Örök harag: meddig tart a Kanizsa-Egerszeg ellentét?

A témához illetékest találni nem egyszerű, érintettet viszont annál könnyebb, hiszen Zala lakosainak majdnem fele Nagykanizsán, illetve Zalaegerszegen él. (A vonzáskörzetről nem is beszélve.) Sokan ráadásul úgy, hogy a másik városból származtak el. Közülük kérdeztünk néhányat: a kanizsaiak és az egerszegiek miért nem szívlelik egymást? Változott-e véleményük a másik dudásról, amikor alaposabban megismerték? És - szerintünk - a lényeg: vajon van-e értelme, létjogosultsága ennek a viszálynak manapság?

Vlaszák Géza, a ZTE FC kapusa tősgyökeres nagykanizsai családból származik. Ráadásul az Olajbányászban nevelkedett, az egyesületben, amely évtizedeken át megtestesítette a kanizsaiságot, ennek szurkolni egyet jelentett az Egerszeg-ellenességgel.

- Már ifi, meg serdülő szinten is éreztem a rivalizálást, kis túlzással az volt a helyzet, hogy nem számított semmi, csak az egerszegieket verjük meg - emlékezett. - Kicsi koromban az jött le nekem, hogy a megyeszékhelyiek a kevésbé ügyes, de sokkal több lehetőséggel bíró, úgymond gazdagabb gyerekek, nekünk pedig kötelességünk minden alkalommal megmutatni, hogy szegény létünkre többet érünk. Amikor a Bányász és a Zete nagyritkán összetalálkozott, az ellentét fellángolt, de ahogy telt az idő, ez az egész lassan elvesztette számomra minden jelentőségét.


A kapus azt mondja, városában sokan megkiabálták , amikor a Zetéhez szerződött, ám azok az emberek, akiknek a véleményére adott, megnyugtatták: a saját előmenetele a fontos, ahhoz pedig kell egy NB I-es csapat.

- Ezen az egész Kanizsa-Egerszeg ügyön húsz éve túl kellett volna lépni, és az a véleményem, hogy az értelmesebbje túl is lépett - folytatta Vlaszák Géza. - Ebben a dologban van szerintem egy fontos tényező: az emberek nem tudják eléggé értékelni, megbecsülni a sajátjukat, mindig azt figyelik, hogy a másiknak mennyivel több, jobb, szebb van; s hogy nem lenne neki, ha tisztességes eszközöket használna, vagy ha nem egyenesen tőlem venné el. Ezt kellene elfelejteni, mindenkinek a saját dolgával törődni: ha az embereket a saját gyarapodásuk tenné boldoggá, s ha ennek érdekében képesek lennének akár mással összefogni is, egyből megszűnnének az ilyen szembenállások. Ma még sokan annak bírnak csak örülni, ha a másiknak valami nem sikerül.

Dr. Harkány Éva pszichiáter élete első 18 évét Nagykanizsán élte le, majd a pécsi egyetem következett, és 28 éve megvan a zalaegerszegi állandó lakcím. Csak mellékesen: a három város közül számára a középső az első számú kedvenc, a két zalai rivális holtversenyes második. Az ember azt hinné: családi alapon magába szívta az egerszegiekkel szembeni csillapíthatatlan ellenszenvet, de...

- Nem, apám egész másra tanított: sok egerszegi barátunk volt, jó emberek ebből a városból - mondta. - Persze, irigyeltem őket, hogy itt már akkoriban volt fedett uszoda, meg lett kőszínház és rendes sportcsarnok, sajnáltam, hogy mindez nem az én városomban történik. De valahol természetesnek is vettem, hogy a megyeszékhely több mindenhez hozzáfér.


Azt mondja: Zalaegerszegen sosem tapasztalta, hogy a kanizsaisága miatt rossz szemmel néztek volna rá, de ez is természetes dolog. A két város viszonyában Kanizsa vesztes helyzetben, tehát az ott élők számára volt fontos a másik szekálása.

- Valljuk be: sokszor nem volt alaptalan, hogy a kanizsaiak Egerszeg nagyobb lehetőségei miatt lázadoztak, de mára ez a múlté - véli Harkány Éva. - Szülővárosomban addig mondogatták az emberek, hogy nekik a megyeszékhely miatt semmi sem sikerül, míg el is hitték ezt, és cselekvés helyett sokszor előre ezzel igazolnak kudarcokat. Sokkal jobb, célravezetőbb lenne az együttműködés lehetőségeit, a településeket összekötő dolgokat keresni a különbözőségek és ellentétek helyett. Kanizsa és Egerszeg együttműködésre van ítélve - de szerintem ezt már az emberek túlnyomó többsége is tudja.

