Azok sem unatkoznak, akik otthon nyaralnak

- Én azt mondom, nézzünk néha kicsit közelebbre is, ne csak messzire, ne azon keseregjünk, mire nem jut, ne irigykedjünk arra, aki világ körüli utazást tehet, hanem keressük, sőt, teremtsük meg azt a rengeteg szépséget, ami körülvesz bennünket. Nézzen körül ezen a falunapon, látja, itt Bocföldén is vidám az élet egy ilyen vasárnapon - mondja Iván Csaba (44), aki a feleségével, Veronikával és 16 éves Ágota lányával épp színpadi táncfellépésre készült.

Az Iván család 1995-ben érkezett Bocföldére, a beilleszkedés nagyon jól sikerült. A szülők Zalaegerszegen dolgoznak, kisebbik lányuk is a városban tanul, a nagyobbik Budapesten egyetemista. A családfő fontosnak tartja, hogy segítse a falu életét, önkormányzati képviselőként is dolgozott korábban érte.


- Szeretjük a házunkat, a két kezünk munkáját. Ha kimegyek az udvarra, s végignézek a fákon, a kerten, azt mondom, innen sehová sem vágyom. Más ember ezért nagyon sok pénzt fizet, mi meg csak kilépünk a magunk elképzelése szerint barátságossá tett otthonunk ajtaján és ott a természet - összegzi életérzésüket Csaba, amihez felesége és lánya egyetértőleg bólogat. - Utoljára 2003-ban voltunk a tengerparton, hiányzik ez nekünk, szerintetek? - néz a család nőtagjaira. Nem, érkezik a válasz. Persze Ágota nyaranta táborokat jár, gyűjti az élményt. Bejárta már Magyarország legszebb tájait. Itt pedig verset mond, énekel, táncol.

Ivánéknak fontos, hogy a közösség elfogadja őket, ezért részt vesznek mindenben, amihez hívják őket. Így alakult a társastánc is, amit két éve családi vállalkozásban űznek a csapaton belül.

- Kikapcsol, felszabadít, elfelejtődik minden probléma - teszi hozzá Veronika. Mesélik, a ház előtt modernebb kert, dísznövények ékeskednek, hátul pedig gyümölcsfák pompáznak. A gyümölcsösük termését lekvárrá nemesíti Veronika, a család ízlését kitapasztalva. A birtok 1200 négyzetméter, ad munkát, ha az ember szeretné szépen rendben tartani, mondják.


Szoronganak-e a jövőtől, aggódnak-e a rossz gazdasági hírek hallatán, kérdezem.

- Optimista szorongók vagyunk, azt hiszem - fogalmaz a családfő. - A gyerekek jövőjét néha átgondoljuk, de bízunk benne, hogy megállják a helyüket. Nem szeretnénk, ha külföldön élnének, szeretnénk unokákat, akár együtt is lakhatnánk, ha úgy adódik, mindent meg lehet oldani.

Csaba karbantartó, Veronika dajka, szövetségük erős-nek tűnik, kiegyensúlyozottságuk irigylésre méltó. Ugyanez sugárzik róluk, amikor a színpadon pártában, egyenes derékkal forgolódnak a palotás muzsika hangjaira.- Fiúk kerülgetik-e a lányokat?

- Apósomnak van vadászengedélye, van három puskája, a lila hajú gyerekeket majd ezekkel fogadom... - néz lányára félig se komolyan a családapa.

Utunk során változik a kép, ám a hangulat nem. Zalaszentmihályon járunk, a szombati horgászversenyen.

- Ez a mi nyaralásunk, szerintem ennél jobb hely nincs is - gellénházi 67 éves Horváth László, volt gépésztechnikus jó kedélye könnyen átragadaz emberre. - Az asszonytól kaptam 60. születésnapomra ezt a szentmihályi horgászhelyet, van egy kis kalyibánk a tó partján- meséli, miközben óvatosan helyezi a méretes halszeleteket a bográcsba. - Egész nyáron itt vagyunk, és 28 éve élünk boldogságban - ad hátteret bámulatos hangulatára.


Pedig kacifántos a sztorijuk, s amilyen kedves emberek, még azt is megengedik, hogy leírjam: szóval házaspári cseréről van szó. Az egyik férje elment a másik feleségével, így maradtak ők ketten. Amúgy jóban van mindenki mindenkivel, 4 gyereket neveltek fel, mára van 12 unoka.

- Ez bajai lesz, gyufatésztával - hallom a Mocsári nyehőcék csapatától, amikor belepillantok a bográcsukba. A három vidám úr - Varga István, Hordós József, Horváth Zsolt - arról biztosít, itt, a tóparton a legjobb, bár a Balatonra el-elruccannak.

