tanítót, az orvost és az állatorvost engedték be a családjukba, a gondolataikba, a szokásaikba. Szerencsére nekem megadatott, hogy megismerjem az életüket, erre kellőképen nyitott is voltam. A falu mára azonban teljesen átalakult. Állattartás szinte egyáltalán nincs, a gazdasági állatokat csak a haszonért tartják, a személyes kapcsolat az ember és a jószág között a ló kivételével teljesen megszűnt. Sokszor még a kutyát is nagyon kegyetlen módon, rövid láncon tartják. Ez a változás a mi hivatásunkra is rányomja bélyegét. A szarvasmarhák ellésének segítése egykor rutin volt, hiszen hetente végeztük, de olyan is előfordult, egy éjszaka során kétszer is felébresztettek miatta. Ma talán félévente kell segédkeznünk ilyen esetben.

Dr. Szinku Mihály szerencsésnek tartja magát, hogy néhány éve, a nagy száj- és körömfájás járvány idején bepillanthatott az angol gazdák életébe is. Mint mondotta, eljutott arra brit mocsárvilágba, arra a vidékre, amelyről a Bronte nővérek világhírű regénye, az Üvöltő szelek szól, s láthatta az 1500-as évek végén épült, kőfallal körülvett falusi házakat, amelyeknek nyitott kéményében még ott lógtak a húsfüstöléshez szükséges kampók. Ott értette meg igazán, hogy miben különbözik az ottani világ a miénktől. Az angolok ugyanis büszkék a hagyományaikra és őrzik azt, míg a magyar ember szinte teljesen lerombolta a vidéket.