A két város vezetői mindenképpen, Kanizsa és Egerszeg együttműködését néhány hónapja írásba is foglalták. De ettől még a mélyben izzanak ellentétek. Annyi bizonyos, hogy a kanizsaiak többsége haragszik Egerszegre, mert úgy véli: városa történelmi múltja, kereskedelemben betöltött szerepe és mérete mindenképpen megyeszékhelyi rangra predesztinálta volna. De talán a cím nem is lett volna annyira fontos, ha a tanácsi rendszerben a megyei intézmények zömét nem Egerszegen alakítják ki. A megyeszékhely rohamos fejlesztését, az épülő iskolákat, művelődési házakat, gyárakat irigykedve nézte a dél-zalai város lakossága, s jobb híján csinált városnak csúfolták, csúfolják a mai napig Egerszeget.

- Eleinte sokszor megkaptam, hogy csináltvárosi vagyok, de ilyenkor azzal érveltem: minden várost csináltak egyszer - jegyezte meg Pécsi László, a Batthyány Lajos Gimnázium történelem tanára, aki élete első 18 évét Egerszegen töltötte.

- Előfelvételis voltam, így az egyetem előtt behívtak katonának, s Kanizsára kerültem - kezdte Pécsi László, aki a laktanyában sem tapasztalt ellentétet a két város fiai között. - A seregben inkább a nyírségiekkel hadakoztunk, akik sötét zalaiaknak hívtak minket. Az egyetemet követően ismét a dél-zalai városba kerültem. Ekkor szembesültem először a Nagykanizsa-Zalaegerszeg ellentéttel, addig fogalmam sem volt arról, hogy a kanizsaiak nem szívlelnek bennünket. Az idősebb kollégák gyakorta fejtegették, hogy azért Kanizsának kellene lenni a megyeszékhelynek, mert Egerszegnél mindig meghatározóbb városa volt a megyének. Személyemben viszont sosem sértettek meg, sőt, az elmúlt 20 év során rengeteg barátot szereztem.

Dr. Bujtás Csilla is Zalaegerszegen érettségizett, majd az ELTE elvégzése után került Nagykanizsára, s azóta is a dél-zalai városban él.

- Engem igazán sosem érdekelt ez a Kanizsa-Egerszeg ellentét, jóllehet tudtam, hogy sok kanizsaiban némi ellenérzést vált ki a megyeszékhely - jegyezte meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának docense. - Nekem sem rótták fel ezt a hibámat , jóllehet voltak, akik rácsodálkoztak, hogy Egerszeget, Kanizsára cseréltem.

Bujtás Csilla mindenesetre jó példa arra, hogy nemcsak Egerszeg csalt el jó szakembereket Nagykanizsáról, hanem viszont is.

De kanyarodjunk vissza a focihoz, hiszen az elmúlt hétvégén ismét Kanizsa-Egerszeg összecsapást rendeztek, igaz csak az NB III-ban. A vasút pályán valamivel több volt a szurkoló, mint rendesen, ez is jelezte, hogy presztízsmeccsről van szó. Az ellenfél zrikálása ehelyütt nem volt idegen, és vélhetően mindkét városnak jót tenne, ha a jövőben kizárólag a sportpályán rivalizálnának egymással.


KERESNI SEM KELL, AMI ÖSSZEKÖT
Foki Ibolya a rivalizálást kutatta a múltban, de megtalálta a Kanizsa– Egerszeg összetartozás jeleit is. – Engem is meglepett, hogy az együttműködésnek, sőt, a barátságnak mennyi nyoma van a korabeli sajtóban és egyéb helyeken – említette a levéltáros. – Voltak közös üzleti vállalkozások, eljártak egymás vásáraira, ingatlant vettek a szomszéd városban, a polgármesterek megnyilatkozásaikban sosem felejtettek el gesztust tenni a másik felé. Kanizsán pedig élt egy ügyvéd, Fárnek László, aki Egerszeg rendezett tanácsúvá válását két lelkes cikkben is üdvözölte. Bár azt nem tudom, az utcán odahaza milyen reakciókat kapott ezekre... Mindenesetre eszembe jutott: érdemes lenne egyszer azt is feldolgozni, hogy mi minden fűzi össze a két várost.



Kapcsolódó cikkeink: 

Talán ha a török hódoltság nem lett volna... 

Vita volt a leosztott pénzeken 

Régi(?) kanizsai fokozás: hülye, hülyébb, leghülyébb - egerszegi... (jegyzet)