A szeretet kevés, szaktudás is kell

Az európai népesség 10-15 százalékának életét valamilyen fogyatékosság nehezíti. Minden progresszív törekvés szerint ma az az álláspont, hogy a felnőtt társadalom akkor tud elfogadóvá válni a fogyatékosságok iránt, ha már gyermekkorban megkezdődik az erre való érzékenyítődés, a szociális tanulás.

Vagyis ha a fogyatékkal élőkkel együtt nevelkednek az egészségesek. Ezt nevezik integrációnak. Mindig vannak azonban olyan speciális szükségletű gyermekek, fiatalok, akiknek az igényei csak speciális intézményben - szegregáltan - elégíthetők ki. A Zalaegerszegi Nyitott Ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény mindkét típusú ellátásban szerepet vállal.

Az intézmény igazgatója, Stummer Mária oligofrénpedagógia-szomatopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, okleveles pedagógia szakos tanár - mindenki csak Maraként ismeri - az elmúlt tanév végén kiemelkedő oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkája elismeréseként Apáczai Csere János díjat vehetett át az EMMI miniszterétől, Balog Zoltántól és Palkovics László államtitkártól.

Stummer Mária: Azt tanultam a családoktól, hogy az életélményekből tudunk erőt meríteni, azok segítenek tovább lendíteni a holnapot
Fotó: Katona Tibor

- Bár egész szakmai tevékenysége a fogyatékosságügyhöz kapcsolódott, ezt az intézményt öt éve igazgatja. Hogy került 26 éve a gyógypedagógia bűvkörébe?

- A pályaválasztás időszakában került a látókörömbe ez a szakma - inkább talán hivatás -, és amikor érettségi után egy évet Nagykanizsán az enyhe fokban értelmi sérült gyermekeket nevelő-oktató iskolában mint napközis töltöttem, teljes mértékben elköteleződtem irántuk. Ebben szerepe volt azoknak a nagyszerű mentoroknak, akikkel a mai napig szoros a kapcsolatom. Akkor még főiskolai keretek között zajlott a gyógypedagógus képzés, és kezdett kibontakozni egy új irányzat a gyógypedagógiában, a korai fejlesztés. Ez a szakterület - ma már korai intervenciónak nevezzük - az eltérő fejlődésű gyermekek életének arra a korai, 0-5 éves korig tartó időszakára fókuszál, amikor nincs a köztudatban ismert, nevesített intézményes segítségnyújtásra lehetőség. Az anya általában otthon van a gyermekkel, de szüksége van kapaszkodóra, hozzáértő támogatásra. Korai interventorként nemcsak a gyermekkel, hanem az egész családdal foglalkozunk. A szülőket nyugtalanítja, mi lesz a gyermekükkel óvodás és iskolás korában, és majd később. 1990-ben az újonnan létesült intézményben, a zalaegerszegi Gyógypedagógiai Központban ezen a területen kezdtem el dolgozni. Már a gyakornoki időszakban lehetőségem nyílt tapasztaltabb kollégáimmal való együttműködésben, később pedig egyedül is publikálni, mai napig érvényes szakmai eredményeket papírra vetni, tapasztalataimat közreadni. A 21 év alatt, míg ezen a területen dolgoztam - tegyük hozzá, hogy ugyanebben az épületben - közel 100 családdal találkoztam. Nem is volt könnyű feldolgoznom azt, hogy ma ez a szakterület már nem tartozik az általam igazgatott intézmény égisze alá.

- Hogy foglalhatná össze az itt szerzett tapasztalatait?

- Ennek a tevékenységnek a leglényegesebb sajátossága a komplex családgondozás. Olyan családokról van szó, ahol a gyermek megszületését követően rövid időn belül diagnosztizálható, hogy feltehetően fogyatékos életút várható - súlyosabb mentális elmaradásra, vagy fogyatékosságok halmozódására kell számítani. Persze a sajátos nevelési igény sokféle változatával találkozunk, az enyhébb tünetek előfordulásától az extrém zavarokig. A gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógus sokkal inkább terapeuta, mint hagyományos értelemben vett tanár. Az óra nem 45 perc, és ott jelen lehet szülő, testvér, más családtag. A gyermekkel való konkrét foglalkozáson túl a szakember résztvevőjévé válik a családok lelki küzdelmeinek is.

- A Pécsi Tudományegyetemen szerzett másoddiplomája szakdolgozatát ennek a témának szentelte.

