Vissza a szülőfaluba!

A húszas évek elején elkezdték ugyan az Egerszegre vezető összekötő út földmunkálatait, de megunták a dombfaricskálást és idejekorán abba is hagyták. Így megmaradtak Nemeshetésnek, amelyiken nem száguldoznak át a kamionok, s ha betéved egy-egy idegen autó, rögvest felfigyelnek rá a falubeliek.

Valaha jelentős település volt, 1935-ben 249 házzal, 1941-ben 1102 lakossal büszkélkedhetett, s még 1970-ben is, amikor a szerepkör nélküli lefokozott, minden jelentős létesítményétől megfosztott falvak szégyenpadjára száműzték, 775 nemeshetési polgárt írtak össze a népszámláló biztosok. Ma alig 280-an lakják. Nyolcvan évvel ezelőtt lakóházból volt majdnem ennyi.

- Hogy megy a soruk? - kérdem a falu első emberétől.

- Nem akarom elkiabálni, de kicsit jobban. A bajba jutott, eladósodott önkormányzatok istápolása után azok is kaptak egy kis támogatást, akik jól gazdálkodtak. Mi mindig beosztottuk a filléreinket, s ha kevés volt a pénzünk, megtoldottuk munkával. Most kaptunk pluszban közel hárommillió forintot, hozzáteszem: megérdemelten - osztja meg örömét Magyar Kálmán polgármester. - Van helye a pénznek, hiszen, mint általában, most is nagy munkában vagyunk, őszre szeretnénk végre befejezni a kultúrházunk felújítását. Március végére már kicseréltük az összes nyílászáróját, hamarosan új bútorokat veszünk bele, az udvarát is parkosítjuk, hogy a 4. gesztenyefesztivált már tipp-topp körülmények között tarthassuk meg.

Nemeshetési látkép. Útjain nem száguldoznak  kamionok, nyugodt környezetet kínál. A vidék páratlan szépsége sokakat visszacsábít

Tíz közmunkásuk serénykedésének is hasznát látta a falu, a segítségükkel úgy kitakarították a hegyi utakat, akár egy korzón járnak rajta fel az öreghegyi pincesorra a gazdák. Főleg, hogy az ősszel befejezett villamosítás után immár komfortos körülmények között szőlészkednek, és gondozzák a híres hetési szelídgesztenyést. A faluközpont - a legendás Falukúttal, előtte az emlékkereszttel, és a messze földön híres puritán stílusú templomuk kertje is saját erőből és a közmunkásaik keze nyomán született újjá.

Nem hagyják futni a pályázatokat sem, a legutóbb a Vidékfejlesztési Alapból 10 millió forintot nyertek, amit az eléggé leharcolt, immár tízéves falugondnoki kisbuszuk lecserélésére fordíthatnak. Sok ezer kilométert megtettek már a régi furgonnal, Búcsúszentlászlóra vitték-hozták a gyerekeket, szállították a betegeskedőket, és intézték a település minden fontos és apró-cseprő ügyes-bajos dolgát.

- Jól jön az új járgány, hiszen egyre több a dolga a közösségi rendezvények előkészítésében, lebonyolításában is - közli Kovács Lászlóné alpolgármester, az említett események fő szervezője. Ottjártunkkor éppen húsvétra készülődtek, tojást pingáltak, figurákat készítettek, és a tavaszi ünnephez kapcsolódó víg játékokkal múlatták az időt.

A szakszerű dekorációkészítéshez hozzáértő útmutatást is kapnak.

- Szüleim nemeshetésiek, bár ők elköltöztek innét, a nyarakat általában a nagyszüleimnél töltöttem. A legszebb gyermekkori emlékeim fűznek ide, természetes hát, hogy örömmel jövök haza és segítek a közösségi programokban - árulja el Takácsné Óvári Edit, a zalaegerszegi Űrhajós úti óvoda pedagógusa, aki számos kiállításon bemutatta már sókerámiából készült remekeit. Akkor éppen a hetési gyerekeket tanította húsvéti figurákat készíteni.

Magyar Kálmán polgármester és Kovács Lászlóné alpolgármester faluközpontban, a falukútnál és az emlékkeresztnél (Fotó: A szerző)

Jó jel, hogy ez a szívesen visszajövök a faluba jelenség, egyre gyakoribb Nemeshetésen. Magyar Kálmán polgármester például hosszú éveken át dolgozott, és lakott Zalaegerszegen, Kovács Lászlóné alpolgármester pedig fővárosi évtizedek után költözött vissza szülőfalujába. Miként az is örvendetes, hogy a település boldogulásához vezető út egyengetésében is szerepet vállalnak.

- Igyekszünk színt vinni a mindennapokba, próbáljuk vonzóvá tenni a falusi életet. Hátha kedvet kapnak hozzá a fiatalok! Hadd lássák, minálunk nemcsak gyönyörű környezetben, hanem nagyszerű közösségben is élhetnek így Kovács Lászlóné, akivel ezek után fel is baktatunk a hegyhátra, hogy saját szemünkkel győződjünk meg a vidék páratlan szépségéről. Útközben még a Kovács család büszkeségét, a régi használati tárgyakból álló, múzeumnyi gyűjteményüket is megmutatja. Szándékaik szerint kiállítást rendeznek majd belőle a felújított kultúrházban.

- Ez egy igazi nagy alföldi kasza - veszi le a műhely faláról és mutatja a legnagyobb becsben tartott szerszámot a házigazda, Kovács László, aki Budapesten született, a Jászságban nevelkedett, végül felesége szülőfalujába szeretett bele. - Atyai örökségem, a múlt század elején még az öregapám is ezzel járt summás munkákra. Amúgy a több száz régiség mindegyikéről van egy történetem, tudom melyik mikor és hol készült, ki volt a gazdája. Az öreg szőlőprésbe például az 1906-os évszámot vésték, de vannak ennél régebbi eszközök is a birtokunkban.

- Bár Budapesten neveltük fel a gyerekeinket, a nyarakat mindig a hetési mamánál töltötték. Ez mindig nagy élmény volt számukra, ezért őszintén örültek, amikor megtudták, hogy visszaköltözünk a szülőfalumba - meséli Kovácsné. - Így az unokák is ebben a faluban tölthetik a vakációt. Szerettek nálunk nyaralni, ugye gyerekek?

És a négy és fél éves ikerpár, Linda és Zsiga az eperfáról süvölti vissza: "Igen! Szeretünk! " Sőt, imádnak, mert, mint megjegyzik: itt mindent szabad , amiben van ugyan némi túlzás, de a városi élet korlátaihoz képest valóban maga a gyermekparadicsom.