- Szegény ember nyara. Egyszer voltam Keszthelyen, de eltévedtem - ugrat Zsolt.

Miközben a különb-különb féle halászlevek készülnek, a tavat gondozó zalaszentmihályi, 350 tagot számláló horgászegyesület vezetőjével, Adorján Jenővel sétálunk körbe. (A horgászok szombaton 109 kiló halat fogtak ki a szentmihályi tóból, a 27kilós rekordot ifj. SziliZoltán állította be, a legnagyobb pontyot Nagy László emelte ki.)

- Vannak itt hatalmas harcsák, de azokat a vízben lévő bokrok, növények miatt lehetetlen kifogni - csatlakozik hozzánk Sényi Zsolt, civilen festő, aki már gyerekkorá-ban megfertőződött a horgászattal, most épp a fián a sor, hogy bekapcsolódjon a családi hobbiba. Tudni kell, a halat fényképezés után mindig visszaengedi, előfordult, hogy két év múlva találkozott ugyanazzal a példánnyal.


- Szeretem még a pölöskei tavat is, Somogyban Háromfa, Baranyában Merenye a kedvencem. Ellennék én a tópartokon, de a családot azért elviszem nyaralni. A Balatonra járunk, megszokott helyünk van - tájékoztat, amikor kikapcsolódási szokásairól faggatom.

- Mi baráti társasággal evezni járunk a Dunára, Tiszára. Egyszer- egyszer 50-60 kilométert teszünk meg, nem is kerül sokba ez a passzió - válaszolja ugyanerre a kérdésre Adorján Jenő, akinek most épp nincsen túl sok ideje, a horgászegyesületet, a tavat szeretné minél jobb állapotba hozni, hadd jöjjenek ide minél többen. (Ez a tó 1983 óta létezik, egy tőzegbánya helyén alakították ki103 hektáron.)

Jenő szövetségese alelnökként Cziráki Gábor.
- Szívügyünk, itt tanultunk meg úszni. Bedobtak, ha kijöttünk, azt jelentette, tudunk - mosolyog Gábor, aki eddig Jamajicába jutott legmesszebbre, ami a nyaralást illeti. Manapság mezőgazdasági vállalkozóként értelemszerűen elég sok gond nyomasztja. Őt a tó tavasszal és télen látja csak.

- Víziszonyom van - viccelődik.

A stégen ifjakkal találkozom.
- A nagyinál nyaralok, máshova nem is megyek - mondja a kilencéves egerszegi Kiss Máté, miközben egy törpeharcsa szájából varázsolja ki a horgot. Mit mondjak, szakszerű.







Ki tiltja meg, hogy saját falunkban, városunkban nyaraljunk? (Arany Horváth Zsuzsa jegyzete)
Nem hinném, hogy újat mondok az alábbi idézet igazságát hangoztatva: meg kell tanulnunk megbecsülni azt, ami a miénk. Hajlamosak vagyunk valami másra vágyni annál, mint amit birtokolunk. Úgy vagyunk összerakva, főleg mi magyarok látszunk a kívánatosnál borúlátóbbnak. Ami a szemünk előtt van, nem oly becses, mint amit nem érhetünk el. Ha a nyár szó elhangzik, fújtató paripává ágaskodik a lelkünk, ami annyit tesz, útra kellene kelni. Mert így szokás. Aztán a havi rezsi és a fizetés összegének olykor összeegyeztethetetlen egyenlege józanít ki. Tudom, ez már önmagában elég ahhoz, hogy búcsút intsünk maradék optimizmusunknak De ettől még... Nyaralhatunk. Itthon. Ahhoz sosem késő. Csak az életvitelen kell picit módosítani. Mondjuk, azért is üljünk ki a teraszra egy csésze kávéval, azért is nézzünk más szemmel a magunk nevelte leanderre, elvégre ugyanilyenek szegélyezik a legtöbb olasz utcát, vagy tengerparti  sétányt. Aztán ki mondta, hogy nem nyaralhatunk a saját városunk saját strandján? Elvégre ugyanazt a könyvet elolvashatjuk ott is, csakúgy, mint az adriai fövenyen. Azt se tiltja senki, hogy felkapaszkodjunk a közeli dombhátra, s körülnézzünk. A messzelátást bizonyítottan szereti a szem. Zala egyébként is tele van titkos természeti csodákkal. Alig teszünk meg pár kilométert, tóba, patakba botlunk. (Lásd a grafikont.) A víztükör megint csak gyógyító. Akkor is, ha úszással, vagy horgászbottal borzoljuk, s akkor is, ha csak nézzük.



Minden, ami Balaton


Nyár 2011


További zalai programok itt!


Fesztivál 2011


Turizmus dosszié