Zalaegerszeg

2017.07.19. 17:02

A megyei kórház felújításáról

ZALAEGERSZEG - Négy ellenzéki párt és egy civil szervezet helyi vezetői tartottak sajtótájékoztatót szerdán a megyei kórház kerítése előtt, a befejezetlen kardiológiai szárnynál „Miért áll a kórház felújítása?” címmel. Szintén a fenntartó ÁEEK közleményben jelentette be a kórház fejlesztésének folytatását.

Hajdu Péter

A sajtótájékoztatón Kiss Ferenc, az MSZP városi elnöke előrebocsátotta, nem a kórháznak szól a kritika, elismerésük az ott dolgozók munkájáért. Mint elmondta, információja szerint 8 milliárd forint áll rendelkezésre a beruházásra, de 2015 novembere óta áll a munka. – Az itt dolgozók is joggal várhatják, hogy az állami pénz határidőre és hatékonyan kerüljön felhasználásra – így Kiss Ferenc. Keresztes Csaba, a DK választókerületi elnöke szerint az országban a legfontosabb feladat ma az egészségügy fejlesztése. Ne fordulhasson elő, hogy 85 százalékos készültségi fokban leáll egy fejlesztés, tette hozzá. Emlékeztetett, hogy Vigh László országgyűlési képviselő több sajtótájékoztatót tartott a kórházban, ugyanakkor szerinte nem erre, hanem befejezett fejlesztésekre van szükség. Dr. Paksy Zoltán, az LMP önkormányzati képviselőjének véleménye szerint ma rosszabb a helyzet az egészségügyben, mint a sokat bírált Gyurcsány-kormány alatt. Országos ügyet említett: a kormány 9 milliárdos programot akart lebonyolítani a kórházak CT-beszerzésére, aminek a végén 30 milliárdos összeg jött ki. Molnár Tibor, az Együtt regionális igazgatója arról beszélt: szervezetük számítása szerint  12 ezer milliárd forintot loptak el közbeszerzéseken, cégvásárlásokon, törvényesítve a kormányfő érdekkörének embereivel, állította. Dr. Kocsis Gyula, az Együtt Zalaegerszegért Egyesület elnöke tapasztalatairól elmondta, hogy a kórházban lelkiismeretesen álltak mellé, és a civil szférának is nagyon fontos a kórház, szeretnék, ha mielőbb véget érne a jelenlegi áldatlan állapot.

Szerdán közleményt adott ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az MTI-nek, eszerint várhatóan szeptemberben folytatódik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fejlesztése. A kórház a kardiológia és a szívsebészeti centrum kialakítására és infrastruktúrafejlesztésre korábban 4,9 milliárd forintot kapott a TIOP uniós forrásából. Mivel a projekt megvalósítási költségét a keretösszeg nem fedezte teljesen, a kormány 2016 októberében további 2,344 milliárd forintot biztosított e célra hazai forrásból. Ez utóbbi összeg felhasználása érdekében a végéhez közelednek a közbeszerzési eljárások. A kivitelezési munkákhoz keresik a műszaki szakértőt. A nyertes vállalkozással a szerződést várhatóan augusztus 1-jén írják alá. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés indítása szeptemberben várható, a kórház fejlesztési munkálatai a tervek szerint 2018. december végére zárulhatnak le. Az ÁEEK közölte: a kormány a rendszerváltás óta a legnagyobb, 500 milliárdos fejlesztést hajtotta végre az egészségügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!