Állatvilág

2009.07.29. 12:41

Artúr, a hős

ZH - Azon a jeles május 1-jei napon, amikor cipősdobozban hazahoztuk az aprócska puli-pompont, még nem tudtuk, hogy egy kékvérű házőrzővel gyarapodott a családunk.

Fincza Zsuzsa

A postás, az újságkihordó és a szórólapterjesztő a megmondhatója, hogy Artúr (e nevet találtuk hozzá méltónak) nem csak ímmel-ámmal végzi a munkáját – már kézilabdányi kutyanövendék kora óta hivatásának tekinti, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket beígérő ugatással ijesszen el mindent és mindenkit, aki egy méter távolságban megközelíti az otthonunkat. 

Amúgy érdemes figyelni a jelzésére, főleg éjszaka, amikor mindenféle naplopó útonállók járják a környéket, más munkával megszerzett vagyonkájára fenekedve. Pár napja, hajnali kettő és három között olyan hisztérikus ugatást rendezett, hogy az utcában mindenki félbeszakította éjszakai pihenését, s arra gondolt, biztosan rossz szándékú betörőbanda jár a kertek alatt. 

Férjurammal mi is rémülten ültünk fel az ágyban. Először kikukucskáltunk a teraszajtón, de nem láttunk semmit. Aztán felkapcsoltuk a villanyt, hadd lássák a zsiványok, ébren a ház népe. Artúr egy árnyalattal sem vette lejjebb a hangerőt. Kisettenkedtünk az udvarra, a kutya egyenesen a garázsajtóhoz rohant, felugrált rá, és újból rázendített a betörőriasztó mondókájára. Megtorpantunk: a lókötők a garázsban vannak. 

„Fel kéne hívni a rendőröket!” – súgtam a ház urának. 
„Menj, hívd a rendőröket!” – harsogta válaszul. Hadd hallja, aki a garázsban lapul. Motoszkálás zaja szűrődött ki az épületből, hatására Artúr erősebbre vette a hangerőt. 

„Bemegyek, hozok egy kést”, közöltem jelbeszéddel, belopakodtam és kihoztam a két legnagyobb halefet, ami létezett a háztartásban, s zsebre vágtam a mobilomat is, ha kell, hívni tudjam a zsarukat. 

„Halló, ki van odabent?” – süvöltött az immár felfegyverkezett férj. Semmi válasz.

 „Nyisd már ki azt a francos ajtót!” – morogtam életem párjával, s késsel a kezemben, ahogy a karatés filmekben láttam, harci pózba vágtam magam. 

Artúr a látványtól extázisba esett, s majd´ szétkaparta az ajtót. 

„Vigyázz, nyitom” – súgta a bátor férfiú, s az ajtó lassan emelkedni kezdett. Még nem ért fél méter magasságba, amikor függőlegesen tartott farokkal kisétált a garázsból Millike, a kis fekete cicánk, s méltatlankodni kezdett, persze csak a szemével: „Már megint bezártatok ebbe a büdös garázsba, legközelebb egerésszetek magatok!”. Elsétált Artúr előtt is, s megérintette az izgatottan toporgó kiskutya orrát a farka vízszintesre görbített végével: „Kösz, hogy szóltál nekik!” Másnap Artúr kapott tőlem egy kizárólag belül hordható „Cicamentő” medáliát, csirkecombból készült, ünnepi panírral. Néha eszembe jut: de jó, hogy nem hívtuk ki a rendőröket...     

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!