A Förhénc Egyesület életét is jelentősen korlátozták a világjárvány miatti szigorítások. Elmaradt a nyitott pince rendezvényük, a támogatók bálját sem rendezhették meg, azonban terveik az idei évre is vannak.
Isten részéről megtörtént a kiengesztelődés2019.08.15. 10:00
A kiskanizsai Sarlós Boldogasszony-templomban minden hónap első péntekén gyógyító összejövetelre, kiengesztelődési és családfagyógyító szentmisére kerül sor.
Nagykanizsa – Javában folyik a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom orgonájának felújítása. A költségek várhatóan 3-4 millió forintra rúgnak mire a szakemberek végeznek mindennel, ugyanis a hangszer állapota – szó szerint – lehangoló.
Nagykanizsa, Szepetnek - Két vallási felekezet is ünnepelt vasárnap délután Dél-Zalában: a közösségek felújított templomaikat vehették hivatalosan is birtokba.
Nagykanizsa, Szepetnek - Két vallási felekezet is ünnepelt vasárnap délután Dél-Zalában: a közösségek felújított templomaikat vehették hivatalosan is birtokba.
Nagykanizsa – Folytatódik a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom felújítása, ezúttal a belső tér rekonstrukciójával. Emellett hasonló munkálatok zajlanak a közösségi házban és a förhénchegyi kápolnánál is.