Belföld

2007.05.31. 02:28

Gyalogolni sosem késő

Zalaegerszeg (mh) - A mozgás népszerűsítése az idősek körében, továbbá a parlagfűmentesítés szerepelt témaként azon a civileket megszólító fórumon, amit tegnap szervezett az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézete az MMIK-ban.

Magyar Hajnalka

Az Országos Egészségfejlesztési Intézettel közös programra időseket gondozó intézmények szakembereit, klubok, civil önsegítő szervezetek, sportegyesületek képviselőit hívták meg, hogy felvértezzék őket a szükséges ismeretekkel, aktuális információkkal.

Ennek jegyében bemutatták a Gyaloglással az egészségesebb idősödésért című kiadványt, előadás hangzott el a mozgás idős korban betöltött élettani jelentőségéről, továbbá a civil szervezetek számára kiírt parlagfűmentesítési pályázatról, amit a Parlagfűmentes Magyarországért tárcaközi bizottság írt ki az ÁNTSZ-szel közösen. A sikeres pályázók 50-500 ezer forint hozzájárulásban részesülhetnek a fertőzött területek felderítésében, a mentesítés ellenőrzésében és a lakosság tájékoztatásában végzett munka támogatásaként. A pályázat beadási határideje június 4. S ha parlagfűmentes, gondozott a környezetünk, jól esik a séta is.

- Célunk, hogy az érett korosztály egészségesebben, de legalább jobb közérzettel élje át az idősödés éveit, amikez nincs is jobb és egyszerűbb módszer, mint a gyaloglás - mondja Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, az Egészségfejlesztési Intézet osztályvezetője, az időskori gyaloglómozgalom lelkes patrónusa. - Hiszen mindenkinek ott a két lába, még ha néha fájósnak, nehéznek érzi is. Fontos a jó cipő, emellett már csak egy kis akaraterőre van szükség. Ez utóbbit nagyban serkentheti, ha közösségben gyaloglunk. Csak egy kis szervezésen múlik, és a Lekvár utca lakói vagy a nótakör tagjai máris élvezhetik a kíméletes testmozgás minden örömét és üdvös hatását. A jó példa ragadós, nézzünk csak körül, ha a szomszéd, akinek még fájósabb a lába, netán a hátsója is termetesebb, mégis képes gyalogolni, mi miért ne próbálnánk meg? Hetente 1-3 alkalommal minimum fél óra gyaloglással már sokat tehetünk a saját egészségünkért.

Ezek is érdekelhetik