Zalaegerszeg

2011.09.22. 15:18

Bölcsődei kozmetika

Közel tízmillió forintot költött a megyeszékhelyi önkormányzat három bölcsőde felújítására. Az avatóünnepségek sorozata szerdán kezdődött el a Petőfi utcai, Cseperedő Bölcsődében.

Szabó Judit


A Cseperedő Bölcsődére  2006-ban 56 millió  forintot költött az önkormányzat  (nyílászárókat,  járólapokat és bútorzatot cseréltek, tetőt szigeteltek), ám elmaradt a csoportszobák padlójának megújítása  említette Makovecz Tamásné, a Cseperedő Bölcsőde vezetője.  Ezt pótolták a közelmúltban, és kicserélték a villamos szekrényeket   intézményi és városi forrásokból (költségvetési és bizottsági pénzek, Dékány Endre képviselői kerete),    valamint  a szülők támogatásával.

Az avatóünnepségen Gyutai Csaba polgármester  jó döntésnek nevezte, hogy a közgyűlés  nem vonta el tavaly az intézmények év végi pénzmaradványát. E forrásokból ugyanis elvégezhetők olyan kisebb, kozmetikai beavatkozások, amelyek korábban kimaradtak a nagy felújítási programokból  tette hozzá.  

Az ünnepségen Sümegi László, az önkormányzat  szociális bizottságának  elnöke elmondta, hogy a kormányzat  pályázatot írt ki bölcsődei fejlesztésekre. Ideális feltételek esetén  Zalaegerszeg is támogatást kér a férőhelyek bővítésére. Erre  nagy szükség van a városban.

- Négy  bölcsőde működik Zalaegerszegen, s ezek mind a  368 férőhelye foglalt, sőt, 83 gyermek vár felvételre    - vázolta Prenner Zsuzsanna, az Egyesített Bölcsődék vezetője.  - A fenntartó egyelőre keresi a fejlesztés lehetőségét valamelyik meglévő intézményegység  bővítésével. Kivéve éppen a Cseperedő Bölcsődét, ahol nincs hely újabb férőhelyek kialakítására.

A másik három közül kettőben a Cseperedő Bölcsődéhez hasonlóan ünnepségre készültek a napokban. Az Űrhajós úti intézményben a több mint  3 millió forintból térkövezett  udvart avatták csütörtökön, pénteken pedig   játszóházat adnak át a városvezetők  a Napsugár úti tagintézményben.

-  A játszóház olyan többletszolgáltatás, amely lehetőséget biztosít a szülőknek, hogy együtt legyenek a gyerekekkel bölcsődei gondozónő jelenlétében  - mondta Prenner Zsuzsanna.    - Ez  kikapcsolódást jelent  a szülőnek, de arra is jók ezek  az alkalmak, hogy   szakembertől kérhessenek   tanácsot nevelési kérdésekben. A szolgáltatás  térítésköteles, az óradíj ugyanakkor nem magas,  300 forint, hogy minél többen eljöhessenek.  A Napsugár úti bölcsődében kialakított játszóházban  a közeljövőben megteremtjük a fogyatékkal élő, négy év alatti  gyerekek fogadásának lehetőségét is.


Az önkormányzat az elmúlt években  jelentős beruházásokat végzett a bölcsődékben. Rendbe tették az épületeket és a  csoportszobákat, de azóta is zajlottak  kisebb munkák,  amelyek kimaradtak a nagy felújítási programokból. Prenner Zsuzsanna elmondta, hogy egyetlen jelentősebb beavatkozás  van hátra: a Napsugár úti bölcsőde régi kazánjának felújítása, mert rendkívül költséges a működtetése. A kazáncsere viszont drága, nem képzelhető el pályázati forrás nélkül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!