- A szülők óhatatlanul több kritikus lelki stádiumon mennek keresztül attól kezdve, hogy szembesülnek gyermekük átlagtól való eltérésével, de lelki egészségvédelmük megoldatlan - megfelelő felkészültség hiányában - az általuk igénybe vett intézményekben. Az a gyógypedagógus, aki ettől a korai időszaktól kíséri a család életét, mégis tud kapaszkodót nyújtani, mint hogy akarva akaratlanul részesévé válik mindennapjaiknak, és közreműködik a felmerülő lelki nehézségek leküzdésében. A sérült gyermek családjával való foglalkozás során a kulcsszó a mobilizáció: minden családnak vannak mozgósítható erőforrásai, melyek révén a gyermek elfoglalhatja helyét, szerepét a családban. Minthogy óraadóként felnőtt értelmi fogyatékosokkal is foglalkozhattam, lehetőségem nyílt közös gyökerű, mégis különböző életutak megismerésére, ami kiszélesítette a látókörömet. A szülők számára érzékelhetővé kell tennünk, hogy meg kell mutatkozniuk, ki kell lépniük az otthon falai közül, lehetőleg palástolás nélkül, respektálva azt, hogy ez számukra nem könnyű feladat. Közös ünnepléseink során megtapasztalhatják, hogy van derűre is alkalom bőven, lehet úgy szervezni az életet, hogy öröm, vidámság és nevetés is legyen benne - de ez egy folyamat, szoros együttműködés sikereként alakulhat csak ki. Az óvodás életkor vége felé kezdik a szülők reálisan látni a nehézségek között a lehetőségeket. Azt tanultam a családoktól, hogy az életélményekből tudunk erőt meríteni, azok segítenek tovább lendíteni a holnapot.

- Beszéljünk arról az intézményről, amit igazgat, s további terveiről is.

- A Nyitott Ház EGYMI-ben most speciális óvodai nevelés, fejlesztő nevelés-oktatás és pedagógiai célú rehabilitáció folyik. Az egyik óvodai csoportban főleg az autizmus spektrumzavar diagnózisú, a másikban pedig mozgásfogyatékos, értelmileg akadályozott gyerekek vannak. Évről évre 20 óvodással számolunk. Közel 40 főt érint az értelmileg legsúlyosabban sérült gyerekek részére is biztosított iskolarendszerű, illetve az egyéni tanrend szerinti foglalkoztatás. A többségi intézményekben tanuló, sajátos nevelési igényű diagnózissal, szakértői véleménnyel bíró több mint 100 gyermeknek nyújtunk gyógypedagógiai segítséget. Komoly szervezési feladat a különböző életkoroknak megfelelő, különböző helyszíneken zajló ellátás biztosítása Zalaegerszeg és a járás területén. A gyógypedagógiai intézmények misztikuma félelmet, ódzkodást vált ki az emberekből. Aki belép intézményünkbe, kellemes, derűs környezetet talál, nyugodtan várakozó, beszélgető szülőkkel, egyik foglalkoztatóból a másikba közlekedő gyerekekkel. A saját élmény fontos abban, hogy rangjára emelje a gyógypedagógiai nevelést-oktatást. Munkánkat alapítványok, vállalkozások és magánszemélyek is támogatják. A Remény gyermekei Alapítvány szervezésében ezen a nyáron már tizennyolcadszor rendeztük meg családos táborunkat. Ott kaphatunk igazán betekintést abba, milyen időigényes és fizikailag-szellemileg igénybe vevő a családok számára a sérült gyermek gondozása. Minden támogatást megérdemelnek, s bár részesülnek kedvezményekben, juttatásokban, az azokhoz való hozzájutás körülményes, néha megalázó. Az az összeg, amihez így hozzájuthatnak, töredékét sem éri el annak a költségnek, amit egy egész napos ellátást nyújtó szociális intézménybeli elhelyezés jelentene. Terveim között szerepel ifjú gyógypedagógusokat elindítani és mentorálni a pályájuk elején, s tanítani a gyógypedagógia mesterfogásait. Minden pályakezdőnek nagyon fontos, hogy egy tapasztalt és hiteles személy beleplántálja, hogy a szeretet és a türelem nem elég, kell a szaktudás is. Mára sok ága lett a gyógypedagógiának, mindenki megtalálhatja a helyét, de munkálkodni kell annak érdekében, hogy meglássák a fiatal gyógypedagógusok, hogy a klasszikus gyógypedagógia területén is érdemes gyökeret verni. Mióta vezető vagyok, nincs időm írni, de úgy tapasztalom, hogy erről a posztról jobban van módom az általunk ellátott családok érdekeit képviselni.

- 1990-ben, az épület terveiről hallva tiltakozást szerveztek a közeli házak lakói a megépülése ellen.

- 2016-ban, az intézmény szomszédságában, a Bóbita játszótéren egymás mellett játszanak a sérült és egészséges gyermekek, látom a kölcsönös közeledés jó példáit a szülők részéről. Eredménynek tartom, hogy az intézmény környezetében már egyre többször nem pejoratív értelemben beszélnek a sérült emberekről.