Kemény dolog a lépcsőn futás, de hasznos, vélekednek a hivatásos lánglovagok

Kőkemény erőpróba a tűzoltók lépcsőfutó bajnoksága, amit a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság évről-évre megrendez Budapesten, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében. A zalai lánglovagokat három nagykanizsai hivatásos tűzoltó, Kránitz Antal főtörzsőrmester, Bellák Tibor törzsőrmester és Németh Attila Gábor törzszászlós képviselte. Utóbbi már igazi veterán, ugyanis 3. alkalommal vett részt a versenyen. Kollégái most voltak először de ahogy Bellák Tibor fogalmazott biztosan nem utoljára. Sajnos, beszélgetésünkre harmadik társuk nem tudott eljönni, így csak Gáborral és Tiborral válthattunk szót.

Németh Attila Gábor a versenyeken való részvételt tanúsító matricákat, Bellák Tibor pedig a menetfelszerelést mutatja.

Az idei immár a 15. verseny volt bocsátotta előre Németh Attila Gábor. Azt gondolom, ezen a megmérettetésen minden tűzoltónak életében legalább egyszer de inkább többször részt kellene venni, hiszen egyértelmű és nagyon pontos visszajelzést ad az erőnlétünkről. Másrészt valahol a munkánkat is bemutatja, hogy adott helyzetben mennyire ott kell lennünk a topon. Ugyanis így, a 3. versenyem távlatában is úgy látom: teljes menetfelszerelésben, tehát bevetési öltözékben, sisakban, acél oxigénpalackkal és légzőmaszkban a lehető legrövidebb idő alatt felfutni a 23. emeletre, nem kis teljesítmény, hiszen 28 pluszkilóról van szó és adott esetben az élet is követelhet hasonló erőkifejtést. Hiszen az emeletes házakban liftet mi nem használhatunk nyilván, a valóságban azért nem rohanunk lóhalálában a 10.-re, hiszen éles szituációban még más eszközök is vannak velünk (például a sugárcső), s az sem cél, hogy a tűzoltó mondjuk, a nyolcadiknál kifáradjon és ne érjen fel időben. De komoly állóképességet követelhet mondjuk, egy avartűz órákon át tartó oltása is. A versenyen, a 23 emelet után bizony, mindenki szó szerint a padlóra kerül. Öt-tíz perc kell a regenerálódáshoz, ami a leghamarabb fekvő helyzetben érhető el.

A verseny után harmadik társukkal, Kránitz Antallal.

Minden versenyek legjobb idejét egyébként 2 perc 23 másodperccel dr. Kanyó Ferenc tűzoltó alezredes érte el. Gábor most 4 perc 19 másodperc, Tibor 5 perc 25 másodperc, Antal pedig 3 perc 50 másodperc alatt jutott fel a legfelső szintre. Valamennyire fel lehet készülni a versenyre, de a budapesti tűzoltók azért némi előnyben vannak, mert mint azt Gábor elmondta a Semmelweis Egyetem épülete, a szó szoros értelmében véve is magasépület. A lépcsőfokok szélesebbek és magasabbak azokhoz képest, mint amilyenekkel Kanizsán találkoznak, másrészt meredekebbek is, amit az újaknak mindig szokni kell. A fiúk elmondása szerint a 3 percen belül teljesítő profik 10 emeletet megfutnak izomból, a többinél meg kettesével veszik a lépcsőket...

A rettentő épület Fotók: Horváth-Balogh Attila

Hogy miért mentem el? Ki akartam próbálni, milyen, s egyfajta bizonyításként fogtam fel hallottuk Bellák Tibortól. Nagyon nehéz volt, az ember ha valahol, hát akkor ott megtapasztalja a korlátait. De sikerült, holott elkövettem azt a hibát, hogy a nyolcadik emeleten felnéztem, hol járok, pedig Gábor mondta, hogy ezt soha ne tegyem. Na, akkor megfordult velem a világ, hogy úristen, de messze vagyok még...

Elvileg egy tűzoltónak bírnia kellene végigfutni a 23 emeletet, mert minden fejben dől el vette vissza a szót Gábor. Persze, amikor az ember először meglátja az óriási épülettömböt, legszívesebben visszafordulna. Aztán amikor bemelegít és készülődik, mindent eligazít, felveszi a légzőmaszkot, majd beáll a vonal mögé, már csak azt várja, hogy megüssék a vállát: Mehetsz! Olyankor mindig hatalmas megkönnyebbülést érzek, mert tudom, hogy úgyis megcsinálom...