Zenei hírek

2013.05.26. 19:25

Kölcsön dobossal veszi fel lemezét a Tyr

George Kollias játssza fel a Feröer-szigeteki Tyr zenekar legújabb albumának dob részeit. Az egyelőre még cím nélküli nagylemez ősszel jelenik meg.

Gyuricza Ferenc

A Tyr azért volt kénytelen külsős segítséget igénybe venni, mert a dobos Kari Sterymoy ez év elején15 évnyi közös munka után megvált társaitól. A Tyr tagjai egy közleményben számoltak be arról, hogy a dobos a 2008-ban szerzett hátsérülései miatt többször is kénytelen volt pihenőt tartani, emiatt hátráltatta a közös munkát. A helyzet olyannyira komollyá vált, hogy végül a szakítás mellett döntöttek. A zenekar egyelőre még nem találta meg új állandó ütősét, ezért a következő, immár hetedik stúdiólemez anyagát George Kollias játssza fel. A görög nemzetiségű dobos korábban a Nightfall és a Sickening Horror tagja volt, 2004 óta pedig a death-metal egyik legjobb csapatát, a Nile együttest erősíti.

A Tyr az egyelőre még cím nélküli új albumát Dániában veszi fel, míg a produceri munkákat Jacob Hansen végzi, aki korábban többek között a Volbeat és a Mercenary nagylemezeit is készítette. A nagylemezen egy The Lay Of Our Love című dal is helyet kap, amelyben a Leaves' Eyes énekesnője, Liv Kristine egy duettet ad elő a Tyr frontemberével, Heri Joensen-nel. Az együttműködés kettejük között nem új keletű, ugyanis a 2012-es Wacken Open Air fesztiválon a Tyr énekese csatlakozott ideiglenesen a Leaves' Eyes zenekarhoz.

A Tyr új albuma az ősz folyamán jelenik meg, amikor a zenekar európai turnéra is indul. A Finntroll és a Skalmöld zenekarokkal közös koncertsorozat lesz magyarországi állomása is, a három csapat szeptember 13-án lép fel a budapesti Club 202-ben.

Ezek is érdekelhetik