McClane-t megint lefokozták

Nagyon szurkoltam a Die Hard 5-nek, és nemcsak azért, mert az ígéretes nyitójeleneteket Budapesten, részben magyar szereplőkkel forgatták, hanem mert (az előző felvonás után) tartani lehetett tőle, hogy Hollywood megint csak pénzbányászati céllal nyúl a jobb sorsa érdemes brandhez, és tovább laposít egy legendás, iskolateremtő sorozatot. Az arculatromboló rókabőrnyúzás ugyanis már a 2007-es 4. résszel elkezdődött (én például egyetlen emlékezetes képet sem tudok kapásból felidézni az egyébként sikeres epizódból, míg az előzőt, Az élet mindig drágát a valaha gyártott legjobb akciófilmnek tartom), de az 5. próbálkozással sokkal lejjebb süllyeszti a nívót John Moore ügyeletes rendező.

Kezdjük az elején. Moszkvában járunk (legfeljebb mi, magyar nézők tudjuk, hogy valójában Budapesten), ahol McClane apuka (a még mindig energikus Bruce Willis) utcai leszámolásba keveredik. Majd a világ egyik legnagyobb metropoliszában véletlenül összefut titkosügynök nagyfiával (Jai Courtney totál jellegtelen alakítást nyújt), aki természetesen világmegmentő küldetést teljesít éppen. Már itt sejteni lehet, hogy jóval pongyolább sztorit kapunk mondjuk a Nakatomi plázás első McClane-kalandnál, de a kétségkívül szuperlátványos képsorok egy ideig fenntartják a figyelmet. Aztán ahogy telnek a percek és csak nem jönnek a jellegzetesen fanyar beszólások, hiába várunk a két gyilok közötti felszabadító iróniára, vagy kedvenc nyúzott fazonunk „csak hagynátok már békén" attitűdjére, úgy illan el a film kezdeti vonzereje is. Elvégre ugribugri szuperhős-imitátorokból és közhelyes összeesküvés-elméletekből Dunát (bocsánat, Moszkva folyót) lehet rekeszteni, ebbe a kibontatlan, elnagyolt történetbe meg pláne nem volt érdemes belerángatni New York legemblematikusabb zsaruját.

A folytatás ugyanis akciójelenetek alig összefüggő halmaza, a terrorista főellenség motivációi érdektelenek (csak nem robbantani akar?), és hamar lecseng az a kevés várakozás is, amit a pesti épületek, vagy Ganxsta Zolee, Árpa Attila, Kamarás Iván felbukkanása generál. Végeredményben egy teljesen átlagos, anyagilag biztosan szépen megtérülő akciómozit kapunk, korántsem a nézhetetlen kategóriából, de az elviselhetőség egy Die Hard-film esetében nem lehet erény.

Részemről a konklúzió csak annyi, hogy az 1. és 3. rész rendezője, John McTiernan az igazi király.