Zalaegerszeg

2010.11.22. 19:16

A templom felújítására gyűjtenek Zalaistvándon

Jótékonysági koncertet rendeztek szombaton Zalaistvánd evangélikus templomának felújítására. Magán a hangversenyen jó 100 ezer, annak kapcsán több mint egymillió forint gyűlt össze a célra.

Varga Andor

– Ökumenikus rendezvényt tartottunk: a pókaszepetki katolikus templomban a tatai református gimnázium énekkara lépett fel a mi evangélikus gyülekezetünk javára – mondta el Koczor György, a 400-450 lelkes zalaistvándi közösség lelkésze.

Megtudtuk tőle: a templomuk felújítására 26 millió forintot nyertek pályázaton, ám ennél nagyobb összegre van szükség, mintegy 6-7 millió forintot kell saját erőből előteremteni.

– Teljes külső és belső felújítás valósul meg a templomban, illetve restaurátorok varázsolják újjá nevezetes, Barabás Miklós által festett oltárképünket is – tette hozzá.

A munkálatok jelenleg is tartanak, de a remények szerint a hívek az idei karácsonyon már visszatérhetnek majd a templomukba. A felújítás azonban teljesen csak a jövő tavasszal zárul le, s az ünnepélyes avatást/ szentelést is akkorra tervezik. 

Ezek is érdekelhetik